Gyerő Dávid: Kévekötők. Az erdélyi unitárius ifjúsági mozgalom története (Sepsiszentgyörgy, 2000)
V. Ezerkilencszázhuszonnyolc - VI. Ezerkilencszázhuszonkilenc
ok segélyezésére rendezett anyagi gyűjtéseket is, hogy több szabad időhöz jutva az iskolán kívüli szellemi haladás felkarolásába eredményesebben be tudjanak kapcsolódni. Hatására a jelenlevők határozatban hívták fel az egyházi főhatóság figyelmét a magyar egyetemisták állami megkülönböztetésére és akadályoztatásaira. Ebéd után a sportra „és más mutatványokra meghirdetett fél nap” keretében Szent-Iványi néhány kolozsvári ismerősével a „tennis-pályán” verte a labdát. A nézőközönség közül azonban többen nem értették a szabályokat, nem találtak benne szórakozást, így elszéledtek szálláshelyeikre és pihentek. Mások „lenge öltözetre vetkezve” egy kukoricatáblán át akadályos futóversenyt rendeztek a Küküllő partjáig, ahol nyilván „elmerültek a jótékony habokban.” Valaki szerzett egy száraz disznóhólyagot, felhasználásával labdarúgó mérkőzést rendeztek a parton. A csapatok tagjai azonban mind városiak voltak, mert a falusiak nagy része még nem ismerte a „football” játékát. Aznap késő délután a szentábrahámi egyházközséget látogatták meg, ahol ifj. Máthé Lajos lelkész vezetésével olyan fogadtatásban részesültek, amely bebizonyította, hogy „amikor unitarizmusról van szó, akkor nincs különbség városi és falusi, harisnyás és nadrágos ember között.”8 Az est folyamán a templomban vallásos ünnepélyt rendeztek. Július 12. délelőttjén az első előadó Dr. Gál Kelemen kolozsvári tiszteletbeli kollégiumi igazgató A mai ifjúság önnevelésé-ről beszélt. Az önnevelés nemcsak a tanulók, hanem a tanintézeteket elhagyó fiatalok életét is jó irányban alakíthatja - elhanyagolása a falvakon gyakran meglátszik a korai kocsmázások megkezdésén, a „táncvigalmak” vadságain és a családokban előforduló durvaságokon. Mivel az önnevelésnek fontos szerepe van egy „emelkedettebb” világnézet kialakításában, ezért az anyagi helyzet függvényében elhatározták, hogy olyan könyvsorozatot fognak kiadni, amely az önnevelés kérdéskörét tárgyalja. A következőkben Szent-Iványi anyanyelvén üdvözölte W. J. Dumble angol unitárius lelkészt, aki az ottani ifjúság köszöntését tolmácsolta, majd az angol unitárius ifjúsági mozgalom történetét és jellegzetességeit vázolta fel. A délutáni előadó Dr. Varga Béla teológiai tanár Új világnézet felé próbálta fordítani a hallgatóság tekintetét, amely azonban úgy 8 UK, 1928/128. 84