Gyerő Dávid: Kévekötők. Az erdélyi unitárius ifjúsági mozgalom története (Sepsiszentgyörgy, 2000)
I. Az ezernyolcszázas évek
fedezni. Könyveket nem vásárolhattak, a könyvtár csak adományok útján bővült. Az egylet munkásságának új irányt adott az évi munkaanyag osztályozása: 1894-95-ben a tevékenység fellendítése és a feldolgozandó anyag könnyebb áttekintése érdekében felváltva szavaló, felolvasó és vitaüléseket tartottak. Az egyértelműen több irányú képzési rendszert a tagság örömmel fogadta, munkakedvüket fellendítette. A gimnázium ifjúsági önképző és olvasó egyletében akkoriban adtak először teret a szórakozásnak is: estélyt szerveztek, ahol az ének, zene és szavalás mellett a tánc is komoly hangsúlyt kapott. Ugyanezen évben Murányi Farkas Sándor költő 1000 forintos adományt tett az önképzőkör munkájának megjutalmazására: egy lelkészi munkáját megkezdő, frissen végzett teológiai hallgató anyagi szükségleteinek fedezésére, hogy palástot, Bibliát és imakönyvet vásárolhasson. Murányit hálából a kör tiszteletbeli tagjának választották. A századvég egyik jelentős önképzőköri eseménye a meadville- i unitárius teológiai intézettel való kapcsolafelvétel volt. Dr. Boros György amerikai útja alkalmával20 az önképzőkör levélben üdvözölte az intézet hallgatóit, s tagjairól fényképet is küldött nekik. A védnök visszatérésekor válaszlevelet s amerikai csoportképet hozott: a baráti és testvéri szeretet szép megnyilatkozását.21 Ugyancsak jelentős annak a folyamatnak a beindulása, amelynek kezdeti megnyilvánulásaként az önképzőköri összejöveteleken többször jelentek meg vendégként a Magyar Királyi Tudományegyetem hallgatói, s tervbe vették annak az ifjúsági körnek a megalakítását, amelyben a felsőbb tanintézetek unitárius ifjúsága a teológiai egylettel közösen tevékenykedjen, hiszen céljaik azonosak voltak.22 20 Az unitárius és szabadelvű vallások első nemzetközi megmozdulása az Amerikai Unitárius Társulat jubiláns (fennállásának 75 éves) ünnepségei alkalmából Bostonban. Az International Assoscition for Religious Freedom jogelődje megalakulásának pillanata, az indítványt Boros György bevallása szerint ő maga fogalmazta meg. 21 Idézet a levélből: „A mi hangunk egyesül az Önökével közös hitünk dicséretei éneklésében. Együtt örvendezünk Önökkel közös örökségünkön. Önökkel együtt mi is hangsúlyozzuk hitünk következményeihez való hűségünket, s arra kérjük Istenünket,, hogy lehessünk alkalmas és méltó szolgák az ő isteni akarata teljesítésébe. Az idő szelleme unitárius. Ez a szellem a miénk, a legmagasabb és legjobb értelemben." In: KerMagv 1902/51. 22 Értesítő, XVIII. évf., 1896/97, 67. 14