Gyerő Dávid: Kévekötők. Az erdélyi unitárius ifjúsági mozgalom története (Sepsiszentgyörgy, 2000)

VII. Ezerkilencszázharminc

nem lehet megoldani. Az anyagi hátteret a vetítések szolgáltatják - a lapért tehát felesleges aggódniuk egyeseknek, mert az valószínű­leg nem tesz jót az egészségnek. Mikó Imre az ifjúsági munka falusi életre való összpontosítá­sának elvi mozgatóit fejti ki A regösmozgalom című írásában. Min­taként a csehszlovákai magyar cserkészek mozgalmát említi, amely 1925-ben „Vissza a faluba!” jelszó alatt az ott szintén kisebbségi magyar falu megmentését tűzte ki célul. Munkájuk lényegében a vá­ros és a falu találkozása volt - tehát ugyanaz, amit Erdélyben a DFEIKESz tűzött ki zászlójára. A nyári egyetemes konferenciát előrejelző rövid írás arról a vá­lasztmányi döntésró'l értesít, amely szerint a konferenciát egy leg­alább két hétig tartó táborozás keretében szeretnék megtartani - a lányok „gárdírozásáról” természetesen gondoskodnak. Hogy végül a terv miért nem valósult meg, nem lehet tudni. Ugyancsak Mikó számol be röviden a testvérfelekezetek egy­letei: a Római Katolikus Népszövetség Ifjúsági Szakosztálya s a re­formátus Ifjúsági Keresztyén Egyesület munkájáról. Előbbi a kato­likus főiskolai hallgatókat tömöríti, öt csoportra oszlik: a kolozsvá­ri Tudományegyetem és akadémiák keretében levő Székely Kúria, Belsőerdélyi Kúria, Határvidéki Kúria nevű csoportokra, valamint a nagyváradi és temesvári Teológiai Akadémiák csoportjára. Az első három az önképzés és falufejlesztés területeire is kimerészkedik, az utóbbiak kimondottan vallásos tevékenységet fejtenek ki. A katoli­kus ifjúság vidéken a Szent Kereszt Hadseregbe van besorozva. Ne­velésüket a Jóbarát című irodalmi és tudományos folyóirat próbál­ta meg elősegíteni.5 Elnöke abban az évben maga Dsida Jenő volt. A református IKE 1921-ben alakult, az 1750 példányban kiadott Ifjú Erdély c. folyóirat6 köré sereglett kolozsvári református főiskolai hallgatók csoportját jelenti. Programjuk tömör, tipikusan református ízű megfogalmazása: „A mi munkánk léleknek és erőnek megmutatásában áll, a jövendő nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a kö­5 A Jóbarátot 1925-1940. között havonta adta ki a Kolozsvári Római Katolikus Főgim­názium tantestülete. Az erkölcsi nevelés, ismeretterjesztés és szépirodalom mellett állan­dó rovata volt a cserkészettől a pályaválasztásig sok, ifjúságot érdeklő témának. Fakadó rügyek c. rovata többek közt Bányai László, Dsida Jenő, Kiss Jenő, Sőtér István zsengé­it közölte. 6 Az IKE havilapja 1923-tól 1944-ig jelent meg Kolozsváron. Első évfolyamainak mun­katársai a kor kiváló magyar írói és költői: Buday György, Kováts József, Wass Albert, Képes Géza. Valláserkölcsi nevelést, általános ismeretterjesztést, szépirodalmi alkotáso­kat, zenei és színházi szemlét, rejtvényeket, pályázatokat tartalmazott. 112

Next

/
Thumbnails
Contents