A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1904-1905 (Budapest, 1905)

III. Felolvasó ülés

33

másra, de bár szakad szájokból a hab a nagy haragtól, mégsem tudják egymást bántani. Egy nagy tó mellett asszonyt lát, ki egy kanállal mind mereget valamit a vízből, de sohasem tudja kimerni. Aztán szép kristály vizű patakot lát. Inni akar belőle, de gondolja, még tisztább lesz a forrás, a honnét ez a patak ered, odamegy tehát, hogy szomját oltsa. Ám mit lát a forrásnál ? Egy döglött kutyának a szájából buzog a viz. Most egy csodaszép kertbe érnek. Szebbnél-szebb virágok voltak ott, de a juhok egyhez sem nyúltak, csak a zöld füvet ették. Leül egy szép virágos fának az árnyékába, hogy falatozzon egy kicsit s im látja, hogy egy szép fehér galamb előtte repdes. Volt egy kis puskája, a galambra lő, egy tollát le is lövi, a galamb tovább repül, ő meg a tollat zsebébe teszi. Itt megfordultak a juhok, szépen hazamendegéltek. Otthon az ősz öreg ember kérdi, hol, merre járt. A legény mindent elbeszél, hol járt, mit látott. Az ősz öreg ember sorra megmagyarázza azoknak a csudadolgoknak az értelmét.

— Az a szép zöld síkság — mondá az öreg, — hová először mentél, a te ifjúságodat jelenti; a viz, melyen keresztülmentél : a bünmosó életvize, mely lemosta rólad minden bűnödet. Hogy a möndölecskék rád fújtak s még sokkal frissebb lett a tested, ez azt jelenti, hogy mivel a szent hit, az életvize a lelkedet egészen átaljárta s a te bűneidtől megszabadultál, egész lelkedben ujjászülettél; azok a möndölecskék, a kik rád fújtak, az angyalok s a kegyes jó tanítók; azok a marhák, kik a kövér fűben is soványak, azt jelentik, hogy ezen a világon a fösvények nagy bőségben vannak, de magoktól is sajnálják az ételt: ezek a másvilágon is nagy bőségben lesznek, elég ételök, italok lesz, esznek, isznak, s mégis örökké éhesek és soványak lesznek; azok a marhák, kik a kopasz réten is jól ettek, attól is jó kövérek voltak, azt jelentik, hogy a kik e világon a kevésből is adtak a szegénynek, a maguk testüket sem sanyargatták étien, szomjan, azok a másvilágon kevésből is jóizü falatot esznek, sohasem éheznek, nem szomjaznak meg; az erdőben a verébfiókák keserves sírása azt jelenti, hogy azok a gyermekek, kiket megkereszteletlentil temetnek el, a másvilágon örökké sirnak-rinak; a kerítésen át marakodó két kutya a perlekedő atyafiakat példázza : a másvilágon is örökké veszekednek, de soha össze nem férhetnek; hogy a tóban egy asszony úgy halászott valamit s mégsem tudta kifogni, ez azt jelenti, hogy a ki ezen a világon a tejbe vizet tölt s úgy adja el másnak, az a másvilágon folyton egy tóban lesz s ott egy kanállal folyton halász, hogy valahogy a viz közül kiválassza a tejet, de sohasem tudja;

3