A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1903-1904 (Budapest, 1904)
IV. Felolvasó ülés
47 Ez alkalommal is arról kívánnék először is szólni, hogy milyen csodálatos felemelő érzés szállja meg az unitárius embert annál a tapasztalatnál, hogy bárhová tekint, bárhová figyel, legyen az politikai dolog, irodalmi munkálkodás, költészet, szónoki művészet, vagy csak egy merész sablonellenes tett, ha felbuzdul a nemesebb Ízlésű publikum rajta, ha lelkesedik a szellemi arisztokráczia felette, ha dicshimnuszokat zeng a számottevő sajtó róla — biztosak lehetünk benne, hogy valamiképen, valami formában, az unitárizmus eszméje, jelentéktelennek látszó kis egyházunk magasztos gondolata rejlik mögötte! Ha bepillantunk a különböző egyházak életébe és tapasztaljuk, hogy egy-egy merészebb, hatalmas szónoklat megrázza a liberálisabbak ielkét, vagy egy-egy újabb irányú egyházi munka kellemes szenzácziót idéz elő — ismét meg lehetünk arról győződve, hogy valami részében, valami alakban ott is a mi irányunk van képviselve. Ha a világtörténelmet, irodalomtörténetet vagy a filozófia történetét vesszük kezünkbe, meghatva tapasztalhatjuk, hogy a legáldásosabb cselekedetek, reformok, az általámos közjóért munkálkodó nagy szellemek, a legszimpatikusabb, legmagasztosabb filozófiát képviselő bölcselkedők — a mi lelkes, korlátoknak nem hódoló eszméinkkel tették emléküket halhatatlanokká!! Csakhogy mig egy történelmi eseménynek, egy bölcsészeti munkának, egy-egy szenzácziósabb irodalmi műnek — egy Galilei felfedezéseinek, egy Lessing munkálkodásának vagy egy Tolstoj emberszeretetének ma már tapsol a liberális világ, addig az egyház alakjában jelentkező liberálizmust és az egyházi irodalomban tömörült szabadelvű eszméket, — melyek bőségesen és gyönyörűen fejtik ki ama egyes nagyok gondolatait — még mindig nem igen méltányolja! Szinte hallani vélem az általános véleményt: ha már egyház, legyen tekintélyes — dogmáktól megrakott egyház; ha már felekezet, hát legyen felekezet és ne egy „interkontesszionális liberális testület,“ melynek keretében mindenkit fájós valláskülönbség nélkül szívesen látnak, sőt készséggel még meg is hallgatnak! A liberálizmus — az szép jelszó és mindenhova alkalmazható, de valóságában és teljességében csak maradjon meg egyes kiváltságosak számára! E jelen alkalommal azt szeretném tehát leginkább kifejteni, hogy ez általános vélemény daczára mennyire jogosult szabadelvű egyházunk léte a kereszténység nagy családjában s menynyire jogosultak eszméink felekezet keretében nyilvánulva is!
