A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1903-1904 (Budapest, 1904)
III. Felolvasó ülés
37 annyi istennek, a nemzetek háborúi az istenek csatái — itt véget ér az isteneknek ez a geográfiái elhelyezkedése és históriai szerep-beosztása; az egyetlen történeti hatalom az Egyisten; az isteneknek mérkőzését fölváltja az Egyistennek világuralma és a népek története egybefoly világtörténetté. A világnak Egyistene is megmarad Izrael istenének; de működésének világtörténeti keretében nem maradhatott meg Izraelnek, mint nemzetnek, a maga régi helye. És a prófétaság le is vonja merész lélekkel az elvnek konzekvencziáját: azt a monotheismusnak és az erkölcsnek tiszta egybeolvadásából folyó, de a tömeg szempontjából veszedelmes, érthetetlen, megzavaró, elkábitó tételt, hogy Izrael nem külön népe az Egyistennek, és ha rászolgál, az Egyisten elpusztítja Izraelt is. Övéi mind a nemzetek. Itt bontakozik ki a sejtelemből tudattá az emberiség fogalma. Az uralkodó vallásnak dogmája az volt, hogy az Isten csak Izraelé és csak Izrael az Istené ; a próféták lelkében meg a nagy igazság, hogy egy az Isten és egy az emberiség. Ebben az elvben áll a monotheismusnak végső tökéletessége ; a világrendnek egységességét soha többé nem látta ennyire tisztán a vallásnak emberisége. Csak a prófétai monotheismus merószkedők el az emberiség egységességének hirdetésében a szóig, hogy Izrael semmiben sem több az Egyisten előtt, mint mind a többi népek (Amósz 9, 7). Az a monotheismus az, a mely a mindenségben igazán Istent érezte és nem csupán magát; az a monotheismus, a mi a mindenségnek ideális, anyagi és erkölcsi, egysége. Nem hatalmi, hanem erkölcsi monotheismus: hogy az Egyisten nem egyszerűen a természetben és a történetben érvényesülő egyetlen Erő, de a mindenséget átható Princípium. Mindenben és mindenütt a moralizmusnak élő, forró leheilete. A természet életének elemi csapásait nem a véletlen hajtja, hanem az örök erkölcsi czéltudatosság. Valami nagy, csodás, szinte mythikus közvetlenséggel mutatnak rá az Isten működésére a történetben ; és históriai tekintetük az erkölcsi monotheismusnak nézése és látása : szemük előtt az egységes világtörténet, mert mindenütt az Egyisten az, a ki az eseményeket igazgatja; és világkormányzásának rugója az erkölcs: a gondviselés szinte ellenőrizhető, szabályozható erő; nincs benne semmi szeszély, véletlen, semmi talányosság; maga is a szigorú törvényességnek alá van vetve. Az isten-eszme egyetemességében megtalálta az ember az emberiséget: ha még oly szűk keretű volt is a prófétáknak anthropológiai világa. Már Mózesnek első könyvében van valami
