A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 3. évkönyve 1903-1904 (Budapest, 1904)
II. Felolvasó ülés
1» mégis csak a meleg diadalmaskodik a hidegség, és a világosság a sötétség fölött. Ilyen örökké tartó munka a reformáczióis. Kezdetét a fölületesen néző' szem egy-egy nagy eseményhez köti. Aki az okozatok lánczolatán gondosan végig tud nyomozni, látja, hogy soha sem szünetelt. A wittenbergi 95 tételt megelőzte az első görög ujtestamentum. Abban a külső visszaéléseket ostromolja Luther, ebben az evangéliumi alapigazságokat állitja helyre Erázmus. Annak visszhangja a római szent Péter templom kapuit rázta meg, ennek fénye bevilágított Európa minden kollégiumába és templomába. De a mai tanuló még az iskolában megtanulja, hogy a cseh huszita barátoknak elődeik voltak s Servétet megelőzte Klaudius, a turini püspök, aki már 820-ban kiérdemelte volt az Ariánus nevet. A reformáczió 80-as éveiben egy sereg kicsiny, szegényes gyülekezetei hol „baptista,“ hol meg „anabaptista“ névvel gúnyolnak, akiket, ha Közép-Eurőpában meg Angliában végig nyomozunk a rendszeresebb időkig, az unitáriusok között találunk. Nincsen itt megszakadás, sem ugrás. Nézzük csak közelről s nem az lep meg, hogy oly merész lépéseket tettek a reformátorok, hanem az, hogy oly óvatosan haladtak s oly sokszor visszatértek meg ők is. Az unitárius vallás eszméi kibontakozásának óriási akadályai voltak. Erázmus, az igazi tudományos vizsgálódásnak eme remek apostola, jó korán kiérdemelte „az átkozott antitrinitárius“ nevet. Hiszen kihagyta Ján. V. 7. versét, melyről azt hitték, hogy a Háromságot bizonyítja; kihagyta, mivel nem tartozott a görög uj-testamentumba. Luther és Kálvin gondosan kerülik a trinitárius szó használatát. Melanchton ridegen kérdezi : „Vájjon Pál filozofált-e valaha a háromság titkai, vagy az incarnatio felett“ s mindamellett, hogy őt is besorozták az eretnekek köze. később nem botránkozik meg a Servét megégetóse fölött. A mi Dávid Ferenczünk éppen akkor jutott el Németország egyetemeire, a mikor már kezdett nyilt szakadásra kerülni a dolog a reformáczió hivei között. Luther a nagy szónok, a páratlanul termékeny iró, a hatalmas vitázó, a martir és a legyőzhetlen ember egyszerre, a maga teljesen lebilincselő hatalmával ragadja el a már férfikorba lépett ifjú Dávidot. Még ellenségei is elismerték, hogy Dávid kitűnő szellemi tehetség, erős memória, nagy szónoki erő és legyőzhetlen vitázó. Lutherben kedve szerint való emberre talált. Több évig tanult külföldön. Kész
