A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 2. évkönyve 1902-1903 (Budapest, 1903)
VI. Felolvasó ülés
66 XXXII. 16.;) de lám, ö haragjában a földre sújtja a táblákat úgy, hogy széttörnek. (Exod. XXXII. 19.) Amikor ilyen dolgok megtörténhetnek s oly gyakoriak, bizony akkor kénytelenek vagyunk beismerni, hogy nagyon is emberies fölfogás, emberi, közönséges indulat uralkodott a földön, éppen mint most. Szerintem s mindazok szerint, akik az igazat szeretik leplezetlen valóságában látni, ezek a jelenségek nemhogy nem lehangolok, hanem olyan ember-nyomok, amelyeknek láttára bizalmat és bátorságot vehetünk magunknak, hogy ahol járni akarunk, nem tévedünk el, mint teljesen iránynélküli sivatagban, hanem megtaláljuk az utat és fölfedezzük az eddig ismeretlen rejtélyeket. A biblia tanulmányozásánál legyen első gondolatunk, hogy az is éppen olyan irodalmi termék, mint bármely más, akár Iliás, akár Sakuntala, akár Siking .a neve. Midőn a magyar közönség előtt ilyen merésznek látszó követeléssel állok elő, mt. hallgatóim, ne gondolják, hogy járatlan úton járok. Eltekintve attól, hogy a mi unitárius elveink szerint az Írásokat vizsgálni és bírálni lehetett és kellett is mindig ; eltekintve attól, hogy a mi Dávid Ferenczünk a biblia szavai igazságát az Írás szellemében kereste, a bibliai kritika terén sem állottunk magunkra. Lám a Luther kortársa és részben a reformáczió dicső munkájában megelőzője.' Rotterdami Erásmus, a tudományos fölfogással s a józan kritikával megegyezően, csak is azt vette fel az uj-testamentum görög kiadásába, amit a görög kéziratokban talált, ellenben kihagyta mindazt, amit az egyházi irók a latin fordításokba a dogmák érdekében ide-oda becsúsztatni jónak láttak volt. így maradott ki az első és második görög nyomtatott bibliából (1516., 1521.) I. Ján. V. 7., mely a szentháromságnak az egész bibliában egyetlen bizonyító helye volt: »Hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a mennyben: az Atya, az ige és a szentlélek és ez a három egy.« Luther még ennél is tovább ment, mert ő kimondotta: minden könyvnek attól függ az értéke, vájjon Krisztust tanitja-e vagy nem. Ami nem Krisztust tanítja, az nem apostoli, ha éppen szent Péter vagy Pál tanítja is, ellenben ami Krisztust prédikálja, még ha Judásé, Pilátusé vagy Heródesé volna is. Sajnos, hogy a nyílt pályán szép sikerrel föllépett vezetők nem találtak elég bátor követőkre. A protestáns reformáczió örök. ségét félénk szivü s kevés tudásu emberek vették kezűkbe s hogy az előre látható nagy átalakítás veszélyeit kikerüljék s talán azért is, hogy magukat a munkától megkíméljék, behúzódtak az
