A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 2. évkönyve 1902-1903 (Budapest, 1903)

V. Felolvasó ülés

58

a jézusi példaszót: »Ti vagytok a tőidnek sava, Ti vagytok a világnak világosságai!« Mert ime, a tudomány emberei nem késtek ünnepelni a költőt, mint a tudomány bajnokát.

Szemlélődő természete mindig talált alkalmat akár saját gondolatvilágában, vagy az emberi élet különböző viszonyaiban, de főként a szabad természet képeiben arra, hogy mindig egy körben forgó s épen ezért olykor egyhangú tárgyával foglalkozzék s azt művészi tökélylyel dolgozza ki. . . . Egyszer a tenger hullámtöréseit szemléli a parton. Keblét is ostromolja a fájdalom hulláma. Talán enyhül keserve, ha gondolatait és érzelmeit szavakba öntheti. A parton játszadozó gyermekek ártatlan öröme egy pillanatra megragadja. Majd a matrózfiut hallgatja, amint az öbölben himbáló csolnakán kedvencz dalait énekli. Azután a hajók méltóságteljes útját kiséri, amint a hegy mögé a kikötőbe vonulnak. Eszébe jut jó barátja: mily szívesen szoritna kezet vele, mily szívesen gyönyörködnék ismerős hangjában! De hasztalan. ... A hullámok csak tovább ostromolják a szirtes partokat. De ő a múlt szelíd világát hiába sírja vissza; mert mindörökre oda van. . . . (Break, break, break. . . .)

Vannak mégis egyes nyugvó pontok, amelyek mint szigetek válnak ki a panasz és elégedetlenség zajgó tengeréből, amelyek a kisebb-nagyobb szakaszokból mintegy különálló csoportokat (gyűjteményt) képeznek. S ezek a következők: három Karácsony, két halotti évforduló és egy születésnap.

(30.) Az első Karácsony, Arthur nélkül. Bizony, hiába kínálja az ünnepnap megszokott örömeit és szórakozásait, mert az ő házuk fölé sötét árnyék nehezedett. Körülülik a kandallót, s hallgatják a szél zúgását. Könnyes szemmel éneklik Arthur kedvencz nótáját, mintha csak a tavalyinak visszhangja lett volna. Újból énekelnek és megnyugtatja őket az a tudat, hogy övéik nem haltak meg rájok nézve, nem is változtak meg ; csak megszabadult a lélek lángja a földi porhüvelytől s most annál szebben száll egyik csillagról a másikra. így kiengesztelődve, szent áhítattal várhatják annak a napnak ébredését, melyen az emberiség üdve született.

(78.) A második Karácsony is beköszönt csöndes téli tájjal, mintha jelezné, hogy megnyugvás szállt a kebelbe. Minden önvád nélkül vehetnek részt a hagyományos társasjátékokban. Köny se pereg arczukon, mert kiapadt a köny patakja; de azért nem kevésbbé szent a fájdalom.

(104.) Távoli harangszó kél az est csöndjében. Nem az ismerős hang, nem az ő harangjok. Idegen vidéken, hová most költöztek,