A budapesti Dávid Ferenc-Egylet 2. évkönyve 1902-1903 (Budapest, 1903)

V. Felolvasó ülés

56

grand old man, maga mondja: <Ha Isten kedvezett volna az ő életének, aligha lett volna szüksége arra, hogy barátja tegye halhatatlanná. Maradandó emléket állított volna ő saját magának. Szeretetreméltóságával lebilincselt, kutató elméjének gazdag tárházával mindenkit meglepett. Hova kell fényesebb bizonyíték, mint az, hogy ez a hervadatlan emlék Tennyson múzsájában 17 éven át a legnemesebb érzések mellett magasröptű és igazán örökbecsű gondolatokat ébresztett».

Tennyson «Elégiáit» (1833—1850), melyeket «In Memóriám» czim alatt 1850-ben névtelenül adott ki, ölelkező rímekkel négysoros stanzákban irta; összhangban a tárgy komolyságával és ünnepélyes hangulatával. Nehézkessé, vagy homályossá csak nagy ritkán válik. S akkor is inkább a mélyen járó tudományos és vallásfilozófiai kérdésekkel küzd a költő, ki kora és társadalma műveltségének magas színvonalán áll; nem féltve a hitet, amely nem csupán formákba burkolódzik, a tudomány merész hódításaitól; keresve és hangsúlyozva «azokat az örök elveket, melyekben az emberiség jobbjai mindig feltalálták leikök nyugodalmát.» (Maurice). Isten és a halhatatlanság hite fejti meg számára a lét bonyolult kérdéseit, amelyekből csupán emberi bölcselkedéssel és okoskodással kibontakozni teljes lehetetlen. «Az emberiség legbensőbb szükségleteivel és legszentebb aggodalmaival foglalkozik» s ezek alapján kijelenti, hogy «az emberiség nem fogadhat el egy oly világot, amelyben nincs Isten». (Sigwick). Nem engedi át magát a meddő siránkozásnak, hanem a bámulatos költeménysorozat minden szakaszának valamely lélekemelő gondolat képezi a magvát melyben ott szunnyad egy szebb jövő virága, mosolygó gyümölcse. Ez az irány még fokozódik, amint az egyéni veszteség érzetét, idő jártával és más vidékre költözésök folytán, felváltja az emberiség közös sorsán való merengés; s a családi keserv az elhunyt apa és jó barát miatt szelíd bánattá finomul. (They mix in one another’s arms — To one pure image of regret» 102.) — vagy »For change of place, like growth of time, Has broke the bond of dying use« 105.) Tennyson maga igy jellemzi müvét: »Azt a meggyőződésemet fejtem ki, hogy egy szerető Atyában vetett hit eloszlatja kételyeinket és megenyhiti fájdalmainkat.« S bár névtelenül adta ki, mindenki fölismerte a mester ecsetvonásait, melyeket saját izzó leikéből, csakúgy mint az örökifjú természetből oly összhangzatosan egyesitett, mintha arra lettek volna teremtve, hogy egyik a mást magyarázzák. Ezzel aztán elvitázhatlanul megalapította költői hírnevét s 1850. november havában udvari költővé (Poet