A budapesti Dávid Ferencz Egylet 1. évkönyve 1901-1902 (Budapest, 1902)

V. Felolvasó ülés

54

azon czél Jelé törekedtek, hogy Istent jobban megismerjék és ismerete s az irántai szeretet által hozzá közeledjenek. Ez a profán történelemnek alapja, ez a világa, szelleme, tulajdonképi élete a történelemnek, s nélküle az összes történelem igazán profán lenne.“ (Essays. Leipzig 1869. I. k. \1. \l) Ő a világ vallásainak összehasonlítása által azon eredményre jutott: hogy a vallásos eszmék épp oly természetes utón Jejlödtek. minden tulvilági kinyilatkoztatás nélkül, mint a tudomány egyéb részeiben az emberi szellem, fokonkénti mivelödése, Jejlődése, minden tulvilági beavatkozás nélkül történt. (Einleitung in die vergleichende Religionswissenschaft. Strassburg, 1874)

Ama kétezer év, mióta a kereszténység él és működik, a sok Jelekezetre szaggatott 450 millió keresztény, szemben az iopo millió nem kereszténynyel, igazolja ezen következtetést; igazolja, hogy az Úristen, a mi atyánk, nem valami sajátszerü, természetjölötti módon avatkozik vallási jejlödésünk ügyébe, hanem ez is általános világegyetemi, természetes gondviselésének egyik részlete. Az Úristen ami atyánk, nem felekezeti isten. Megmondotta ezt a zsidóknak már 400 évvel a kereszténység keletkezése előtt Malezki, az utolsó próféta: midőn igy szólaltatta meg Jehova Elohim istent : „Napkelettől napnyugotig nagy az én nevem a Gojim, a világ minden népe közt. — Nevemnek áldozatokat ölnek minden helyen s tiszta adományt gyújtanak, mert nagy az én nevem a föld minden népe közt.“ (I. 11.)

A kereszténységnek kétezeréves története nem a köztestvériség> hanem a közgyülölködés, a jelekezeti marakodás szomorú története is.

De ezen marakodásban edződött, erősödött az örökvilágosság> a józan ész, melyet bennünk gyújtott az Isten. . .

Az isteni gondviselés nem nagy nemzeteket, sem az aszszirt, sem az egyiptomit, sem a görögöt, sem a rómait vem választotta az egy istenség eszméjének terjesztéséül, hanem a legkisebbet, Izrael fiait. Amazoknak bölcsei felláttak az egy istenhez, de az anyagi nagy hatalom elfoglalta fejedelmeiket világi nagy gondokkal. Izrael szegény és csekély számú fiait, szegénységük, az egy Isten eszméjének fentartásában, megőrzésében segítette. Zsidó és szegény volt a világ legnagyobb vallástanitója, a názáreti Jézus. A rókáknak lyukaik vannak, az égi madaraknak fészkeik: de az ember fiának nincs hová fejét lehajtania .... Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szivü .... A názáreti Jézus a szegénység apotheosisa. O, a messiás, az üdvözítő két, de hatalmas világfentartó dogmát hirdetett: Szeresd Istenedet teljes szivedből teljes lel-