Boros György (szerk.): Értesítő a Dávid Ferencz Egylet 1886. augusztus 28-án Kolozsvárt tartott első rendes közgyűléséről - A Dávid Ferencz Egylet kiadványai 2. (Kolozsvár, 1886)

— 21 — Kérem fejezze ki nevünkben szives üdvözletünket és jó kivánatainkat társnlatjok tagjainak, valamint azt is, hogy mennyire fogunk örvendeni, ha a kitűzött nagy és érdemes czél megvalósítása körül kifejtett munkájok­­ról minél gyakoribb tudósításokat kapunk. Legszívesebb tisztelettel (Boros György tanár nrnak a D. F. E. titkárának.) Igaz hive Ierson Henrik. Megjegyzi a választmány, hogy az egyleti titkár az angol unitárius társulatot az egylet eddigi működéséről értesítette, me­lyet szintén örömmel fogadtak közölvén a jelen évben kiadott értesítőben. E melegséggel irt sorok után azt hisz­­szük, nem szükség hosszasan indokolnunk, hogy ránk nézve mily megbecsülhetetlen az angol és amerikai hitrobonok barátsága. Midőn legelőször tudomására jöttek szándé­kunknak, azonnal legelsőbb rendű férfiaik fejezték ki örömüket és biztatásukat. Mind­nyájunknak teljes tudatával van az is, hogy nemcsak szép szavakban, hanem a legszebb tettekben is nyilvánult már egyházunk irá­nyában ez a rokonszenv és barátság. Ugyan­azért a választmány e helyen is a legmele­gebben ajánlja híveink és barátaink becses figyelmébe azt a felhívást, a melyet főt. Ferencz József püspök ur a Londonban emelt központi épületre leendő adakozás érdekében kibocsátott. íme tisztelt közgyűlés az egylet első évi működésének eredménye. Öt egyházkor és egy ekklézsia fiók egyletté alakult s a többiek valamint nagyon tekintélyes számú, körön kívül élő tagja egyházunknak, egy

Next

/
Thumbnails
Contents