Boros György (szerk.): Értesítő a Dávid Ferencz Egylet 1886. augusztus 28-án Kolozsvárt tartott első rendes közgyűléséről - A Dávid Ferencz Egylet kiadványai 2. (Kolozsvár, 1886)

22 -akarattal magáévá tette az egylet homlo­kára irt jelazót „az unitárius keresztény vallás, a keresztény vallásos és erkölcsi élet ápolását és emelését.“ Az eredmény az eléterjesztett pénztári jelentés szerint nem valami nagy, de itt méltóztassék figyelembe veDni a t. közgyű­lés, hogy a mi egyletünk tagjai egyszers­mind jó hazafiak is, s habár a mi felhívá­sunk már korábban közökben volt, midőn az E. M. K. E. felhívását megkapták e jelszóval „a haza minden előtt“ félre tették a miénket s áldoztak a haza oltárára még pedig a mint az a hírlapokban közölt érte­sítésekből kitetszik, nem egy esetben erejök felett. Éppen ezért a választmány nem is zaklatott hanem nyugodtan bevárta, hogy kielégittessék elsőbben az országos szükség, tudván, hogy ezután ránk következik a sor. Sőt még azt sem lehet elfelejtenünk, hogy híveinket éppen ez idő alatt sokféle elemi csapás érte. Hiszen nekünk nem is aunyira anyagi, mint inkább erkölcsi tőke teremtése volt az első czélunk. Ezt megnyertük annyira, hogy a munkához bátran hozzáfoghatunk. E helyen tisztelettel megemlítem, hogy azóta, hogy a pénztár lezáratott, az udvar­helyi körből bejelentetett 8 alapitó, 87 ren­des és 1 pártoló tag. A háromszékiből 1 ala­pító, 16 rendes tag. Ha a kübüllői s a ke­resztúri körből be nem küldött tagokat átlag 40-re vesszük, ma az egyletnek van : 140 alapitó, 250 rendes és 50 pártoló tagja. Meglehet, hogy a munka keresztülvi­telében sem lesz egyenlő s egyforma a si-

Next

/
Thumbnails
Contents