Az unitáriusok háromszázados zsinati ünnepélyének emléke, az 1868-ik év augusztus 29, 30 és 31-ik napjain Tordán tartott könyörgésekben és egyházi beszédekben (Kolozsvár, 1868)

III. Kriíza János: Zsinatmegnyitó püspöki beszéd

41 ország, hanem a földi élet javaihoz s örömeihez való igényt is olykor megtagadták. Hála az igazság lelkének, melyet mint eljövendő „más vigasztalót“ jelzett és jósolt vala Jézus árván maradó tanit­­ványinak, hála a felvilágosodás szellemének, mely már is ködoszlató su­garaival hatalmasan működik a keresztény népek fejében és szivében: érvényre emelvén az örökkévaló igaz evangéliumot, s melynek szirt­­alapja s a betűk minden ellentmondásainak helyreigazitója a lelkiisme­ret, a Krisztus leikétől táplált és megvilágított lelkiismeret, ama meg­ígért igazság lelke, mely mig a betű s az arra épített rendszerek el­különített egymástól a keresztényeket: egyesíti őket azon belátásban, miszerint a hitet egyformásitni s erőszakolni nem lehet, nem szabad; hogy az emberek hite mint nem látható eszmék orgánuma szükség­képpen különböző formákban, hitvallásokban nyilatkozik, szükség az­ért, hogy legyen hitszabadság, legyenek, álljanak fenn különböző hit­községek, egyházak, mint a természet tenyésztő ereje is ezernyi kttlön­­féleségü virágokat és más lét-alakokat szokott eléhozni — s éppen e különféleségben áll a teremtésnek bámulandó szépsége s jön létre fen­séges öszhangzása. Ezt az öszhangot a keresztény egyházak között a szeretet évan­­gélioma, a Krisztus igazi lelke és élete hozza létre, öszszeölelvén egy magasb egységben az Istent bár különböző módokon hivő s imádó, de azért embertársaik iránt egyiránt tiszta, munkás és önfeláldozó szeretette hivatott keresztényeket. A menynyei Atya házában sok hajlékok vannak mint mondá Idvezitőnk: vannak nem csak a túlsó, hanem az innenső világban is. De azért, hogy Krisztus egyháza a különböző felfogású, ízlésű és háztartási! keresztények hajlamaihoz képest örökre sok külön hajlékokra, felekezetekre leend feloszolva: fennállhat köztünk a lé­leknek, a szeretet szent lelkének egysége a békeségnek kö­tele által. E szeretetet kezdjük legelsőbben is magunkon s a mieinken gya­korolni , mert úgy kell felebarátinkat szeretni mint ma­gunkat. Szeressük magunkat igaz szellemi szeretettel, mely nem csak érzeleg , s szép szavakban nyilatkozik, hanem a mely hatásban, cse­lekvésben, áldozásban keresi feladatát, mely építi az Isten orszá­gát benn saját lelkében: mert „az Isten országa mibennünk vagyon“, s kifelé a családban, az egyházi és polgári községben, s ennek iskolájában, mely a szebb és nemesebb emberiségnek veteményes kertje, — a társadalom és haza életében,—építi és szépíti az Isten or­szágát a földi és szellemi jóllét előbbre vitelében.

Next

/
Thumbnails
Contents