Az unitáriusok háromszázados zsinati ünnepélyének emléke, az 1868-ik év augusztus 29, 30 és 31-ik napjain Tordán tartott könyörgésekben és egyházi beszédekben (Kolozsvár, 1868)

II. Ferencz József: A hit és lelkiismert szabadsága. Könyörség és egyházi beszéd

22

érdekeltségére, s a melytől a vallásos lelkek, mint valami szörnyű istentelenségtől irtóztak. Napjainkban az az állás, melyet az unitárizmus Angliában és Ámérikában magának kivívott; az a hatalmas gyarapodás, melyet az európai szárazföld protestáns egyházának kebelében vesz, a hol már csaknem mindenütt polgári jogot szerzett; azon felvilágosult katholikusok jelentékeny száma, a kik a nélkül, hogy formaszerint megválnának azon egyháztól, a melyben fölnevekedtek, nyilvánosan szeretik és vallják az unitárius elveket; az első rendű nevek, melyeket az unitáriusok a magokéinak követelhetnek: mindez megtörte amaz elfogult Ítéletet, és jogosan követeli : hogy a keresztény vallás egyik legtisztultabb, legszabadelvübb és legészszerübb formája igazságosan méltányoltassék ’.) Adjuk hozzá mindezekhez még a Krisztus személyére vonatkozó újabb irodalmi mozgalmat, mely szerint a Krisztus emberisége nagy tudományu és tekintélyű egyének által az evangéliom alapján ki van mutatva, s ez által igazolva van az unitárizmusnak az az alaptétele, bogy a Krisztus valóságos ember volt, s istensége nem jelent egyebet, mint megváltói nagy küldetését, és azt a fönséget, mely az ő életéből kitündöklött, de a melyért oly hoszszu időn keresztül üldözve vala az egyházban. Ha mindezeket fontolóra veszszük, bizonyára, azon felemelő gondolattal ülhetjük meg háromszázados ünnepünket, hogy vallásos nézeteinkkel többé nem állunk elszigetelten, hogy az unitárizmustól többé a külföld sem idegen, hogy bitrokonaink száma, ha névleg nem is, de tényleg naponta szaporodik.

És itt nem tehetem k. ai! hogy még egyszer meg ne emlékezzem Dávid Ferenczről, vallásunk első püspökéről, ki Krisztusnak emberi természetét és azt tanítván, hogy a szent Írásban csak a magától való Isten imádása és segítségül való hívása parancsoltaink, s e tanaiért, mint hitújitó és ország felháborító, holtig tartó várfogságra Ítéltetett; igy szólott Őt környező azon kevés híveihez, kik a helyzet rettentő pillanatában is őt még meg nem tagadták vala: Meg ne botránkozzatok az én balesetemen — úgy monda — a világ halálom után meg fogja látni és bizonynyal megtapasztalja, hogy csak az egyetlen-egy Isten az, a ki magát isteni tisztelettel tiszteltetni kívánja* 2.) Ez 1579-ben történt, itt Tordán, hol én, papi hivatalában gyenge utóda, ma 300 év múlva,

'.) Reville. Le Christianisme unitaire au troisieme siede. Revue des deux mondes 1868. maj. 1-scS sz.

2.) Defenaio Francisei Davidis iu uegotio de non iuvocando Jesu Christo in praecibus. Impress, in aula Basiliensi Anno CICIO XXCI. V-ik levél 2-dik oldal.