Józan Miklós: Szemtől szembe. Rádiós beszédek és alkalmi előadások (Kolozsvár, 1943)

I. Rádiós beszédek

szerűség, a csodákat körülsugárzó gyermekded báj, a Mester és tanítványai között a közös cél jegyében fennálló, testvéri szent viszony, az ember istenfiúságának egyetemesen elismert törvénye és annak, mint megdönthetetlen igazságnak kodifikálása az utolsó nagy jelenetben, a Golgotán — — mindez a Hit szemeivel nézve, úgy tűnik fel, Kedves Atyámfiái, mintha időrőlidőre meg-megűjuló tapasztalatai lennének a haladó emberiségnek, amely sorsát és üdvösségét a jelenvaló földi világon felül egy eszményien szép és gazdag élethez, az Isten országához kapcsolja.

Ebből a távlatból tekintve, sok minden, ami valóban régi, az újság ingerével jelentkezik; pedig a gyökér ugyanaz, csak a talaj és az éghajlat minősége szerint más a színe, más az íze a gyümölcsnek. Külső alakját megtartja ugyan, de a belső tartalom sok variációt rejt magában... Ki fogja ezt a rejtélyt megoldani? Ki fogja végre kimondani, hogy ami a természet életében, mint örök norma szerepel, ugyanaz a kulcsa a szellemi világnak is, sőt ami a függés érzetét illeti, állapítsuk meg teljes bizonyossággal, hogy amannak van szüksége az utóbbira s nem megfordítva, jóllehet a két dominium, a földi és a mennyei, öröktől fogva kölcsönhatásban áll egymással. Csak az tud igazán imádkozni, aki az egyiknek érdekein felülemelkedve, testestől-lelkestől bele tud illeszkedni a magasabbrendű környezetbe, ahol idő és tér nem játszik szerepet. Csak az tud igazán dolgozni, aki mintegy íródeákja annak a felülről jövő isteni sugallatnak, amelynek önként engedelmeskedik. Csak az ismerheti meg az igazságot, aki a dolgok és jelenségek külső burka alatt a

34