Józan Miklós: Szemtől szembe. Rádiós beszédek és alkalmi előadások (Kolozsvár, 1943)

I. Rádiós beszédek

teséget, komoly veszedelmet jelent az idvesség után vágyakozó lelkek számára. Neki éjt-napot egybetéve kell munkálkodnia, hogy mindazt elvégezze, amire szent lelkesedéssel vállalkozott.

Előbb azonban a pusztai magányban helyet kell adnia a tépelődésnek és a töprengésnek, hogy azokat legyőzze és eltávolítsa az útjából. Számolnia kell, természetesen, az emberi gyarlósággal is, amely az ő nemes törekvéseit meg sem érti, vagy szándékosan félremagyarázza ... Színt kell vallania saját maga előtt, és mérlegelnie kell, hogy vájjon lesz-é elegendő erkölcsi ereje, hogy az általa hirdetett igazság mellett megálljon minden körülmények között — minden áron, igen — a saját életének árán is? És hogy nincs-e a saját magatartásában valami árnyéka annak, hogy ebből az egész mozgalomból hasznot, tekintélyt, vagy világi előnyt óhajtana a maga számára biztosítani? — Ilyen s ehhez hasonló kérdések foglalkoztatták a pályaválasztás szent magaslatán mindnyájunk Tanítómesterét, az Ür Jézus Krisztust. Küzdött önmagával. Ezeknek a benső lelki küzdelmeknek a rajza, a világ színpada számára kivetített kép, az a jelenet, amelyet szent igénk szavaiban felolvastam. A többiek gyors egymásutánban következnek. Ott peregnek le szemeink előtt; úgy, hogy alig jutunk lélekzetvételhez. Csak amikor a grandiózus jelenetnek vége, s a kísértő megszégyenülve távozik a színtérről, látjuk, igazi benső megelégedéssel látjuk és élvezzük, hogy Jézus hű maradt önmagához. Sem a hatalomvágy el nem szédíthette, se a tekintély el nem csábíthatta, sem a múló földi haszon le nem téríthette az egyenes útról, amelyre ifjúi lélekkel, annyi nemes kitartással vállalkozott.

20