A Magyarországi Unitárius Egyház 1903. augusztus hó 23-24-ik napjain Vargyason tartott Zsinati Főtanácsa alkalmából mondott imák és beszédek (Székelyudvarhely, 1903)
17 párhuzamot vonni a különböző hitnézetek között s ennek alapján egyiknek előnyét, vagy hátrányát a másik felett mérlegelni. Mert én tisztelettel meghajtok mindenkinek vallásos hite és meggyőződése előtt, csak legyen az őszinte, mély és igaz ; s éppen azért többre becsülöm még a pogányt is, a ki az ő bálvány Istene előtt a vallásos érzés teljes őszinteségével hajol meg, mint azt a keresztényt, a kinek hite nem egyéb üres formaságnál és képmutatásnál. Nem különben távol van tőlem annak még a gondolata is, hogy azzal ámítsam magamat s ezzel akarnálak titeket hitegetni, szeretett híveim, hogy valaha eljő az az idő, a mikor az egész kér. világ a mi unitárius hitnézeteinket fogadja el akár az Istenről, akár a Jézus Krisztusról, akár bármely más vallási kérdésről. Még két falevél sincs egymáshoz teljesen hasonló: mennyivel kevésbbé lehet az emberek gondolkozásmódját, lelki működését egy rámára vonni. Én csak rá akartam mutatni arra, hogy a kereszténység minden bizonynyal a mi vallási felfogásunk és meggyőződésünk irányában halad és fejlődik. És ezt a meggyőződésemet fenntartom, ha szinte nagyszámú ellenkező tünettel is találkozunk különösen éppen napjainkban, a melyek méltán azt az aggodalmat kelthetik fel bennünk, hogy a kereszténység nemhogy előretörne, s a nagyobb világosságot keresné, hanem még kezd visszaesni ismét a babonaság és mysticismus tömkelegébe, Példákra nem hivatkozom. Mindenki láthatja, miben keresnek sokan leiköknek táplálékot, mivel igyekeznek vallásos szükségleteiket kielégíteni. De én éppen ebben látom egy szebb jövő hajnalát derengeni. Mert mit mutat ez ? Azt, hogy az emberekben a vallásos érzés elevenen lüktet. Tehát nem hogy elfordulnának a vallástól s a vallásosság kora lejárt volna, hanem ellenkezőleg, tapasztalva azt, hogy az anyagiakban való elmerülés, ha még anynyi haszonnal járna is, mint a mennyivel jár, ha minden örömet és kényelmet, minden élvezetet és gyönyört biztosítana is, nem pótolhatja azt a szellemi táplálékot, a mit a vallás nyújt, mindinkább a magukévá teszik a kegyes zsoltárirónak fohászát: Te hozzád én Istenem, Szomjuhozik én lelkem. S ezt a szomjúságot enyhíteni törekesznek, ha mindjárt zavaros vízből is, — természetesen csak addig, a mig tisztább forráshoz jutnak. Adjunk hálát Istennek, hogy minket dicső hitelődeink e tisztább forráshoz 2
