A Magyarországi Unitárius Egyház 1903. augusztus hó 23-24-ik napjain Vargyason tartott Zsinati Főtanácsa alkalmából mondott imák és beszédek (Székelyudvarhely, 1903)

érdemére való hivatkozást. A ki a mi isteni tiszteleteinket látogatja, egyházi irodalmi munkásságunkat figyelemmel kiséri, lehetetlen meg nem győződnie arról, hogy senki többre nem becsüli az Ur Jézusnak az emberi nem megváltása körül szerzett érdemeit, mint mi. Egyházi beszédeink nagyobb részében az Ur Jézussal foglalkozunk, cselekedeteire mutatunk s példájának követésére buzdítjuk hallgatóinkat. Nem hiszem, hogy egyetlen sort találjon valaki folyóiratainkban, tankönyveinkben, vagy felolvasásainkban, a melyekben a legnagyobb tisztelettel meg ne hajolnánk az ő tanításai, példányszerü élete és önfeláldozó, dicső halála előtt. De azt a tant, a mely az üdvösséget kizárólag a Jézus halálára helyezi s megnyugtatni igyekszik az embereket azzal, hogy a miként Ádám által mindnyájan elestünk, úgy Jézus által mindnyájan megigazultunk, a magunkévá nem tehetjük. Mert nem tartjuk Isten igazságosságával megegyeztethetőnek, a miért egy földi bírót is elitélünk, hogy a mi bűneink büntetését mással hordoztassa el, mástól vegyen azért magának elégtételt. Mi elismerjük az emberiség bűnös voltát s fájdalommal tapasztaljuk annak a társadalomra lépten-nyomon nyomasztó és káros hatását; de azért nem tagadjuk meg az emberi természet nagyságát és nemességét, jóra való képességét s hisszük, hogy ezekben bírja tökéletesedése eszközeit, a melyre Istentől teremtetett s a melyek nélkül hiában halt volna meg Jézus is a keresztfán. S nekem legalább úgy tetszik, hogy ezt a felfogásunkat igazolja az emberiség egész történelme. Mert vaknak kell annak lennie, a ki nem látja az emberiség folytonos fejlődését és tökéletesedését, a ki kétségbe meri vonni azt, hogy ma bűneivel, számos tévedéseivel is közelebb van Istenhez, mint az első pár ember lehetett a maga kezdetleges ártatlanságával a paradicsomi kertben. S alig hiszem, hogy itt közöttünk is akadna valaki, a ki visszavágyakoznék, nem mondom a paradicsom kertébe, hanem az emberiségnek csak egy-két századdal ezelőtti műveltségi állapotára is.

Beszédem teljessége megkívánná, hogy a vallás más kérdéseiről is a mi felfogásunkat és hitnézetünket legalább érintsem ; s különösen kimutassam, hogy minő helyet foglal el hitrendszerünkben a szeretet, mely bármely hitforma mellett a vallás lényege. De talán már is visszaéltem béketüréstekkel. Különben sem czélom