Ferencz József: Egyházszertartási dolgozatok (Agenda) (Budapest, 1878)
Első rész: Keresztelésiek
50 Yolt, Keresztény Atyámfiái! egy nép az ó-világban, hol az emberek akkor örvendettek, mikor valaki meghalt s az újszülötteket sírva fogadták. Ennek oka az volt, mert e nép a vaksorsban hitt s nem ismerte Istent úgy mint mi: egy szerető, jó és gondviselő Istennek. Az a gondolat, hogy ama kegyetlen hatalom ismét egy játéktárgyat kapott kezeibe, melylyel kénye szerint bánhatik, ugyan melyik halandóban ne ébresztette volna fel a bölcső körül a szánalom érzését ? Mi is tudjuk, hogy egy végetlen hatalom kormánypálczája alatt állunk; de e hatalom vallásos fogalmaink szerint bölcs, jó és igaz, nem szeszélyes önkénynyel, de atyai szeretettel igazgatja sorsunkat s igy nincs okunk szánni azokat, kik a napot megpillantják, nincs okunk sírásra fakadni, midőn ember születik e világra. És mégis úgy tetszik nekem, Keresztény Atyámfiái! mintha e kisded születésénél inkább fájdalomnak, mint örömnek, könynek mint mosolynak lenne helye. Egy titkos születésű gyermek ! Oh mondjátok meg Atyámfiái! nincs-e ebben valami elszomorító,, valami lesújtó ? Avagy minő sors várhat egy gyermekre, kit még a szülök is eltaszitnak maguktól, kitől az édes atya nevét, az édes anya ápoló karjai gondoskodását tagadja meg ? Minő lesz sorsa azon gyermeknek, kinek öröksége már a bölcsőben szégyen, ha pedig felnő, többnyire az emberek gúnya és megvetése ? Mert ne higyjétek, hogy az a titkos segély, melyben az ily szerencsétlenek részesülnek, azok az emberbaráti intézetek, melyek az ily boldogtalannak gondját viselik, kipótolnák a legszegényebb család gyermekének is erkölcsi vagyonát! Innen van, hogy a társadalom nyomorékjainak legnagyobb száma az oly szülöttekből telik ki, kik e kisdedhez hasonlóan születnek és nevekednek fel. Jól tudom, hogy súlyos szavakat ejtettem ki, de azok nem e kisdedre vonatkoznak. E kisded mit vétett, hogy okunk legyen őt kárhoztatni ? Bizonyára semmit; sőt ha van valaki, a ki iránt részvétet kell éreznünk: egy ily ártatlan teremtés kétszeresen megérdemli azt. És én éppen e részvétre hívlak föl titeket, Keresztény Atyámfiái ! kik e csecsemő gondját ideig-óráig fölvettétek, kik őt a keresztvíz alá hoztátok. Részvétre hívlak fel annyival inkább, mert a mit egyesek vétenek egyesek ellen, azt a társadalomnak kell jóvá tenni. Már Jézus megmondotta: «Valaki egynek az én
