Ferencz József: Egyházszertartási dolgozatok (Agenda) (Budapest, 1878)

Első rész: Keresztelésiek

46

rövid éltünk múlandóságával avagy csak annyira is, mint az a gondolat, hogy gyermekeinkben tovább és örökre élünk, hogy ők a nemes munkát, melyet mi elkezdettünk, folytatják, küzdeni fognak azért, a miért mi küzdöttünk, s erejök és tehetségük mértéke szerint egy-egy porondszemet visznek ők is ama nagy épülethez, hazánk és nemzetünk, vallásunk és egyházunk jövőjéhez, melyért élni és munkálni szent kötelessége mindenkinek, ki a honpolgári nevezetet megérdemelve kívánja viselni. Yalóban Atyámfiái! bölcsőhöz kötött reményeinknek tartalma és jelentése mélyebb, mintsem szóval kifejezni tudnók, inkább csak gondolni lehet és érezni ezt azoknak, kik maguk is apák és anyák.

De e reményekkel kötelességek is vannak egybekötve, mert — hogy itt is az előbbi hasonlattal éljek — a remény csak delejtü, mely irányt mutat, de egyedül czéllioz nem vezet; reményeink valósítására tehát nekünk is mindent meg kell tennünk, a mi hatalmunkban áll. Lám a gazda sem elégszik meg avval, hogy szántóföldéi összeirási jegyzékeibe merülve összedugott kézzel nézzen az aratás elé, hanem azokat a maga idejében felszántja, beveti, elboronálja — megműveli. Nekünk is művelnünk, nevelnünk kell gyermekeinket, reményeink csiráit bennök ápolni, tehetségeiket kifejteni, mert a mi korunkra igazán illik a közmondás: <i Többet észszel, mint erővel».

Az ész az Isten, mely minket vezet,

Az 6 szavára minden meghajol.

A mai társadalom a születés nemességét sem ismeri el műveltség nélkül, az embert belső értéke szerint Ítéli meg s csak azokat becsüli, kik hivatásukat ismerik s teljesitik, kik azt a kört, melybe az isteni gondviselés helyezte, lelkiismeretesen betöltvén, a közügyeknek élnek.

Hiszem,Keresztény Atyámfiái! érdekelt kedves szülők! hogy a ti reményeitek a kötelességek öntudatára vannak alapítva; kérem tehát az Istent, legyen veletek e kisded gondos fölnevelésében, miként veletek volt születésekor. Hogy kérésem kedvesebb legyen előtte, egyesítsétek velem fohászaitokat, így imádkozván:

Jó Isten ! légy áldva és dicsőítve tőlünk, téged imádó liiveidtől ez órában. Légy áldva, hogy a veszélyt, mely a szülők felett lebegett, szent kezeiddel róluk elfordítottad. Légy dicsőítve, hogy örömüket búra változni nem engedted, hogy midőn már-már reményt vesztettek, akkor mutattad meg hozzájuk irgalmadat és atyai nagy szeretetedet.