Tribün - A Fradi Futballmúzeum lapja (1996-2003)
2000 / 2.
13 TRIBÜN Köszönet a sajtó 1995-ös munkatársainak máma" című dalt nem, így aztán a kihelyezett Arató-diszkó a „Fradi volt, Fradi lesz" című, a IX. kerületi slágerlistáról kitörölhetetlen számot játszotta, s a közönség kórusművé avatta a szerzeményt. A második félidő elején viszont átmeneti pauza következett a nézőtéri dalárda műsorában, mivel Gren bal oldali beadását Comisetti elegánsan befejelte (47. perc: 2-2). Kiválóan futballozott a Grasshoppers, és bizony a Ferencváros azért küzdött - az európai porondon megszokott elszántságával -, hogy ne kerüljön hátrányba. Ám hiába volt a lelkesedés, a jobban játszó zürichi együttes a 60. percben realizálta fölényét. Ekkor három "szöcske" is túlugrotta a zöld-fehéreket: Subiat Comisettihez, ő pedig Ibrahimhoz fejelt, s a tízszeres válogatott ghánai csatár az ötösről a hálóba stukkóit (2-3). Ki lehetett volna írni az eredményjelző táblára, hogy „Vigyázat, légi veszély!", mert ez már a harmadik svájci fejesgól volt... A hajrában is folytonosan a Grasshoppers támadott, és a 82. percben - Subiat tökéletes indítása után - csak az egyedül kiugró és a kihagyhatatlannak tetsző helyzetet elrontó Lombardón múlt, hogy nem alakult 2-4-re az állás. S a vége 3-3 lett! A 88. percben Haas elbuktatta Nyilast, aki a jogosan megítélt tizenegyesből nemes bosszút állt (3-3). A ferencvárosi közönség a lefújást követően megint ünnepelt, és - magunk közt szólva - ennek a döntetlennek valóban örülni kellett... Hegyi Iván (Népszabadság- 1995. november) Real MadridFerencvaros Másfél órával a kezdés előtt már kint vagyunk a stadionban. Döbbenetes látvány a 110 000-es betonkatlan - üresen. Az UEFA szabályai szerint csupán 72 000 jegyet szabad eladni, az állóhelyek jelentős részét lezárják, biztonsági okokból. A Fradi-tábor a frissebb, már hét óra tájban benépesíti a Bernabeu északkeleti sarkát, éppen átellenben a déli terasz- szal, ahol az Ultras Sur "hadserege" foglalja el állásait. Légvonalban százötven méter választja el a két szurkolósereget, az atrocitások lehetősége - legalábbis a stadionban - kizárt. Egyébként még a délután végigsétáltam a Gran Víán, Madrid Kossuth Lajos utcáján, és a nyári melegben, a kerthelyiségekben szinte csak zöld-fehér zászlós-sap- kás-sálas magyarokat láttam, természetesen söröskorsók társaságában. A hangulat igazán idilli volt, csak később is az maradjon - kívánom magamban. Elsőnek a Fradi bukkan fel a föld alól, az asztallap-simaságú gyepszőnyegre vezető játékoskijáró alagútban. Hajdú és a cserekapus, Szeiler köszönti a 2500 kilométerről iderándult zöld-fehér tábort, aztán kijönnek a többiek is. A Real precíz koreográfiára melegít, 30-35 ezer néző figyeli a történéseket, bántóan csekély az érdeklődés. Hála némi protekciónak - Enrique barátom, a sajtófőnök kivételesen ad egy fotósmellényt - a Fradi kapuja mögött, az alapvonaltól két méterre helyezkedem. Szinte tapintható a Telekék szeméből, tagjaiból, mozdulataiból áradó rémület, kishitűség, önbizalomhiány. Elkezdődik a meccs, és öt perc alatt három gólhelyzet marad ki, vagy véd Hajdú káprázatos reflexszel. Aztán a huszadik perc táján enyhül a szorítás, Kecskés elfut a bal szélen, keresztbe ível, Kuntics az oldalhálóba vágja az átadást. Nocsak, lenne keresnivalónk?! 53. perc: Michel Hierro elé gurít egy szabadrúgást, és a hatalmas termetű középhátvéd 23 méterről a jobb sarokba bombáz (5-0). Még meg sem fogalmazódik fejemben a reményteli gondolat, amikor Raul bevágja az elsőt, majd rögtön utána a másodikat. Teljes a fejetlenség, a mieink úgy futkároznak a pályán, mint az a bizonyos pók a falon, Raul, Zamorano és Laudrup úgyszólván percenként kerül helyzetbe. Amikor góljával a chilei is feliratkozik az eredményjelző táblára, félhangosan suttogom magam elé: „Ebből legalább egy hatos lesz. Egyedül Lisztes próbál meg szembeszállni a feltartóztathatatlanul hömpölygő fehér áradattal, no meg Hajdú kapus, aki egy alkalommal, a fizika törvényszerűségeit megcsúfolva, kétszer is hárít egy támadás során. A második félidőben öt percen át, kilenc emberrel játszik a Madrid, majd amikor a húzódást szenvedett Zamoranót letámogatják, végképp tízen maradnak az utolsó negyedórára, mert Valdano már mindhárom cseréjét kihasználta. A kép csalóka, úgy tetszik, a Real játszik emberfölényben, és amikor a Bajnokok Ligája történetének legszemtelenebb gólját is belövi Raul, legszívesebben a föld alá süllyednék. 82. perc: Luis Enrique lefekteti Szűcsöt, balról átível, Esnaider fejjel Michelhez teszi a labdát, aki egyből visszapasszol Raulnak, és a "kisfiú" kapásból, Hajdú lábai között a hálóba lő (6-1). A sajtóértekezlet egyenértékű egy madridi örömünneppel. Valdano arca sugárzik. De akkor is: köszönjük, Ferencváros! Mert ennek a Bernabeu-stadionban töltött feledhetetlen estének az élményét már senki sem veheti el tőlünk, s hogy 1995 őszén Európa labdarúgása a hálószobánkba jött el, azt csakis a zöld-fehéreknek köszönhetjük. Azt csak nagyon halkan merem megjegyezni: szerda este - nagy valószínűséggel - a Bajnokok Ligája egyik döntőség láttuk. Ha nem a bajnokot... Ch. Gáli András (Sportissimo- 1995. október) Legalább a lelátó nyert... Nem azt jegyzik majd a krónikába, hogy Raul „megköszörülte" a kapufát, nem is Esnaider vagy Redondó gólhelyzeteit, hanem azt, hogy Albert Flóri góljára csak Raul válaszolt. Persze évtizedekig keringenek majd a szurkolói köztudatban az időtől megszépített történések legendává lényegült változatai, melyeknek szereplői csupa hősök, csupa daliák. Mert a tudat csak a szépet kívánja megőrizni. Ezt a szépet szolgálták a ferencvárosi szurkolók, akik Európa vádjaira - né- hányak bizonyára hallatlan önmegtartóztatás árán - sportszerűséggel, fegyelemmel, emberi méltósággal válaszoltak. így nyerve erkölcsi csatát -, s remélhetőleg ezzel véget vetve a háborúnak - az amszterdami pökhendiség, Európa ellen! A Fradi-himnuszt idézve, „magasan szárnyaltak a Zöld Sasok", erkölcs Himalájának csúcsai felett! Ezen az estén ördögök öltöttek angyali szolidságot, s bizonyára akkor sem huhogott volna kórusban a lelátó, ha a madridi királyi klub 11 Rinconnal áll ki... Albert „szédített" majd szédült Sokat keresgéltem a jelzők között, melyikkel is illessem a kis Flóri történelmi gólját. Végül sok próbálgatás, illesztgetés után, a szédült mellett döntöttem. Döntsék el Önök is, jól hangzik-e így: „Albert szédületes góllal vette be Buyo kapuját". A labda a felső lécről valósággal beszédült a gólvonal mögé, minden fizikai törvényszerűséget meghiúsítva. Kellemes szédülés, bódulat lett úrrá az Üllői úti stadionban. Mindenki édeskesernyés kábulatban ünnepelt, mígnem Raul pofonja kijózanította a zöld-fehér híveket. A kis Flóri azonban még a meccs után pár perccel is imbolyogva járt-kelt. Pedig Novák a félidőben lehívta... Miért is? - kérdezték többen a Ferencváros mesterét a hivatalos sajtótájékoztatón... „Nem véletlenül, hanem tudatosan cseréltem le Albertet. Flóri ugyanis egy összefejelés során kisebb agyrázkódást kapott, amelynek következtében rövid időre elvesztette az egyensúlyérzékét, és látási zavarai is voltak. Nem volt alkalmas a folytatásra, ezért kényszerültem beküldeni Nagy Zsoltot helyette." Az egy BL-pontért járó 450 ezer svájci franknál (mintegy 63 millió forint) a Fradi számára sokkal fontosabb, hogy Európa ügyészeinek ügyvédek és koronatanúk nélkül is bebizonyította a klub, hogy az amszterdami vádak rágalmak! Egyszer ezt még bizonyítani kell itthon (november 22-én a Grasshoppers ellen), de ami még fontosabb, idegenben is, az „ügyészek földjén" december 6-án az AJAX vendégeként. D. Tok Ernő (Hajrá!- 1995. november) Csillagok csillagos ötöse Hetvennyolc percig partner volt az FTC, de a hajrában odalett a csoda Bármire hivatkozhatok, majd ha e tudósítás színvonala esetleg nem felel meg önöknek, csak arra nem, hogy lehetetlen körülmények között kellett dolgoznom az Üllői úton. Magyar újságíróknak ugyanis idehaza még sohasem teremtettek olyan nagyszerű feltételeket, mint amilyenekkel a Ferencváros rukkolt ki az Ajax elleni Bajnokok Ligája- mérkőzés alkalmából. Az újonnan épített sajtópáholy egyenesen pazar, a kilátás onnan ugyancsak remek, bár kollégáimmal szerda este azt emlegettük, hogy akkor lenne igazán tökéletes a panoráma, ha... A mondatot be sem mertük fejezni, hiszen tudtuk jól, az FTC ezúttal a kontinens első számú együttesével, a legnagyobb európai klubtorna címvédőjével találkozik. A kérdés az volt: vajon lehet-e folytatni a szenzációs szériát a világklasszisú ve- télytárssal szemben is? Nagy Béla, a Ferencváros élő történelemkönyve mindenesetre talált fogódzót, mert - „fellapozva" önmagát - idézni kezdte, hogy BEK-mérkőzésen az FTC még nem kapott ki az Üllői úti stadionban. Mi mást kívánhattunk: őrizze meg minél tovább e jó szokását a zöld-fehér csapat... Azt már a kezdés előtt meg lehetett állapítani: a közönségen semmi sem múlik. Noha sokan arról beszéltek a találkozót megelőzően, hogy olyan, csokornyakkendős kiváltságosok jutottak a jegyek többségéhez, akik korábban nemhogy a ferencvárosi arénában, de még a IX. kerületben sem jártak. A lelátókat megtöltő publikum eksztatikus hangulatban fogadta a játékosokat. Szalonszurkolásról szó sem volt, amit a leginkább talán az bizonyított, hogy akadt drukker, aki félmeztelenre vetkőzött a nem éppen a trópusokra emlékeztető időben... Igaz, a légkör forrósága feledtette a hideget, és tovább hevítette a ferencvárosi tábort, hogy a zöldek magyar csapattól egészen ritkán tapasztalható elszántsággal futballoztak, az egyetlen lehetséges módon dacolva a rivális tagadhatatlanul nagyobb tudásával. Ennek ellenére az Ajax kétszer is vezetést szerezhetett volna az első negyedórában, de Litmanen előbb Hajdú ölébe fejelte Finidi beívelését, majd mellélőtte a másik mesebeli afrikai átadást, amellyel Kanu ajándékozta meg. A Ferencváros csak nagyon ritkán jutott el az Ajax tizenhatosáig, viszont már az is kiváló teljesítmény volt, hogy - ha a saját térfelére szorulva is - tartani tudta az amszterdami sztárgárdát. Szerencsére Litmanen később sem szakított a finn-magyar barátsággal, mert a 28. percben az ötösön belülről fejelte fölé Overmars beadását, ám a kimaradt helyzetekkel senki sem törődött, mivel minden néző azt mondogatta: ha 0-0 áll az eredményjelző táblán, az igazán nem semmi! És fél óra elteltével lehetett volna 1-0 is... Lisztes kitűnően játszotta meg Kunticsot - a szerb csatárral tizennyolcezren mozdultak együtt - de a brüsszeli gólszerző nyolc méterről, a védőktől gyötörve a jobb kapufa mellé küldte a labdát. Egy biztos: bár az Ajax dirigált, nem volt egyoldalú a meccs, azaz az FTC ezen az estén is Bajnokok Ligája- formáját, a tőle telhető maximumot nyújtotta. Még akkor is, ha az első félidő végén addig legtökéletesebb lehetőségét alakította ki a holland együttes. Talán már említeni sem kell, hogy az újabb ziccert Litmanen megint csak elrontotta... Kanu viszont a második szakasz elején egyáltalán nem hibázott, hiszen az Ajax sokadik nigériai akciója végén veszedelmesen fejelt kapura, ám Hajdú bravúros mozdulattal hárított. A nyomás mértékegységével kifejezhetetlenné vált a vendégek szorongató fölénye, és az 58. percben előnyhöz jutott a holland Superteam. Hajdú ugyan két alkalommal is egészen extra védéssel ejtett bámulatba mindenkit, de harmadszorra Litmanen kárpótolta önmagát a korábbi mulasztásokért: két méterről a léc alá emelt (0-1).
