Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-08 / 32. szám
XIX. évfolyam 32. szám Szekszárd. 1909. augusztus 8. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 > Negyed évre . . 3 > Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket é* hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad a iolnár-féle könyvnyomda és papirkereskedés r.-t. I Szekszárdon. Egyet szamok ugyanő t kaphatók* POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. >1 eíf jelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon. Vármegye utca 130. sz. ______ / Sz erkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatali telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Főmunkatárs: Or. LEOPOLD KORNÉL FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten mefállajitctt árszabály szerint számíttatnak. Kevesebb lesz a pótadó. Semmi sem könnyebb, mint a közterhek nyomasztó súlyáról dörgedelmesen beszélui, vagy irni. A szegény adóalany boldog, ba ilyesmit hall, mert hiszen terhei súlyát ó' érzi legjobban és azt hiszi, a teher könnyebb, ha jól odamondogatnak a hatóságnak, amely pedig a terheket szintén súlyosnak tudja, de azért mégis kénytelen azt behajtani. Ezúttal más formában reméljük, hogy tetszó's dolgot tudatunk a szekszárdi adóalanyokkal, ez pedig: közterheink apadása. Most folyik a városházán a jövó' évi költségvetés összeállitása és ha annak részleteiről ezidó'szerint még nem számolhatunk is be, annyit örömmel jelezhetünk, hogy részben az elért megtakarítások, részint pedig a városi jövedelmek fokozódása következtében a pótadó, ha nem is tetemesen, de 3—4 százalékkal leszállítható lesz. Ebben az örvendetes jelenségben a legvigasztalóbb az a tény, bogy a város bevételei mutatnak fokozódó emelkedést, igy többek között a faiskola és szőlőtelep tételei, amiből nyilvánvaló, bogy a városi bevételekre a kiadások körül tanúsított fokozott gondosság és a jövedelmek emelésére fordított törekvés üdvös és eredményes volt, amit bizton a városias fejlődés számlájának javára Írhatunk. Készséggel ismerjük el, hogy ez eredményből az oroszlánrész a város vezetőinek tudható be, de az elismerést hangoztatva, ki kell jelentenünk, hogy ez irányban még sokkal fokozottabb munkára, a jövedelmek még tetemesen nagyobb szaporitására van szükségünk, mert városi életünk fejlődésével és továbbképzésével nem zárkózhatunk el a kiadások fokozásától se. A takarékossági ösztön talán azt súgja, hogy óvakodjunk az anyagi áldozatokkal járó kiadásoktól, más oldalról azonban az adminisztrátiv, társadalmi, gazdasági, vagy kulturális feladatok feltétlenül követelnek egyes újabb alkotásokat, vagy berendezéseket, melyek elől kitérni, ha város akarunk lenni és maradni, sehogyan se lehet. Egy részt tehát a város vezetőinek soha se szabad szemök elől téveszteni a kiadások terén a legmesszebb menő takarékosságot, más oldalról pedig mindent el kell követniük a város jövedelmének fokozására, illetve a bevételi források táplálására. Ilyen fokozható bevételi forrásul megjelöljük: a városi villauytelep fejlesztését. Köztudomású dolog, hogy a villanytelep üzleti bevétele tetemesen fokozható lenne, ba a telep a szükséges uj áram- fejlesztő géppel elláttat,ik. Az uj beruházás közel 200000 korona befektetést igényel, de ezzel a város 20000 korona jövedelmi többletet tudna a villanytelepből magának biztosítani, ami már igen számottevő tétel egy költségvetésben és tetemesen hozzájárulna a pótadó csökkentéséhez. Városi kölségvetésünk állandó sebét képezi a Szekszárd Szálló, melynek bér- jövedelme nemcsak nem fedezi a befektetési költségeket, hanem igen tetemes, több ezer korona évi hiányt okoz, melyet másból mint pótadóból pótolni és fedezni ! nem lehet. Feltétlenül szükséges, hogy a városi költségvetés ez állandó tehertől mentesittessék és pedig: vagy úgy, hogy a Szekszárd Szálló eladatik, vagy pedig úgy, hogy a szálló beszüntettetik és az épület — megfelelő beruházással — na- gyobbszabásu bérházzá alakittatik át. Ez utóbbi esetben nemcsak biztos jövedelmi forráshoz jutna a város, hanem egyúttal a Szekszárdon tagadhatatlanul létező lakásszükségen is segíteni lehetne bizonyos határig, ami szintén elsőrendű városi szükség. Az itt felvetett két kérdés közül egy se olyan, melynek halasztása sokáig tűrhető volna, mert a halasztás szemmel látható és naponként érezhető anyagi kárral jár a városra nézve, mig ha e két kérdés megvalósításához erős és céltudatos kézzel hozzáfogunk, a városnak hasznot, hajtó uj bevételi forrásokat nyitunk. Takarékoskodjunk a város vagyonával a végső határig, más oldalról azonban a szükséges és hasznot hajtó beruházásoktól sem szabad visszariadnunk. így aztán hamarosan elérhetjük a közterhek csökkentését. A városi adminisztrációnak kell, hogy ez képezze legfőbb célját. F. M. VARMEGYE — A közigazgatási bizottság ülését f. hó 11-ikén délelőtt 10 órakor tartja. TÁRCA. Ikarostól — Bleriotig. „Es mondta Daidalos: ne menj te Helios birodalmának tájaira, mert a viaszkkal egymáshoz illesztett szárnyak megolvadnak az ő meleg fényében. Ezt mondta Daidalos és Ikaros mégis fölvette viaszkkal egymáshoz illesztett szárnyait és repült . . . Megolvadának a nap hevében és a szép ifjú, a krétai Ikaros lehullott a haragos morajlásu tengerbe. Ott a sziget, a tenger azóta ikariai.“ így olvastuk a mitológiában s mindjárt hallhattuk egy-egy szegény bölcs tanárunknak vajmi ritkán elmaradó szellemes megjegyzését, hogy ma nincsenek Ikarosok, mert nem jutnak oly magasra, mint a görög hitrege hőse, s mert nem a tengerbe, hanem a földre zuhannak, egyébként pedig ne beszéljünk se Ikarosról, se a repülésről, mert az utóbbi bolondság, soha nem teljesülő utópia, az a szerencsétlen Ikaros pedig egyszerű uiitosz, nem egyéb. Igen, ez a mitológia volt és az, ami Krisztus után ezer- kilencszáz és kilenc évvel julius huszonötödikének hajnalán végbement, az az igazság. A mitoszt beleverték a fejünkbe a pedagógia örök dicsőségére és fejletlen eszünkkel nem tudtunk benne kételkedni — vagyT legalább is nem voltunk tisztában való vagy költött voltával — de azt nem mondták meg, hogy amig rég kihalt nepek naiv meséinek emlékezetben tartásával bajlódunk, künn az életben rejtett törvények után kutat az élő — Ikaros. Egy organikus evolúciót pótolni képes felemelkedés után csak látott, de soha be nem járt régiókba. S amikor újságok olvasása közben, az aviatika egy-egy uj vértanújáról vagy kinevetett hajótöröttjéről hallva, a köznapi munkában kifáradt agy fölelevenitette a régi Ikaros mitikus képét, aligha akadt ember, aki ne hitt volna Ikarosban. Nem a mitosz hősében, hanem a legtragikusabb bukás újra meg újra megismétlődésében, amit ettől a hőstől külön választani már nem lehetett. Az újságíró a legjobban tudja, hogy pár év előtt az olvasó még nem is igen hitt az aeronautikus híradásban s az erdélyi oláh falu értelmiségének tiz kiválósága közül legalább öt azt mondja, hogy az újságok megint hazudtak, s ha nem, hát akkor Blériot közönséges svindler. # Leonardo da Vinci rendületlenül hitt az emberben és fejlődésében. A renaissance korszaknak ez a tüneméuyes lángelméje vagy négyszáz évvel ezelőtt fennen hirdette, hogy az ember egyszer hatalmába fogja keríteni a levegőt és úgy fog benne repülni, mint az ég ma dara. ti mutatott rá az ejtőernyőre 1514-ben, de kétszázötven esztendőnél nagyobb idő tei el, amig a francia De Lenormand 1783-ban a lakásáról le mert bocsátkozni. Leonardo da Vinci-ig senki sem hitt komolyan a repülés lehetőségében és sem a görög, sem a római kői matematikusai, sem a keresztény középkor tudósai nem foglalkoztak behatóan a repülés problémájával. Az alkímia meghozza az aviatika első nyomait s a felső Pfalzban egy olasz lizikus elhiteti az első gróffal, hogy három hóna} alatt szinaranyból félholdat készít s arra felka paszkodva eljut a Vénusz csillagig, mert a nay vonzza a holdat. Már most — igy bolonditotti a grófot a fizikus — megtévesztjük a napot s | miután ez fényes délben nem látja a holdat, ízt fogja hinni ami arany félholdunkról, hogy elloptuk tőle. A nap megharagszik s felvonzza magához. — De hátha a nap észreveszi a csalást. — Nemes gróf — válaszolta az alkimiá- ! nak ez a jelese — a nap olyan hiszékeny, hogy ! egy percig sem fog gyanakodni. A prágai egyetemen Keppler idejében elrettentő példaként emlegették a pfalzi gróf esetét, mert a „repülés egyszerűen lehetetlen és emberi mivoltunkkal ellenkezik.'1 Keppler is lehetetlennek tartotta, hogy egyszer a magasba emelkedhessünk s Newton nehézkedési törvényeinek felfedezése után már senki sem hitt a repülés lehetőségében. Valóban a régi századok tudósai merő utópiának tartották a repülést s a XVII-ik században csak egy ember hirdette és tartotta keresztülvihetőnek, hogy „túl emelkedhetünk majdan a föld porán.“ Cyrano de Bergerac a maga csodálatosan élénk gall szellemességével — minden tudományos meggyőződés nélkül — tréfálkozni kezd, hogy ő tol tudna jutni az igbe, csak volna egy nagy gömbje, amelyet meleg levegővel a magasba tudna röppenteni. Száz év múlva ez meg is történik. A francia forradalom hajnalán a kis Annonay városban érdekes kísérletet végzett két testvér, Montgolfier István és József. 1783. junius 5-én vászonnal bevonnak egy papirzsákot s az ebben levő levegőt addig melegítik, amig a hő általánosan ismert törvényeinél fogva kitágult. A ballon fel is emelkedett háromszáz méternyi magasságba s a két testvér sietett bejelenteni felfedezését és kísérleteinek sikerét az Institute de France-nak. A francia akadémia eleinte
