Tolnavármegye, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-13 / 24. szám
XIX. évfolyam 24. szám Szekszárd, 1909. június 13. Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 > Negyed évre . . 3 > Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseketéa hirdetéseket a kiadó* ( hiTAt&lon kiről elfogad a Molnár-fele könyvnyomda ét papirkereakedéa r.-t. Szekszárdon. Egyet számok ugyanott kaphatok. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Meg'jelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiaJóhivatal: Szekszárdon. Vármegye utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatali telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Főmunkatárs: Dr. LEOPOLD KORNÉL FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratot vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten | árszabály szerint számíttatnék. Le a hatvanhetesekkel. —Ik. Ez a jelszó süvít most végig a Royal klubban. Mindjobban terjed a függetlenségi pártban a Jlistll-Holló csoport által szított áramlat, mely abban csúcsosodik ki, hogy a hatvanheteseket — vagyis András- Sljékcit ki akarja zárni a hatalomból és tisztán függetlenségi kormány alakítására törekszik. Arról nem szól az énük, hogy mi lesz a függetlenséggi programmal? Sőt szégyenszemre azt konstatálják a bécsi legjobban informált lapok, hogy Justh- Holló sokkal kevesebb vívmánnyal beérik,, mint Andrássá, íl^' kat°nai téren jelentős reformokat és gazdasági ügyekben pedig rekompenzációkat követel, inig ők minden kontroverz kérdés kikapcsolásálra hajlandók, csupán álljon el 0 Felsége Andrássy- lói és ruházza ő reájuk a kormányt. Az eddigi hűséges fegyvertársat: az alkotmány pártot minden áron ki akarják küzösiteni a koalicióból azok, kik ugyanott a maguk pozícióját és befolyását emelni kívánják. Kiküszöbölik a hatvanheteseket, hogy ők: a 48-asfüggetlenségiek kormányra jutván, a 67-es alapon kormányozhassanak. Sajnosán szomorú tény, hogy szemé- Igcs motívumok • az uralomvági], a ki nem elégített ambíció, az egyéni boszu dominálják leginkább a helyzetet. Kossuth Ferenc és Apponyi Albert valóban nem jól tették, hogy ennyi ideig némán és beavatkozás nélkül tűrték pártjukban az unarkisztikus mozgalmak elfajulását. és hogy mint vezérek passziv magatartásukkal engedték a kezdetben 10—15 főre tehető Jnsth-Holló csoport izgatását, szervezkedését és konspirálását. A jó és korrekt Kossuth nem fejtett : ki elég erélyt, elég ellentállást. Szinte nevetséges színben tűnhetett fel, hogy egy-egy tanácskozás után alig távoztak tőle We- kerle és Andrássy, már másik percben ; ott voltak: Holló és Justll, hogy lerontsák Kossilthnál az átkos hatvanhetesek befolyásának érvényesülését. — Rendszeres hajsza és intrika irányul főleg Andrássy ellen. Azt hirdették egész komoly arccal, hogy a király nincsen ellene a kizárólagosan függetlenségiekből alakítandó kormánynak és az önálló banknak, hanem csak a H7-esek igyekeznek erről lebeszélni és ettől visszatartani a 48-as érzelmű uralkodót, be ha Kossuth és Apponyi idejekorán határozott, állást foglalnak és teljes nyíltsággal feltárják pártjuk előtt a helyzetet, akkor nem használt volna a Justll Gyula bömbölése és Holló Lajos ügyes mesterkedése és a túlnyomó többség változatlan bizalommal követte volna Kossuthot. Most már nagyon is élére van állítva a helyzet. Ugyan ma is az a meggyőződésünk, hogy Kossuthnak megvan és meglesz pártjában a számszerű nagy többsége, melyhez hozzáadva, a többi pártokat, a parlament túlnyomó többsége mellette fog- laland állást, mégis egészen más volt a helyzet, képe, mikor a válság megindult, és más ma, amikor már minden pozitív siker elérése nélkül annyira elposványosodott és már annyira kiélesedtek az ellentétek. Hisz olyan elkeseredett düh és gyűlölet hangján beszélnek és Írnak Hollóék és Justhék a hatvanhetesek vezéréről : Andrássyról, hogy ebben a harag, személyes becsvágy és pártszenvedelem által megfertőzött politikai légkörben a sima és egyenletes kibontakozás lehetősége csaknem ki van zárva. Kár azokat a 67-eseket annyira lekicsinyelni, legyalázni, örökösen támadni : gyauusitgatui és becsmérelni. Magyar- ország utolsó fél századának legnagyobb elméi és legkiválóbb államfér fiai : Deák és Andrássy, Eötvös és Horváth Boldizsár. Lónyay és Kerkápolyi, Sennyey Pál és Grünwald Béla, Tisza Kálmán és Ghyczi Kálmán, Baross Gábor és Szilágyi Dezső, Tisza István és ifj. Andrássy Gyula, Wekerle Sándor és Lukács László stb. | mind erős meggyőződéssel lelkes hatvan- hetesek voltak. — — Az önálló bank kérdése immár második helyre jutott. Az általános válaszlói jog került ; ismét napirendre. Nem a függetlenségi pártot szállta meg a népjogok kiterjesz- 1 tésének eszméje — hanem a király ragaszkodik az adott szó — a paktum pontos végrehajtásához. Minden teketória nélkül tudatta a király Kossuthtal, hogy az önálló bank létesítéséhez nem járul, hogy katonai reformokat a magyar nemzeti szempontok érvényesítése céljából nem engedélyez és hogy tisztán függetlenségiekből álló kabinetet nem nevez ki. Ha tehát, az eddigi alapon és keretben való további koalíciós együttműködést óhajtják, ez ellen nem merül fel akadálv. j Ha azonban nem tetszik, lesz parlamentelnapolás, jön Hédcrvári és ami mindevvel járni szokott. Ú Felsége már három év előtt megmutatta, hogy ezekben a dolgokban nem ismer tréfát, hogy ahhoz, amit egyszer kimondott és megfontolva elhatározott, ragaszkodik, mégha magára vonja is Justll Gyula neheztelését. Nem helyén való most arról vitatkozni, váljon helyes volt-e és az igazi TÁRCA. A fakutya.* Irta: Bársony István. Nagyon kicsi leányka voltam még, a mikor a szüleim meghaltak. Édes apámra sohasem is emlékeztem, édes anyámra is csak úgy, mintha álmodtam volna, hogy egy szelíd, halvány, nagy- szemű, könyezo asszony csókolgatott valaha, aki azután egyszer csak nem jött többet hozzám. Hogyan kerültem Lina néniékhez, azt sem tudom. Az emlékezésem ott kezdődik, amikor már ott voltam és a többi gyermektől sokat tűrtem. Mert Lina néniéknek négy gyermekük volt; mind idősebb nálamnál; és mind tudott valamit kitalálni, amivel engem bántson. A fiukkal (ketten voltak) még csak meglettem volna valahogy. Azok nagyobbacskák is voltak és velem alig törődtek másképp, minthogy néha megdobáltak a labdájukkal. — A fiukat kezdettől fogva közönséges gonosztevőknek néztem és ő tőlük semmi sem is fájt a lelkemnek. Ha csak lehetett, kitértem az utjokból, ha pedig sehogy sem lehetett, makacs daccal álltam meg előttük és szembe néztem velük. Tudtam, hogy az ütlegciket el nem kerülhetem, Lát csak összeszoritott szájjal vártam, hogy átessem rajta. Lg\ kicsit téltem ugyan, de igyekeztem, hogy ne siijak, meit akkor jobban ingerlődtek; úgy I *) Felolvasta az illusztris szerző Szekszárdon a folyó hó 9-én tartott hangversenyen. látszik, tetszett nekik, ha „bőgtem“, ahogy csu- folódva mondták. Lassankint úgy megszoktam állandó kínzásukat, hogy szinte a sorsom természetes járulékának kezdtem tekinteni és még akkor sem sir- tam, ha a néni, vagy a bácsi emelte rám kezét, — amikor aztán hallottam, hogy mondják indulatosan: „Ezen semmi se fog: valóságos fakutya ez a leány.“ Talán öt vagy hat éves lehettem akkor; de az ide oda dobáltatáshoz, ráncigáltatáshoz már tökéletesen hozzászoktam. Egyáltalában mindig és mindenki verekedett Lina néniéknél ; a bácsi verte a cselédeket; Lina néni vert minket, gyerekeket ; a gyerekek pedig vertek engem. Mondom, a fiuktól föl sem vettem. — Még meg is bocsátottam durvaságaikat, ha néha eszükbe jutott, hogy nekem is adjanak az éretlen barackból, amit a szomszéd kertjéből loptak. — Hanem a lányok ! . . . O, a leányok (azok is ketten voltak), sok szenvedést, sok igazi gyötrelmet okoztak nekem. Ok is idősebbek voltak, mint éti; az egyik lehetett akkor nyolc éves, a másik meg kilenc. De mindkettő gőgös és kíméletlen volt hozzám; úgy bántak velem, mintha kis cselédjük lettem volna; parancsolgattak velem; és — ami a legjobban fájt, — a babájukat még megérinteni sem engedték, úgy féltették tőlem. Nekem is volt babám, de azt Lina néni csak a heti vásáron vette: fából volt s ha festett arcát nedvesség érte, lement róla minden: szeme is, a szája is, az arca pirossága is, és csak üresen meredő faarca maradt, amire már nem tudtam jó szivvel nézni; sem pedig a szomorú kis vázat ültüztetgetni nem volt többé kedvem. Ellenben Kornéliának, meg Augusztának porcellán babái voltak ; köztük olyan is, amelyik sirt és fölnyitotta meg lezárta a szemét; és ezeket a babákat mindet a posta hozta, valahonnan messziről, ahol angyalok árulják a babát. Nekem legalább igy mondották a Lina néni leánykái, akik közül kivált az idősebb, Kornélia volt fennhéjázó, ü mondta nekem, hogy én egyszer majd az ő szobaleánya leszek és nekem kell az ő cipőjét kitisztítanom. . . . Erre én — magam sem tudom, hogy mertem, — megütöttem. (Hisz eltanulhattam az örökös verekedést.) Kornélia nekem jött, de én sem hagytam magamat. Karmoltuk egymást, mint két kis mér ges cica. Kornélia visított, s erre megjelent Lina néni. Széjjel választott bennünket és engem megtépázott. Haszontalan jött-meutnek nevezett. Nagy haragjában még le is lökött a földre. — Osszeszoritottam a fogamat s eszembe se jutott, hogy sírják, pedig fájl a testem. — Te csitri fakutya te! Majd adok én neked ! Majd megtáncoltatlak, csak moccani merj ! — így kiabált rekedten, és én mégsem féltem. Csak nagyon rossz kedvű lettem. Napokig a szavamat se lehetett hallani . . . Egyszer, — miközben egy pár esztendő is eltelhetett, — nagy dolog történt velem. Egy ur jött Lina néniékhez és sokáig beszélgetett velők a bácsi irodájában. — Amikor kijöttek. Lina néni magához intett és igy szólt hozzám: —Na, kis leányom, a jó Isten ugyancsak jó volt hoz zád: ezt a bácsit küldte, aki most téged elvisz
