Tolnavármegye, 1908 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1908-04-19 / 16. szám
XVII. évfolyam 16. szám Szekszárd, 1908 április 19 TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre . . . 6 » Negyed évre . . 3 > Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon. Egyes számok ugyanot kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelen mindé a vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vármegye-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. - Kiadóhiv ata I i telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Főmunkatárs: Dr. LEOPOLD KORNÉL FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapító! árszabály szerint számíttatnak. Feltámadás. A hívók milliói hozsánnát zengnek annak emlékezetére, hogy az emberiség újjászületett a feltámadás eszméjében. Alleluja és diadalmas ujongás ünnepe van, mert az örök szeretet megváltotta a világot. Legnagyobb kincse a léleknek a hit, mert ez menti meg a kétségbeeséstől, ez teszi elviselhetővé a földi élet minden szenvedését s reménnyel táplálja a csüggedő lelkeket. Mikor a hivók Allelujája hangzik mindenütt, a lelkek megtelnek örömmel. Diadalkiáltás hirdeti a feltámadást, amely megújul évről-évre a hivő, a reménylő lelkekben. A megváltó eszme feltámadása a jövők méhébe bevillanó sugár, mely világosságot áraszt a kétségbeesés helyére. Tegnap vigasztalanság, kétségbeesés, pusztulás mindenütt s a ma ragyogó fényt, újjászületést hoz. Ez a világ örök rendje, amely folyton ismétli önmagát a természetben, az emberiség s a nemzetek történetében. A mi nemzetünk történetének lapjaira is fel volt írva a kétségbeesés. A könnyek és szenvedések napjai keservvel voltak tele. De mindig eljött a feltámadás ünnepe és ujraszülettünk. Századok viharai vonultak el felettünk. A halál pálcáját tördelték fejünk felett. Dűlt a visszavonás, úrrá lett a kétségbeesés. De hiába ujongtak a prédára leső sasok ; Magyarország holtteteme nem lett a lakomájuk. Magyarország önálló államiságának eszméjét kiirtani nem sikerült s ebben az eszmében mindig ujraszülettünk. Feltámadott a nemzet és hozsánnát zengett a hazafiság oltárai előtt. Fájdalom, ma az ég urához szálló ujongó imádságba nem vegyülnek a magyar nép örömének hangjai. Csak kérni és remélni tudja a szebb jövendőt. De a megújulás nem késhet soká. És a feltámadás napján sejtelem fogja el a sziveket, hogy el fog jönni a nagy , nemzeti újjászületés ünnepe. El fog következni az uj hajnal hasadása. A múltak romjai közül friss levegő csap elő, hogy uj eszméket hozzon, amelyek megvalósítják a nemzeti ideálokat. A magyar nép gondviselésszerü hivatást teljesített a múltban, a kelet barbarizmusa ellen védelmezte a civilizált nyugatot. Ennek a hivatásnak szolgálatában áll ma is, mikor hirdeti és szolgálja a testvériséget, egyenlőséget és szabadságszeretetet. Az emberiség történetében magasztos szerep jutott ez országnak, amely minden veszedelemből a szabadságszeretet által szabadult ki, amely meg fogja hozni az uj feltámadást. De nemcsak a magyar nemzet, hanem az egész emberiség uj eszmék születését és a nagy feltámadás ünnepét várja. Milliók I tekintenek sóvárgó szemekkel a jövőbe: vajon eljön-e valaha az a husvét, amelyen a hozsannába nem vegyül a nyomorultak jajkiáltása; eljön-e az idő, amikor Krisztus tanítása teljesen meghódítja a világot; araikor az emberszeretet lesz a legfőbb parancs és a béke, araelyel a Mester üdvözölte kétségbeesett tanítványait. Nézünk az ünnepi fénybe és annak hullámai mögül sötéten, mint egy óriás kisértet, válik ki az emberiség nyomorultjainak, a kenyérteleneknek vádoló hada. Ünnepeljük az Eszme feltámadását, hirdetjük a szeretetet, a csataterekre pedig milliókat hurcol az önkény. Nagyon sok a hazugság az emberek között. Hazudjuk az igazságokat s tétlenül nézzük a kárho; atra ítélt lelkek gyötrelmes vergődését. De lesz még egyszer ünnep a világon! A rothadó posvány felett az uj rendnek szilárd talajt készít az id»ó, amelyről leszórjuk a hazugságokat és a bálványokat; le- i döntjük a Moloch templomait, hogy újakat építsünk a tiszta humanizmusnak, amelyre Krisztus tanította az emberiséget, mondván: Mindnyájan egy atyának gyermekei vagyunk. Az ünnepi harangok zúgása hirdessen lelki békét és megnyugvást a hívőknek; szebb jövendőt a magyar nemzetnek; uj eszmék születését és szeretetét az egész emberiségnek. TÁRCA. Hus vét. Tiindéri ruhában nézd, ki jön ott ? Kertek alatt a Tavasz mosolyog Pacsirta dalba fog, ibolya ébred — Beh jó, be szép, beh gyönyörű az élet! Ünnep a földön, a szívben is az, Sajgó sebre borul enyhe vigasz; S áldozatot a nagy Istennek hozva, A templomokban zendül vig zsolozsma. A temetőben megmozdul a rög: A por lesz porrá, a lélek örök. Hit és remény a sírokon megállnak, S föltámadásról szólnak a világnak. ____ Sántha Károly. Em ber. Irta: Jászai Mari. A leánya nálam szolgált és meglátogattam őket egyszer Baracskán; onnan ismertem. Évek múlva ujult meg barátságunk, mikor meghallottam, hogy idebenn, Budapesten, egy istállóban fekszik betegen. Kocsis volt egy mészárosnál; egypár nappal azelőtt a vásárcsarnok jeges járdáján, amint egy borjut vitt be a vállán, elcsúszott, elesett és azóta esténkint «nyög» — mondta a leánya. Orvost küldtem hozzá ; három bordacsontja volt betörve. Kórházba vitték, ott látogattam meg és állíthatom, hogy soha, sem ezelőtt, sem azóta életemben, olyan boldog embert nem láttam, mint az öreg Barsi Jánost abban a tiszta ágyban, abban a napsugaras szobában. Alig | mert hinni a boldogságában ! «Mivel szolgált 5 i rá, hogy ötét igy kényeztessék,» Egy-két narancsot hámoztam ott neki, meg a tőle jobbra-balra fekvő szomszédjainak, miközben csendesen beszélgettünk. — Aztán volna-e még valami kívánsága e mellé a nagy boldogság mellé, János bácsi r — faggattam tréfásan és játsztam, hivatásomhoz képest, egy kicsit, a jó tündér nénit. Persze csak afféle ütött kopott fakó tündért, nem ifjú, sugárból szőtt, fátyolban lebegő mindenható tündér királynőt, aki szerelmes ifjú párokat örök tavasszal ajándékozza meg, csak szegény, prózai örégecske tündért, aki igaz, hogy villámon, de csak 6—6 krajcárért röpitteti magát kívánsága szerinti távolságokra és öreg védencét legfölebb egy ótékony konflison szállíttatja a tündér-palolájába, a Szent István kórházba; miután előbb a jó orvos uraknál illendően bekönyörögte. Az én kívánságom, — gyönyörködött a kérdésben az öreg, úgy ám! Jó is volna 1 mint ha azt mondta volna: Nem olyan kicsi dolog I az, amit csak úgy egy szuszra teljesíteni lehet. I — Az én kívánságom az volna, hogy amint itt | meggyógyulok, hazamehetnék Baracskára, aztán kanalazhatnám az öregem-főzte rántott leveseket ! — és úgy nézett rám, mint aki érzi, hogy ő most akkorákat kívánt, amit senki sem bir teljesíteni! — Hiszen az adóságom, amiért bejöttem ! szolgálni még nem fogyott le ! Nos, ennek az »adósságnak« történetét akarom itt elmondani. * Nagy gazda volt Barsi János Baracskán, Fehérmegyében. Szép kőháza, gyönyörűen müveit szőlői, szántóföldjei és olyan szép lovai voltak, amelyekre nemcsak ő, de az egész falu büszke veit. Boldogan élt több milliónyi testvérével együtt szép hazánkban Barsi János gazda, — amikor a balvégzett rábocsátott ami gyanútlan népünkre két akkora veszedelmet, melyeknek eg 3Úke is untig elég lett volna, hogy öngyilkosságba sodorja. A kezébe adta a rettenetes »váltót« és az undorító pálinkát 1 A paraszt kérges kezébe a subtilis gyil- kot, a váltót 1 Nagy távolságok legyőzésére szolgáló, éles elmével dolgozó, éles elmével kiélesitett szörnyű fegyvert adtak, az ekeszarvához szokott egyszerű tenyérbe !
