Tolnavármegye, 1908 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1908-11-22 / 47. szám

4 TOLNA VABMEGYE. 1908 november 22 Továbbá a nádatdi kastélyát a melléképü­letekkel és 40 holdas parkjával a katholikus gyermekvédő egyesületnek adományozta, hogy ott az elzüllés veszélyének kitett gyermekek neveltessenek. Az intézet 150 gyermek számára lesz felállítva és Angyal Pál dr. pécsi jogtanár vezetése alatt áll. Neve »Juliáneum« lesz. Ez alapítványokkal Zichy Gyula gróf megyéspüs­pök méltán sorakozik áldozatra kész, nemes- szivü elődeihez. — Hlegyeblzottsagl tagválasztás Szek­szárdon az első kerületben megüresedett me­gyebizottsági tagsági állást szombaton töltöt­ték be. A választás iránt nagy volt az érdek­lődés és a választók szokatlan nagy számban adták le szavazatukat. Pont 9 órakor nyitotta meg Szondy István választási elnök a válasz­tási eljárást, mely délután 4 órakor ért véget. Nagy többséggel választották meg dr. Kramolin Gyulát, kinek Vesztergombi István volt az ellen­jelöltje. — Tanügyi kinevezések A kuiuszminisz- ter Pápay Géza. középiskolai tanárt a budapesti mintagimnáziumhoz nevezte ki gyakorló tanárrá. Béesy Elemér tanítót pedig az ózsáki elemi isko­lához rendes tanítóvá. — Nász az Appenyl családban. Szerdán volt Apponyi Teréz grófnőnek, Apponyi Lajos gróf udvarnagy leányának esküvője Inkey Jó­zsef báró somogymegyei földbirtokossal s volt országgyűlési képviselővel. A fényes násznép sorában ott volt Apponyi Albert gróf minisz­ter, a botos násznagy, Apponyi Sándor gróf főkamarásmester, a menyasszony tanúja, Appo­nyi Géza gróf főispán, leánya: Gizella gróf­kisasszony és fia : Rezső gróf. — Bogyónk tisztikara a magyarosításért Tolnavármegye tisztikara kedden délben Forster Zoltán főjegyző elnöklete alatt tartott értekez­letén elhatározta, hogy tekintettel a Julián- egyesület hazafias, a magyarság fentartását és erősítését biztosító céljaira 500 koronával az egyesület alapitó tagjai sorába lép. Várme­gyénk tisztikarának ez áldozatkészsége például szolgálhat országszerte és annak bizonyára is követői. De ha már a nem épen rozsKb ncij'vi\j >iww>Mwwi\/n avji * j nek és áldoznak a magyarságnak idegenben való erősítéséért és ápolásáért, mennyivel in­kább kell lelkesedni e célért a magyar társa- ialom tehetősebb elemeinek. Áldozzon e célra nindenki tehetsége szerint. — A Molnár-féle nyomdai műintézet és szabadalmazott lróalzat-gyár részvénytársaság. Alig négy hónapja, hogy a Molnár és Báter-féle lyomdai üzemek és papirüzletek fuzionálásával az uj részvénytársaság megalakult és máris aagy arányú ipari és üzleti tevékenységet fejt <i az uj vállalat. A részvénynyomda a Szé- chenyi-utcai Molnár Bernát-féle ház nagy kiter- ledésü udvari telkén elhelyezett és Dicenty László építész által kiváló szakértelemmel épí­tett hatalmas földszinti és emeleti helyiségekben van elhelyezve. A földszinten egy óriási terem- oen vannak a gépek és a könyvkötészet. Négy nagy és három kisebb modern szerkezetű gép csak úgy önti a nyomtatványok nagy tömegét. Az összes gépek villamos erőre vannak beren­dezve és a villanyáram megfelelő motorokkal és vezetékkel éjjel és nappal hajtja az összes gé­peket. A könyvkötészet szintén a legújabb gé­pekkel és berendezésekkel van felszerelve. A Molnár-féle szabad, iróalzatokat és Ízléses naptá­rakat immár az egész országban, Budapesttől Brassóig szállítják, sőt Bécsből, Prágából, Lem- bergből, Olmützból, Boszniából és Horvátor­szágból is számos megrendelés érkezik. A 36 méter hosszú emeleti nagy terembe a nagy­mennyiségű betüszekrény és nagy számú sze­dők, a szerkesztőségi szobák és a papirraktár egy része van elhelyezve, mig a papirraktár másik része az ügyesen megépített padláson van. A földszint az emelettel és padlással lifttel van egybekötve. A Kaszinó bazár­épületében levő üzleti helyiség és köz­ponti iroda a gyári helyiségekkel külön tele­fonhálózattal vannak összekapcsolva. A gyári vagyis nyomdai helyiségekbe az utcáról külön iparvágány vezet, amelyen az érkező árukat gyorsan beszállítják a raktárba. A vállalatnak közel hetven alkalmazottja van és mintaszerű berendezésével 6* szakavatott vezetésével ritkítja pár­iát az egész országban Mindazok, akik eddig látták a nyomdát, a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak annak nagyarányú, célszerű és a nodern technika követelményeinek megfelelő lerendezése fölött. — Pécsi középiskolai kath Pins lnternátas. STéhai Hettyei Sámuel pécsi megyés püspök akkor, imikor a lápinfézetet megalapította, tette ezt az- ;al a szándékkal, hogy azt idők folytán kath. nternátussá bővíti ki. Nemes elődjének ezt a zándékját, melynek megvalósításában a halál legakadályozta, most utódja, Zichy Gyula gróf legyés püspök valósítja meg, aki e célra stáz­rö ezer koronát tett le, mint azt a pécsegyházme- gyei papsághoz intézett ez évi XVI-ik körleve­lében a következőkben jelenti be. A vallás-erkölcsös tanítás és nevelés fent megjelölt nagy céljait akarom szolgálni, midőn tiszt, papságommal közlöm, hogy a mai napon egy — püspöki székhelyemen emelendő közép­iskolai katholikus internátus létesítésére száz­ezer (100.000) koronát helyeztem el a pécsegy- házmegyei alapítványi hivatalnál ama biztos jóleső reményben, hogy úgy tiszt, papságom, mint nemeslelkü híveim segítsége és közremű­ködése mellett sikerülni fog ezen üdvös és szükséges tervnek megvalósítása a közel jö­vőben. Székfoglalóm legelső percétől hőn ápolt vágyam ez, melynek kivitelét Isten segélyével Szentséges Atyánk, X. Pius pápa 50 éves áldo- zári jubileumának emlékére szántam, miért is az internátus Ő Szentsége nevét viselendi. Az ala­pon, melyet nemeslelkü s nagynevű elődöm, l. b. Hetyey Sámuel rakott le, fogom berendezni, s ezért első sorban szegénysorsu, kedvelt taní­tóim tehetséges fiainak biztositok előnyt, úgy, ahogy érdemlik. Midőn szándékomat ezekben jeleztem, kérve- kérem a jóságos Istent, hogy tervünket és mun­kánkat áldja meg és tegye termékennyé. Kelt Pécsett, 1908. november 10. t Gyula, s. k. püspök. — Felolvasások a Múzeumban Simontsits Elemér múzeumi igazgató meghívására folyó hó 17-én értekezlet volt, melyen részt vettek: Acs Lipót, Bodnár István, Bajó János, Holub János, Kovách Aladár, Dr. Kramolin Gyula, Dr. Leopold Kornél, ifj. Leopold Lajos, Dr. Müller Ferenc, Tóth Károly és Vigand János. Az érte­kezlet tárg.a voltaz idei télen tartandó múzeumi felolvasások kérdésének megbeszélése. — Hosz- szabb eszmecsere után kimondotta az értekez­let, hogy a Vosinsky Mór által inaugurált fel­olvasásokat az idén is folytatni fogják. Deczem- uei nuicpcu ic&z az ciso leioivanA,». a. felolva­sások tudományos, művészeti és irodalmi kér­désekkel fognak foglalkozni, sok esetben vetí­tett képeket fognak alkalmazni. Minden második szombaton lesz egy-egy felolvasás, mely este fél 9 órakor kezdődik 50 filléres belépti-dij mellett, azonkívül ugyanezen felolvasásokat megismétlik a tanuló ifjúság és az ingyenes nagyközönség előtt. A megjelentek úgyszól­ván kivétel nélkül kilátásba helyezték, hogy egy-egy felolvasást vagy szabadelőadást fognak tartani. — A posta köréből. A pécsi kerületben Vikár Zoltán Eötvös (pályaudvarra) Saáry Péter (Ozorára) postamesterré neveztetett ki; Fekete János postakiadóvá képesittetett. — A madocsal tfi*károsuItak javára Reich Oszkár szolgabiró 162 korona 40 fillért gyűj­tött. A gyűjtéshez járultak : Reich Oszká- 20 kor., Dombóvári takarékpénztár 20 kor., Márky Béla 1 kor., Fried Sándor 2 kor., Steinbock Oszkár 1 kor., Makay József 1 kor., Reich- nővérek 1 kor., Strausz Sándor 1 kor., Stern József 1 kor., Elszász Ottó 1 kor., Weisz Ig­nác 1 kor., Spitzer József 1 kor., Dr. Neumann Jónás 2 kor., Dr. Goldfahn Mihály 10 kor., Weisz Mór és Béla 6 kor., Goldschmied József 10 kor., Fischer Ottó 1 kor.. Spitzer Sándor és fiai 10 kor., Brédy János 5 kor., Dániel Samu 1 kor., Grangart Imre 2 kor., Klein József 2 kor., Pfeifer Benő 1 kor., Grotti Armin 3 kor., Weiner P József I kor.. Weiner Sámuel 1 kor., Holdschmied Zsigmond 1 kor., Gjldschmied Miksa 1 kor., Laurisch Károly 1 kor. Frieden­thal Adolfne 40 fill., Schmieder Károly 1 kor., Schmider György, Thész Antal 1 kor., Raisz Mihály 1 k., Szabó Jenő 2 k., Fridmann Mór 1 k., Mózer Lájos 2 kor., Müller József 1 kor., Haberfeld Béla 2 kor., Goldschmied Samu 1 kor., Haberfeld Fülöp 1 kor., Báron Izsó 1 kor , Steinbock Gyula 2 kor., Grünhut Ede 3 kor., Abelesz Mór 1 kor., Dobó Mátyás 1 kor., Bauer 1 kor., Wurm Miksa 1 kor., Steinbock Antal 1 kor.. Burger Ödön 1 kor, Wurm Vilmos 2 kor, Wurm Mór 1 kor., Reich József 1 kor., Braun Ármin 1 kor., Reinitz Gábor 2 kor., Fridenthal Vilmos 1 kor., Bruck Sándor 1 kor., Fridenthal Adolf 1 kor., Mózer József 1 kor., Hónig József 1 kor.. Dombóvári kereskedelmi kaszinó 10 kor., Spitzer Imre 5 kor. Összesen 162 kor. 40 fillér. — Köszönet a megyének A vármegye legutóbbi közgyűlése a berlini osztrák-magyar segélyegylet céljaira 50 koronát adományozott. Az egyesület nevében berlini főkonzulunk, mint' egyesületi elnök és MiUerdorfer László igazgató választmányi tag magyar levélben köszönték meg a segélyösszeget és kérik a vármegye támogatását továbbra is. — Oj tisztviselők Pigniczky Ferenc, a Szekszárdra kinevezett gazdasági szaktanító, valamint Koszlka János kir. tanfelügyelői tollnök, állásaikat a múlt héten elfoglalták. — Tesostély. Az »Egyesült szektzárd-tolna- meqyei nöegylet* első teaestélyét november hó 28án tartja] meg a városháza dísztermé­ben ének, lene, élőképekkel tarkítva. Utána tánc. Kezdete este 9 órakor. Belépődíj szemé­lyenként 1 korona. A meghívók már kibocsáj- tattak, de akik tévedésből meghívót nem kap­tak, forduljanak a nőegylet elnökségéhez. — Áthelyezés A vallás és közoktatásügyi miniszter Györffy József paksi polg. isk. tanítót szolgálattételre a fővárosi tanfelügyelőséghez helyezte át — Kinevezés Fodor Ottokár sásdi járásbi- rósági jegyző a szentlőrinci járásbírósághoz al- biróvá neveztetett ki. — Vízvezeték. Hainrikffy Pál országgyű­lési képviselő, ujdombóvári lakos a Szarvasd pusztán létesítendő vízvezetékre az engedélyt megkapta. — Eljegyyés. Schäffler Antal J. eljegyezte Kleiner Ninuskát Dunaföldváron. — A kivándorlás Tolnavármegye területén október hónapban emelkedést mutat. Beadatott 214 útlevél kérelem és kiállíttatott 212 útlevél. Külföldről kéretett 11 útlevél. A kiadott útleve­lek közül Amerikába szólt 122, Németországba 90, Szerbiába 1. Az útlevéllel ellátottak közül kiskorú fiú volt 22, önálló férfi 11, férfi a csa­ládja hátrahagyásával 117, férfi a családjával 21, kiskorú leány 6, önálló nő 8, nő a térje után családjával 22, a Kísérők száma 59. Leg­többen jelentkeztek útlevélért Nagykonyiból (13-an) és Bátapatiból, meg Tolnából (10—10-en). — Segédjegyző választál. Értényben se­gédjegyzővé Németh Antal Árpád eddigi helyet­tes segédjegyző választatott meg. — U] lovassági kardok. Amint a Hadsereg cimü katonai lap írja, a közös hadsereg uj rendszerű lovassági kardjának fokozatos kiadása már megkezdődött. Az uj kard inkább szúrásra való, bordázott, tehát feszesebb; súlya 120 grammal könyebb, noha hosszabb mint • régi; kosara nagyobb, tehát jobban védi a kardot fogó öklöt. A tisztek régi kardjukat idő meg­határozás nélkül tovább hordhatják. — Halálozássá Kenézy Csatámé szül. Müller-Kohn Jozefa Anna mint, Kenézy Csatár győri pénzügyigazgató-helyettes neje folyó hó 14-én 50 éves korában elhunyt, Kenézy Endre és László édesanyjukat gyászolják benne. A család által kibocsátott gyászjelentés igy hangzik. Simándi Kenézy Csatár, m. kir. pénzügyi taná­csos, győri pénzügyigazgató-helyettes és fiai : Zoltán, Endre és László (Iván), a szerető roko­nok nevében is, megtört szívvel tudatják, hogy simándi Kenézy Csatámé született: Müller-Kohn Jozefa-Anna úrnő, a leghűségesebb hitestárs, az önfeláldozó legjobb anya, a legnemesebb nő, folyó hó 14-én esti 8 órakor, küzdelmes életének 50-ik, boldog házasságának 30-ik évében elhunyt. Az orozva támadó kegyetlen kór halálra gyötörte a drága életet. Felejthetet­len halottunk porhüvelyét folyó hó 16-án, hétfőn d. u. 3 órakor a református vallás szer­tartása szerint, a belvárosi temető halottas-háza- ból temetjük el és adjuk vissza az anyaföldnek. Akik ösmerték e fenkölt lelket, nagy és nemes szivét, velünk zokogják : Áldás emlékére! — Béke hamvaira! Széky Elemér csokonyai reform, lelkész 58 éves korában, rövid szenvedés után, folyó hó 16-án elhunyt. — Kiváló szónok, jó lelki- pásztor, jó ember, plyhisztor volt. Áldás em­lékére ! — Elsülyedt hajó. Pakson a »Sirály nevű vontató gőzös egyik uszályhajója, mely gabo­nával volt megrakva, neki ment egy malomkaró­nak, minek következtében léket kapott és el­sülyedt. A kár 60 ezer korona.

Next

/
Thumbnails
Contents