Tolnavármegye, 1908 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1908-01-26 / 4. szám

TOLNA VARMEGYE. 1908 január 26 vezte ki a 3 biz. tagot és a két koaliciós taggal a kormány intencióinak akarhatott csak kedvezni. A vármegye közönsége szin­tén 3 tagot választott, az alkotmánypárti Jeszenszky Andort, az egyesült ellenzék párt­elnökét: Eoda Vilmost és Bernrieder }óisé­fét, a pártonkivülit, aki mint megyei köz­életünk egyik régi önzetlen bajnoka az összes pártok tiszteletét a legnagyobb mér­tékben bírja. Ez a hat tagbrl álló kijelölő választmány egyhangú megállapodással ki­mondotta, hogy mind a három jelöltet alkal­masnak találja az alispánságra és első helyen a vármegyei főjegyzőt, mint a rangsorban is legilletékesebbet jelölte. Ennek a határozat­nak korrektségéhez tehát szó sem férhet. Es ha ez a határozat nem tetszik egyik-másik biz. tagnak, mit tehet erről a főispán? Hisz ő nem is szavazott — maga a kijelölő választmány mondta ki egyértelmű­séggel a határozatot. — A főispán állásá­hoz illő tárgyilagossággal vezette a tiszt- ujitást. 0 csak nem tehet arról, hogy Si- montsits alispán 82 szavazattal kapott több szavazatot, mint a másik két jelölt együtt­véve. Tessék csak elolvasni a Simontsitsra le­adott szavazatok jegyzékét, képviselve volt abban minden part, minden osztály és külö­nösen nagy számban találkozunk Simontsits szavazói között függetlenségi pártbeli bizott­sági tagokkal. Úgy a központi, mint a duna- földvári járásból a függetlenségi érzelmű bi­zottsági tagok tömegesen szavaztak le Si- montsiisra. Jól tették, mert kimutatták, hogy a vármegye közérdekét többre becsülik az el­nyűtt politikai jelszavaknál és az egyoldalú pártérdeket alárendelik a közérdeknek. Hát azt szerették volna látni a panasztevő füg­getlenségi képviselők, ha Apponyi gróf «erélyes» kézzel ys erőszakos eszközökkel pressziót gyakorolt polna a függetlenség: ér­zelmű választókra és a f üggetlenségi párthoz tartozó, teljes meggyőződéssel, szívvel, lélek­kel függetlenségi elveket valló bizottsági tagokat a főispán terrorizálta volna? Elte­kintve attól, hogy Apponyi főispán ilyen úgynevezett «erélyes* beavatkozásra (alias erőszakoskodásra) nem kapható, mert ez nem felel meg az ö ízlésének, tapintatának, kor­rekt gondolkozásának, — nem gondolják a panaszt emelő t. függetlenségi képviselő urak, hogy az ilyen főispáni beavatkozás kínos visszatetszést és kíméletlen visszautasítást szült volna elsősorban maguknál a függetlenségi érzelmű és egyébként is minden tekintetben független gondolkozásu bizottsági tagoknál, akik nem hagyják magukat főispáni jár- szalagon vezettetni, hanem a maguk tiszta és becsületes meggyőződését szabadon követik és csak lelkiismeretük szava után indulnak. — A közigazgatási bizottsági tagság? a sza­vazatlapok utján titkosan történik a szava­zás. 127 leszavazott biz. tag közül száz szavazott Perczel Dezsőre. Hát tehet erről a főispán? Mi csinált volna? Talán mint detektív bujkál volna a bizottsági tagok között, hogy out kapacitálja, befolyásolja, ellenőrizze ? A Perczel Dezső mellett leadott szava­zatok impozáns száma és az ugyanakkor felhangzott meleg tüntetés némi kis igaz­ságszolgáltatást jelent azért a sok és mél­tatlan meghurco atásért, amelyben ő az utóbbi évek elvakult politikai viszonyai között részesült. Az ő nagy közigazgatási készültségének es tudásának csak hasznát láthatja a köziga/gatási bizottság és Perczel Dezső, mint a megyei közélet önzetlen és buzgó szolgálatab m közel negyven éves múlttal biró férfiú, aki e vármegye köz­viszonyait a legalaposabban ismeri, a köz- igazgatási bizottságban sok jó szolgálatot tehet vármegyénknek. , Hát ha iga/. «— és most következik a 3-ik vádpont — amit a vádirat állít, hogy a régi rendszer hívei vissza akarják kapa­rintani az elv-szte t népbizalmat — hogyan akadályozza meg ezt a főispán ? Hát a nép bizalmát olyan olcso portékának tekintik a panaszttevő függe l nségi képviselők, hogy azt holmi főispáni közbenjárásra árulják. Ok, mint úgynevezett népképviselők, \ éppen a népbizalom ellen követik el a leg­nagyobb sertést, ha azt hiszik, hogy az I főisbáni megrendelés szerint kormányozható A mi népünk nem kiskorú és ab ovo vissza 1 is utasítana mindenféle főispáni beavatkozást, amely az ö politikai meggyőződésének irá­nyítását célozná A népbizalmat nem lehet képviselők megrendelésére főispáni közbenjárásra ki­érdemelni, hanem ami népünk a maga lábán jár és maga ítéli meg azt, hogy kit ajándékoz meg a bizalmával. Erről különben majd lesz alkalma egyik-másik képviselő urnák a leg­közelebbi választásnál is meggyőződni. És ezt tudva, igen helyesen cselekedett Apponyi Géza főispán, amikor nem állott be kortes­kedni, hanem előkelő állásához illő komoly tárgyilagossággal és ami vármegyei hagyo­mányainknak és a jelenlegi viszonyoknak legmegfelelőbb lojalitással es tapintattal gya­korolta főispáni tisztét. A «Magyarország* híradása után ugyan­arról a helyről sugalmazva hasonló tartalmú közleményekjelentek meg egyéb fővárosi lapok­ban is, amelyek a többi között *a tolnamegyei darabontok tüntető mozgolódásáról» és a régi megyei «darabont-pártról» szólnak. Hát ez j a nevetséges és légből kapott állítás cáfolatra sem érdemes. Nevezzenek meg egyetlen-egy darabontot folnav ár megyében ? Avagy úgy akarják, az ő vesztett ügyük fölött keseregve, a közvéleményt megtéveszteni, hogy ilyen hamis hire zteléssel v zetik azt félre. Darabont­párt, sem darabont nincs és nem is volt vármegyénkben — és aki a darabontpárt mozgalmairól, győzelméről beszél, az egysze­rűen nem mond igazat. Üres, koholt frázis és boszorkányhistória a darabontok örökös emlegetése és minden­kinek, aki a Peturbanokkal nem tait, pedig ilyenek igen sokan vannak, a darabontok közé való sorolása Hasonló értékkel bir az a másik bombaszt'kus kijelentés, hogy a főispán nem tudja megakadályozni «az ónös érdekekéri küzdők aknamunkáját.» Ahány szó, annyi ráfogás. Kik azok, akik nálu ik önös érdekért küzdenek? És miből áll ezek aknamunkája? A nap-nap után másfele el- | helyezett kisded aknákra nagyobb keresés 1 nélkül hamarosan rátalálni, de nem a győz- i ‘•es táborban — és hogy ezekkel az aknákkal, h;; felrobbannak, csak önmagukban tesznek kár. az is bizonyos. Apponyi Géza gróf főispánt pedig arra kérjük, hogy ezektől a méltatlan és igaz­ságtalan támadásoktól ne engedje magát elkedvetLniteni, hanem legyen róla meg­győződve. hogv a vármegye közönségének legnagyobb részénél, a túlnyomó többségnél az ő Személlyé és működése iránt érzet ^Vizái­mat és rokcnszenvet ezek a megújuló igazság­talan támadások mindinkább csak növelni és öregbíteni fogj' Csak maradjon meg a helyén, ahováakiiá' .kormány bizalma helyezte és ahol a < gye közönségének bizalma és rokonszenvi. int. eg elismeréssel kiséri műkö­dését és jJiuíborodással utasítja vissza az ellene irányított manőver összes áskálódásait és alaptalan vádaskodásait. — A napi izgalomtól kimerülve, elég gyor­san elaludtam, de nem tudtam nyugodtan pi­henni. Kínzó, gyötrő érzéseim támadtak, melyek többször fehiasztottak, majd ismét fáradtan s kábultan elszenderültem. — Ámde alig aludtam pár percig, újból rémesebb álomképek kergetőztek agyamban, föl- ölriasztva álmomból! . . . Hol egy tengeri hajó fedélzetén menekülök a rablott pénzzel, üldö­zőim mindenütt a nyomomban, hol meg a tör­vényszék ítéletét olvassák fejemre s én szégye­nemben majd- elsülyedek 1 . . . Maid a követ­kező pillanatban a rémület halálra dermeszt!... Nem tudok egy hangot sem kiengedni a torko­mon, pedig -segitségért akarok kiáltani, mert hallom, hogy ablakom alatt két alak az én ki­rablásomról suttog egymással! . . . de hiába erőlködöm, hangomat nem lehet hallani! Pedig haliga! 1 . . . már lépteket hallok .. . valaki aj­tómhoz közeleg ! . . . feszülten hallgatózom . . . egy kulcs fordul ajtómban ... — még a szi­vem dobogását is hallom — ... lassan fordul a csigorgó zár . . . rémülten, végső erőmet meg­feszítve felülök ... a kilincs enged a nyomás­nak ! . . . megragadom a revolvert . . . óvatosan feltárul az ajtó! megcsillan egy tolvajlámpa fénye ... és belép egy züllött alak !! . . . ráfo­gom revolverem ... az egy lépést tesz előre . .. elsütöm!!!..,. Irtózatos durranásra ébredtem .fel ! .* . Körülöttem mély sötétség ... a fülem cseng, az agyam zug . . . »Boszantó álom« gon­dolom magamaan, miközben reszkető kézzel meggyujtom a gyertyát; . . . a kö -etkező pilla­natban tompa zuhanást hallok, rémes hörgés- sel ! . . . Irtózatos orditás tör elő keblemből! ... mint egy őrült ugróm ki ágyamból s az ablak­hoz rontok ! . . . agyamban feltárul a tragikus valóság ! . . . Odarogyok öcsém mellé, őrüléssel határos kétségbeeséssel szólitgatom, élesztge­tem ,.. 5 felnyitja szemét, rám néz, cs^ik any- nyit tud meg szólni: »Bátyám ... mi... ez ?.. .« majd szemei lassanként lecsukódnak ... és hiába minden őrjöngésem, minden kétségbe­esett kiáltozásom ... az én egyetlen drága jó testvérem ott pusztult el a kezeim által . . , Fuldokló zokogásban vesztek el a szeren­csétlen öreg utolsó szavai! Mélyen megilletődve mindnyájan hallgat­tuk, magunk is teljesen átérezve a nagy fajdal mat, mely az öregnek szivét marcangolta. • A nyomasztó fájdalmas csöndet, végié ip lassanként lecsillapodva az öreg szakította meg: — Láthatjátok, — szólt - hogy milyen i gyászos szerencsétlenségbe döntött engem egy álom: saját öcsémnek gyilkosa lettem miatta! Mikor őt meghalni láttam, magam is eszmélet­lenül hanyatlottam melléje . . . — Hogy meddig fekhettem ott, nem tudom, mert mikor magamhoz tértem az »Hopital Con­corde« egyik kórtermében találtam magamat. Súlyos betfeg lettem, hónapokig nyomtam az ágyat, mig (a veszedelmes idegrázkódtatást ki­hevertem . .1 — No cAe nem folytatom tovább életem történetét, hisz iitekeí • »'űadyes barátáim, csupán az álmon, érdekelt. Azt pedig üvillottátok. Es Ön is kedves doktor láthatja, hógy fejtegetései­hez jobb példát — sajnos —senkise mondhaV^ tolt volna 1 . . . — Igaza van kedves Bánóidé — szólt most a doktor, résztvevő hangon — s nekem nincs is már semmi mondani valóm s éppen ezért arra kérem Önt mindnyájunk nevében, mondaná el nékünk élete további történetét, valamint azt, hogy mi történt ama nagy összeg pénzzel, melyet párnája alá rejtett s nem juttat­hatott el rendeltetési helyére ? Mindnyájan helyeseltük a doktor szavait, csupán maga Bánóidé, ki most már ismét a régi csendes öreg ur volt, tiltakozott a kérés ellen: — Majd egyszer más alkalommal, ha ismét >gy együtt leszünk, szívesen elmondom ; most azonban kissé fáradt vagyok, a régi fájó emlék felújítása is megviselt kissé s igy engedjétek meg, hogy távozzam — szólt — s tényleg bú­csúzott, elment. Mi még jó ideig elcsevegtünk s élénken tárgyaltuk a bankár szomorú esetét.

Next

/
Thumbnails
Contents