Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1907-11-10 / 45. szám
45. szám. Szék szárd, 1907 november 10 POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Meg'jelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiaJóhivatal: Szekszárdim, Vár-utca 130. sz. Szr rkesztöségi telefon-szám 48.-----Kiadóhivatali telefon-szám II. Fő rounkatárs : FÖLDVÁRI MIHÁLY. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD KORNÉL Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapító*, árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: Egész évre . . ; (2 korona. Félévre 6 » Negyed évre . . , 3 > Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskésiévé Szekszárdon. Egyes szamok ugyanot kaphatok. mmmmmmammmmmii ■ nir XVII évfolyam Hol késik a megtorlás? — lk. Azt már megszoktuk, hogy Ausztria, amikor csak szerét teheti, üt egyet hü szövetséges társán: Magyarországon. Az osztrák prepote.ncia azonban 67 óta arra még^ sem vetemedett, hogy beleavatkozzék a mi legsajátosabb belső állami ügyeinkbe. Kivéve a cser- novai szomorú esetet, amikor felháborító arro- gánciával tárgyalták a nemzetiségi kérdést, amely nálunk napirenden van. Bármennyire megnövekedett légyen Lueger ur befolyása és pozíciója, az ó szemérmetlen kirohanásaival már nem törődünk. Az ő magyarellenes gyűlölete, az ő fanatikus magatartása minden iránt, ami csak magyar, annyira köztudomású, az ő alantas demagógiájával any- nyira tisztában van az egész világ, hogy a Lueger-i€te támadások ellenében nincsen szükségünk elégtételre. De egészen más elbírálás alá tartozik, ami a csernovai esetben történt. Az egész osztrák képviselőház helyeselt és tapsolt, amikor a cseh képviselők és maga az osztrák országgyűlés elnöke tüntetett a magyar államiság ellen. Torzítva és hazug alapon tárgyalták az egész tényállást és úgy tüntették fel at világ előtt a nemzetiségekkel szemben a. kelleté-? nél jóval türelmesebb magyar nemzetet; hogy az eltiporja, üldözi, puskatussdí és golyózáporral, csendőrrel és katonával halódba kergeti a derék tótokat. Úgy állították be az esetet, mintha a csendőrség nem önvédelemből, hanem felsőbb utasításra használta volna fegyverét és a magyarok vadsága ellenében a civilizáció nevében rész- vétőket fejezték ki az elhullott szerencsétlen áldozatok iránt. Az osztrák parlamentben elhangzó kritika, amely ázsiainak találja a mi állapotainkat, bejárja az egész külföldet és ott élénk visszhangra talál. Nap-nap után vártuk a magyar kormány beavatkozását ebben az ügyben, hogy a magyar állam hírnevén ejtett csorbát kiköszörülje és úgy az igazság, mint az állami szuverénitás érdekében erélyesen tiltakozzék a mi belső ügyeinkbe való jogosulatlan osztrák beavatkozás és perfid ráfogások ellen. Vártuk, hogy a kormány az elkövetett sérelemért kellő jogorvoslatot, méltó elégtételt szerezzen a nemzetnek. Azonban várakozásunk hiábavalónak bizonyult és a különben elég beszédes magyar kormány ezúttal mély hallgatásba merült. Nem tehetünk róla, de igazán szánalmasnak találjuk ezt a meghuny ászkodást. Ha már drága milliókkal, óriási anyagi áldozatokkal és eddig soha nem létezett anyagi erőfeszítéssel kell megfizetnünk az Ausztriával a legközelebbi 10 évre megkötendő kiegyezésnek árát — ebbe gazdasági szempontokból még bele lehet nyugodni. De hogy ezért Ausztria úgy rójja le háláját, hogy nyílt parlamenti üléseken beleavatkozik a mi nemzetiségi politikánkba, azt bírálat tárgyává teszi és bennünket pellengére dilit a külföld eláll — ezt már csak nem szabad szótlanul eltűrni. Ilyen körülmények között lehet-e csodálni, hogy Ausztriában konspirálnak és szövetkeznek ellenünk a mi szláv, román és horvát népünkkel, amint azt az események és a tények napnál világosabban beigazolták. És hová lettek a függetlenségi oroszlánok, akik hasonló alkalmakkor vérben forgó szemekkel és nemzeti önérzettől duzzadó szavakkal követelték a. régebbi kormányoktól az állami függetlenségünkön és a magyar nemzet tekintélyén ejtett sérelmek orvoslását ? A függetlenségi Erzsébet-körutj pártklubban még néha-néha elhangzik egy, a régebbi időkre emlékeztető halvány megjegyzés, de bent a parlamentben az egykori oroszlánok téli álomba merülve, fegyelmezettségben, alkalmazkodásban, az egyéni meggyőződés elfojtásában rövid kormánypártiságuk ideje alatt immár messze tulteszr nek a boldogult Tisza Kálmán összes ma- melukjain. Emlékezzünk csak, hisz alig három év előtt történt, amikor a nagy hazaáruló; Tisza István Ugrón és társainak interpellációjára egész Európa előtt mennyi államférfiul erélylyel, imponáló folénynyel és méltósággal utasította vissza az osztrákok hatalmas miniszterelnökének: Körbernek egy a magyar közjogba ütköző kijelentését. Mennyi erő, milyen államférfiul nagyság nyilvánult meg Tisza István eme férfias föllépésében és hazafias érzés .ól lángoló tiltakozásában, amikor arról az «előkelő idegenről» szólt, aki a magyar közjog terén műkedvelői kirándulást tett. Avagy emlékezzünk egy másik szintén agyonobstruált néhai szabadelvű pártiminisz.- terelnökre: Banffy Dezső báróra, aki hasonló egy interpelláció alkalmával Agliárdi pápai nunciusnuk a mi belső állami ügyeinkbe való beavatkozása ellen tiltakozott annyi erővel és méltósággal, hogy Agliárdit csakhamar visszahívták Rómába, a király kedvenc és régi külügyminiszterének: Kálnoky- nak pedig állásától kellett távoznia. Most pedig azzal a dajkamesével fojtanak el minden önérzetes föllépést, a nemzet legjogoTÁRCA. Jó tanács. Ha egy kis dal száll feléd, Jól vigyázz lány és legény! Nyisd ki szived ablakát, Ne várjon künt a szegény: Türelmetlen a kis dal, Nem kérdez, száll szabadon. Ha váratod, elrepül Hamar, színes szárnyakon. S küldőjének szivébe A lenge dal visszaszáll, S igy szól: «Ah, mi bánat ért, Jobb lesz nekem a halál! Kihez, bohó vágyidat Szárnyaimon küldted el, Nem is nyitott ablakot S égy, árva szót sem felel I* S mint fájó seb, úgy ssgog Az a pár szó, az a dal. Ékelődik két szív közt Mint egy örök ravatal. Kényes jószág a kis dal; Ablakot nyiss, ha. kopog I Ha elfordult, már feléd Visszaszállni sohse fog. Tőled függ, hogy mid legyen: Mosolygsz rá vagy. váratod ? Lehet örök üdvöd is S lehet örök bánatod. Feleki Sándor. A torta. Irta: Guy de Maupassant. Az igazi nevét nfcm árulom el, mondjuk,. hogy Anserrené nak hívták azt a hölgyet. Amolyan párisi üstökös volt s mintha valami fényes tüz-uszályt hagyott volna maga után. Verseket, novellákat irt, költői szive volt és a szépsége mindenkit elragadott. Keveset fogadott, csak nagyon előkelő emberek jártak hozzá, olyanok, akik fejedelmek voltak a maguk mestérsógében. Hozzá bejutni valóságos érdemfokozát volt. Legalább ily súlyt adtak a meghívásainak.' Az ura á sötét bolygó szerepét játszotta. Csillag hitvesének lenni nem valami kényelmes dolog. De ennek az embernek az volt a szándéka, hogy az államban egy kis államot teremt, ő- is szerez másodrendű érdemeket. így aztán a felesége fogadó napjain ő is fogadott. Meg volt neki a maga publikuma, megbecsülte és meghallgatta, sőt nagyobb értéket tulajdonított neki, mint a feleségének. A férj földmivelésre adta magát — a szobában való földmivelésre. Ily módon vannak szoba tábornokok (a hadügyminisztérium borszékein születnek, élnek és halnak meg ezek) — szoba tengerészek (lásd a tengerészeti minisztériumot), szobagyarmatositók stb. stb. Szóval a földművelést tanulmányozta, még pedig igen alaposan, a többi tudományokhoz, mint a nemzetgazdaságtanhoz és a művészetekhez való viszonyával együtt. A művészeteket mindenhez odakeverik, mindenféle mártásba tálalják,' hisz . még a borzasztó vasúti hidakat is művészt munkának nevezik . . . Végtére is eljutott ez az ember odáig, hogy ezt mondták róla: .»Ért hozzá.« Citálták a nevét a technikai folyóiratokban. A felesége kieszközölte, hogy a földmivelési minisztérium valamelyik bizottságának tagja lett. Ezzel a szerény dicsőséggel beérte. Azzal az ürüggyel, hogy igy olcsóbb,, ugyanarra a napra szokta invitálni a barátait, amely napokon a felesége fogadott- így aztán, ha nem is keveredett össze a két társaság, legalább két érdekes csoportra oszlott. Az asszony egy empire stilü díszes galériát foglalt el az ő művészeivel, akadémikusaival, minisztereivel. A férj rendesen egy kisebb dohányzó- szerű szobába vonult vissza földmivelőivel. Ezt a szobát Anserrené asszony gúnyosan földmivelési szalonnak nevezte el. A két párt élesen vált el egymástóL A
