Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-20 / 42. szám
XVII évfolyam 42. szám. Szekszárd. 1907 október 20 TOLNAVÁRMEGYE Elfiflzeftési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre v . . . 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fülér. Mlfiflxetóaeket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereekedése Szekszárdon. Egyes számok ugyanot kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. HCegJelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vär-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD KORNÉL Kiadáhivatali telefon-szám II. Fő munkatárs: FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megálUpitot árszabály szerint számíttatnak. Bátaszék—Baranyavár és Pécs—Bród. —lk. Amig mi idehaza kis házi perpatvarba keveredtünk afölött, hogy Szekszárd város képviselő-testülete helyesen cselekedett-e, amikor 50,000 kor. hozzájárulási összeget, illetve törzsrészvényt szavazott meg a Báta- székről Baranyavárra tervezett vasút céljaira — azalatt Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter a Budapest és Szerajevo, vagyis a .megszállott tartományokkal: Boszniával és Herczegovinával való vasúti összeköttetés érdekében a Pécs állomásától Bródig kiépítendő vasutiráúy mellett foglalt állást. Kossuth folyó hó 7-én rendeletet intézett az államyasutak igazgatóságához, amelyben a Budapest és a megszállott tartományok köpött létesítendő legrövidebb összeköttetés kiváló jelentőségérei utalva, kijelenti, hogy a kérdéses vasútnak, mint fővonalnak, államköltségen való kiépítését tervezi és egyúttal a minisztertanácstól nyert felhatalmazás alapján utasítja az igazgatóságot, hogy a Pécs—bródi vasút előmunkálatait haladéktalanul indítsa meg, készíthessen a közigazgatási bejárás céljairá 'alkalmas tervezetet és költségvetést, a tervezés költségeire pedig egyelőre kiutalt 100,000 koronát. Ezzel tehát a Bátaszéktől Mohácson át Baranyavár—Pélmonostorig tervezett vasútvonal kiépítésének egyszerűen befellegzett. A mi házi ügyünkre visszatérve', nem lep meg bennünket a képviselő-testület határozata ellen benyújtott felebbezés és megindított akció. Szekszárd csak következetes marad magához, ha erre a tervezett, nemzetközi jelentőséggel biro vonalra idegenkedik egy fillért Js megszavazni. Városunk soha sem birt érzékkel a ior- galmi ügyek és érdekek iránt, soha sem szavazott meg vasúti célokra semmit. Meg is látszik ennek a maradi és garasos eljárásnak az eredménye. Nincsen az a legnyomorultabb falu, melynek forgalmi helyzete és eszközei szerencsétlenebbek és szánalmasabbak volnának, mint Szekszárdé. Előttünk a Duna és a Sárvíz és annak dacára nincs semmiféle vizi forgalmunk. Vasúti forgalmi viszonyaink nyomorúságáról nem kell részletesen szólnunk, hisz azokat eléggé pertraktáltuk már. Ugyancsak a város anyagi helyzetére való utalással történt meg évtizedek előtt, hogy a kinált fontos vasúti összeköttetéstől elestünk és más város kapta az állomást, ugyanennek az irányzatnak köszönhetjük, hogy nem kaptunk kaszárnyákat stb. stb. Annak az érvelésnek abszurditására, hogy meglesz az a vasút, ha Szekszárd nem is járul hozzá, talán fölösleges reflektálni. Hát ha mindegyik érdekelt város és község igy okoskodik és nem járul a vasút építési költségeihez semmivel, akkor miből létesüljön az a helyi érdekű vasút? Hisz maga a törvény írja elő, hogy csak az esetben engedélyeztetik egy-egy h. é. vonal, ha maga az érdekeltség vállalja el a költségek bizonyos hányadának viselését. Azonban ennek a kérdésnek feszegetése — sajnos — tárgytalanná vált, mert Kossuth hivatkozott rendelete egyenesen kizárja a bátaszék—mohács—pélmonostori vasút létesítését; ha pedig, ami teljesen valószínűtlen, mégis kiépülhetne ez a vonal, akkor a potom 50,000 korona törzsrészvény igen hasznos beruházást jelent városunkra nézve, mely busásan meghozná gyümölcseit. Mi nem irigyeljük Pécs városától azt a TÁRCA. A büntetésről. Irta: Wilde Oszkár. Eleinte, mikor börtönbe vittek, voltak kik azt tanácsolták, hogy igyekezzem elfelejteni, hogy kivoltam. Veszedelmes tanács volt. Csak úgy találtam vigasztalást, hogy tudatában voltam annak, hogy mi vagyok. Most, mások tanácsolják, hogy kiszabadulásom után igyekezzem elfelejteni azt, hogy voltam valaha börtönben. Tudom, hogy ez épp olyan végzetes volna. Ez azt jelentené, hogy egy elviselhetetlen szégyenérzet kisértene folyton és hogy azok a dolgok, melyek éppúgy nékem léteznek, mint bárki másnak — a nap s a hold szépsége, az évszakok menete, a pitymallat zenéje, a nagy éjszakák, csöndje, a leveleken meg-meg koppanó eső, vagy füvet ezüstösre festő harmat mind megmérgezödnék a számomra, elvesztené gyó- gyitó erejét és örömkeltő hatalmát. A saját tapasztalatait megbánni annyi, mint a saját fejlődését feltartani. A saját tapasztalásait megtagadni annyi, mint a saját életének ajkára hazugságot adni. Nem kevesebb, mint a lélek megtagadása. Mert épp ahogy a test felvesz magába mindenféle dolgokat, épp úgy mint kap egy látomán megtisztította dolgokat és sebességé, vagy erővé, vagy szép izmok játékává, fehér húsnak formáivá, haj, szem, ajak színévé, vo- vonalaivá változtatja; úgy viszon a léleknek is vannak táplálkozási funkciói s az is átváltoztathatja azt, mi magában aljas, kegyetlen s lealacsonyító, nagy s nemes gondolatokká, emelkedett szenvedélyekké ; sőt éppen ezeken érvényesülhet a legmagasztosabban és ezáltal fedezheti fel magát gyakran a legteljesebben, a mi a megszentségtelenitésre, vagy a megsemmisítésére volt szánva. Azzal a ténnyel, hogy közönséges foglya voltam a közönséges börtönnek, meg kell barátkoznom és bármily különösnek hangzik is, meg kell tanulnom; hogy ne szégyenkezzem e miatt. El kell fogadnom mint büntetésemet, s aki szégyenli büntetését, azt akár meg se büntették volna. Természetesen sok olyan dologért is ítéltek el, amit nem követtem el, de hát viszont volt sok oly dolog, a miért elitéltek, amit igenis elkövettem, és még több oly dolog, a miért meg sem vádoltak. És mivel az istenek különösek és megbüntetnek épp úgy azért, ami gonosz s perverz ; meg kell azzal a ténnyel is barátkoznom, hogy épp úgy megbünhődünk a jóért, mint a rosszért, amit teszünk. Nem kételkedem benne, hogy igy egészen helyesen van. Segíti az embert, vagy kellene hogy segítse, ha mindkettőt felfogja s nem bízza el magát túlontúl egyik miatt sem. És ha akkor, amint remélem is, nem fogom szégyelni a büntetésemet, fényes sikert, amelyet forgalmi téren a Pécstől Bródig vezetendő vasútvonalnak tisztán államköltségen, a pécs—bátaszéki vonalnak pedig nagyrészben szintén állatni támogatással történő kiépítésével elér. Az a város, amely a most bezárult országos kiállítással megmutatta, hogy milyen előkelő színvonalán áll a kultúrának és az ipari haladásnak, megérdemli, hogy az állam két kézzel támogassa és felkarolja. Ennek nyílt és készséges konstatálása mellett is azonban rá kell utalnunk arra, hogy Kossuth Ferenc tévedésben van, amikor a főváros és Bosznia között létesítendő vasúti összeköttetésre nézve azt állítja, hogy ennek legrövidebb iránya a Pécs és Brbd között tervezett vasúti vonal. Ez'el szemben azt vitatjuk, hogy a Budapest—ujdombb- vár—pécs—bródi vonalnál föltéti nül rövidedbe közvetlenebb és olcsóbb a budapest— sárbogárd—szekszárd—bátaszék—pélmonostori összeköttetés, mert Eszéktől Bródig úgy is megvan az államvasutak összekötő vonala. Budapest— Ujdombbvár—Pécs maga csak 246 kilométer és Pécstől Bródig a legrövidebb ut is több mint 100 kilométer, úgy hogy Budapesttől Pécsen át Bródig 350 kilométernél hosszabb lesz az összeköttetós. Ezzel szemben Budapest—Sárbogárd—Szekszárd— Bátaszék 18+ kilométer, Bátaszék—Mohács —Baranyavár (Pélmonostor) pedig 47 kilométer csupán. A baranyavár—eszek—bródi vonal az államvasutak tulajdona és már régóta üzemben van, úgyszintén a bosznia —hercegbvinai államvasutak bosznabrbd— szerajevbi vonala is. Ezek szerint tehát, ha a kormány Budapest és Szerajevo között közvetlen vasúti összeköttetést akar létesíteni, akkor csupán a bátaszék—bat anyavári akkor ismét szabadon gondolkodhatom, járhatok s élhetek. Sokan, ha kiszabadulnak, magukkal hozzák a szabad levegőre a tömlöcÜKet, szivükbe rejtik, mint titkos gyalázatot, s végre mint valami szegény agyonkinzott állat, elbújnak valami vacokba, s ott elpusztulnak. Gyalázat, hogy igy kell tenniök, és rosszul teszi, rettenetesen rosszul teszi a társadalom, hogy erre kényszeríti őket. A társadalom jogot formál magának ahhoz, hogy súlyos büntetéssel sújthassa az egyént, de mivel a legnagyobb bűn, a felületesség, övé, nem tudja felfogni amit müveit. Ha az ember a büntetését kitöltötte, magára hagyja őt; ami azt jelenti, hogy elhagyja őt abban a percben, melyben az iránta való magasabb kötelessége kezdődik. A társadalom szégyenli tetteit és kerüli azt, akit megbüntetett, ahogy az embei kerüli a hitelezőjét, kinek követelését nem tudja megfizetni, vagy valakit, akit jóvátehetetlenül, menthetetlenül megbántott. A magam részéről követelhetem, hogy ha én felfogom, hogy mit szenvedtem, a társadalom is fogja fel, hogy mit mért reám s hogy ezután ne legyen egyik részről se elkeseredés és- gyűlő lség. Persze tudom, hogy bizonyos szempontokból a dolgok reám nézve másképp fognak alakulni, mint a többiekre; s ezt az eset minemü- ségét hozza magával. A szegény tolvajok kitaszítottak, s akik itt velem együtt fogva van-
