Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-13 / 41. szám
XVII évfolyam 41. szám. Szekszárd. 1907 október 18 TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- I hivatalon kivfil elfogad Molnár Mór [ könyvnyomdája és papirkereskedése Sjzekszárdon. Egyes számok ugyanot kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelen minden vasár*nap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatali telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főrounkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapítót árszabály szerint számíttatnak. Jegyzetek a kiegyezésről. —lk. Akinek elfogulatlanságát a pártszenvedély el nem homályositja és el nem vakítja, az csak örülni tud annak a ténynek, hogy annyi vajúdás után végre létrejött a kiegyezés. A kiegyezés egész tartalmát még nem ismerjük. Kétségtelenül van benne igen sok kompromisszum, nagyon sok anyagi áldozat, amelyeket bizonyos kedvezmények és vívmányokért cserébe, rekompenzációként adni kellett. Kétségtelen, hogy Ausztria, mint erősebb, gazdaságilag fejlettebb, vagyo- nilag függetlenebb ország, könnyebben meglehetett volna a kiegyezés nélkül, mint mi és könnyebben viselhette volna el egy vám- háboru vagy az önállósítással járó egyéb súrlódások kritikus következményeit, mint mi. A hosszú évekig tartó káros huzavonának, a bizonytalan helyzetből fakadó zavaroknak és veszedelmeknek ime vége lesz és a békés munkának, a nyugodt fej- lődésnek korszaka, sokat ígérő perspektívája nyílik meg előttünk. Gazdasági életünk minden ágában keservesen voltak érezhetők a bizonytalanság, a rendezetlenség okozta súlyos bajok és veszteségek. Azokat a sebeket, amelyeket ezáltal kaptunk, begyógyítja majd a nyugalmas 10 esztendő, amelynek az ország a megkötött kiegyezés békés ideje alatt elébe néz. Valószínű, hogy Magyarország összes gazdasági és pénzügyi érdekeit teljes mértékben nem fogja kielégíteni a kiegyezés, mert a szerződő felek mindegyike a saját érdekeinek megvédésében a másik fél érdekeit csorbítani volt kénytelen, de ha a kiegyezés semmivel sem jobb, mint a régi volt, még akkor is az ország gazdasági életét megbénító és elposványositb bizonytalanság helyett maga a kiegyezés, a gazdasági konszolidáltság ténye felszabadítja majd az eddig tespedésre kárhoztatott gazdasági erőket és uj élet, uj vérkeringés várható az eddigi nyomasztó helyzet után. Bármennyire csábitó is az alkalom, a kiegyezés létrejötte révéi rámutatni arra a politikai anakronizmusra, amelybe a függetlenségi pírt ás a független ségi miniszterek jutott ik, nem aknázzuk k i ezt a helyzetet a t. függetlenségi párttal szemben, csupán néhány reflexióra szorítkozunk. Milyen kegyetlen iróniája a sorsnak, hogy a függetlensége párt többsé gre jutván, az általa gyakorlatilag érvény esitett és követelt politikával eddig vallott politikája és elvei tarthatatlanságát kénytelen dokumentálni ország-világ előtt. íme, a függetlenségi miniszterek, akik az országot felelősség mellett ko rmányozzák és akik mögött egy nagy függetlenségi parlamenti többség áll, szolgáltatják a legnagyobb elégtételt a pártjuk által agyonkárhoztatott, agyon ostromolt, agyon ócsárolt 6y-es alapnak, melynek mír-már bukását és csődjét hirdette a függetlenségi többség és ime, ők maguk kénytelenek beismerni, hogy az a programm, melyet ők 40 év óta képviselnek és nagy komolysággal hirdetnek, kivihetetlennek bizonyult. HjI vannak az ismert függetlenségi jelszavak? Hol van az önálló magyar udvartartás? Hol van az önálló magyar külügyi képviselet ? Hol van az önálló magyar hadsereg? Hol van a magyar vezényszó ? Hol van az önálló vám ? Hol van az önálló magyar jegybank? Hisz ezek a kérdések — az utóbbit kivéve — még csak vita tárgyává sem tétettek, még csak komoly kísérlet sem történt eme függetlenségi törekvések megvalósítása érdekében. És az az átkos kvóta? Hisz függetlenségi Miatyánk volt már, hogy az ország összeroskad a közös terhek súlya alatt, hogy azokat nem bírja tovább elviselni az ország! És ime, ezt az elviselhetetlen kvótát, amiért agyonobstruá'ták ésagyonhazaárulózták volna a kiszenvedett szabadelvüpártot, most a függetlenségi párt fogja fölemelni. Dicső színjáték valóban! De nem folytatjuk a rekriminációkat — nem telik benne örömünk. Mi nem használjuk azt a fegyvert, amelyet, bár jogunk volna hozzá, a függetlenségi párt használt még nem is olyan régen, tele méreggel és kíméletlen vadsággal. Sőt elismerjük, hogy a kormánynak a kvóta emelés elöl nem volt módjában kitérni. Azt az összeget, amibe a fölemelt kvóta kerül, megéri a gazdasági béke, a gazdasági rend helyreállta. Nem szólunk, bármennyire hálás erre az alkalom és a tér, politikai elvtagadásrál, amivel a függetlenségiek Tisza Kálmánt halála napjáig könyörtelenül támadták. Azonban hagyjon fel a függetlenségi párt az eddigi taktikával és a régi elvekkel való hivalkodással. A mai helyzetnek erkölcsi jelentőségét ismerje fel és vonja le férfias nyíltsággal annak konzekvenciáit. Ne az elveszendő 20—30 madátum lebegjen szemeik előtt, ne féljenek tőle, ha a népszerűség egy-egy sugara elszakad tólük, hanem legyen bátorságuk az ország elé állani azzal a beismeréssel, hogy az TÁRCA. Kiss József. Irta: Várady Antal. Félre minden sablonnal, mikor »Simon Judit« költőjéről van szó. Az őserdők erejét, délibábos puszták végtelenjét, Balaton háborgását, Tarpatak zúgását, violák rejtezését vedd a toliadra, öreg hegedűs, mikor róla Írsz, — mindegyiket megtalálod benne. — mindegyikben megtalálod őtet! Kiss József jubilál. Egy kínosan, küzdelmesen munkás élet, tenger szenvedés után észreveszik, hogy az évek múltak s a lepergett évtizedek fövényében aranyszemek maradtak, sok, nagy, ragyogó aranyszem, a Szegény Ár- jéról szóló daltól egész a legeslegujabbig. Máshol koronát ötvöznek belőle s a kapitóliumi fejedelmek kíséretében teszik a homlokára. Nálunk azt se kérdezik: Vén cigány! Mikor lesz a nyütt vonóbul bot ? Mert Kiss Józsefet sohnsem méltányolták érdeme szerint. Ha szárnyára kapta a hir: ő röpült rajta, nem segítette föl rá senki. Ha beragyogta literaturát — nem más gyújtotta a fáklyát — az ő saját lelke égett hét lánggal s "ha világosság áradott az énekéből, ott viselte a szivén az Úrim és Thummimot. Nem adott ő neki fényben, ragyogásban, melegben senki, semmit. A saját maga forrása volt. Fényes, igaz, meleg. Vagy hol van az ünnepről az Akadémia, amelynek soraiban nincsen Kiss József, hol van a Kisfaludy Társaság amely Petőfivel együtt kifelejtette és hol van az ország, amely néki adósa és amelynek kötelessége néki, úgy mint azt tette Toldyval, Jókaival, Vajda Jánossal, cq --^becsülni és karjába venni öreg napjaira, mint ahogy karjaiba vette ő a mi nyelvünket, a mi lelkünket s ezen a csodálatos hangszeren olyan nótákat tudott játszani, hogy megered szemünkből a köny, sebeinkből a vércsepp. Legyetek nyugodtak. Ő nem fogja keresni az ünnepeltetést; — utálja, ő nem fog kilincselni a ti elismerésiekért. Nem törődik vele. Mikor gazdag jutalom kecsegtette, ha a magyar zsidó egyházi énekeket a rítus béklyói szerint Írja meg, visszautasította a jutalmat. Könnyebb a toll, ha nincs rajta aranygyűrű. Megírta a dalokat jutalom nélkül és kiadta őket, örök dicsőségül »Ünnepnapok« cime alatt. Nem tudom, Jehova minek örült jobban, — ha megváltoztatja a dalait s a község adja ki, vagy ha csattogó szárnyon közelebb repül hozzá, szabadon, fönségesen ? És ennek a kincstermő életpályának nem voltak ünnepnapjai. Egy hosszú munkanap tür- kölődző küzdés, kenyérharc az egész élete. Egyedül a család, a jó feleség, a kedves gyerekek adhattak neki enyhülést, ha kifáradt, uj erőt, ha lankadt. De nem lankadt. Elkeseredett, haragudott, — de nem lankadt, nem tört meg soha. Ha német, vagy francia költőnek születik, ma negyven millió német vagy francia lobogtat neki kendőt a palotája előtt és leplezi le a szobrát. Mi pedig a kalamáris sötétkék vérével Írjuk le derengő lámpafény mellett azt a kevés, elhangzó, hozzá méltatlan szót, amelyet kollégiális szivünk diktál s melylyel félünk, megbántjuk őtet, aki dicséretet, elismerést aratott, de nem keresett soha. És a tiz millió magyar közül hány tudja, hogy Kiss József november nyolcadikán hatvannégy esztendős lesz és ma is napszámban dolgozik az irás mezején ? Hogy gyermekével, melyeken a szabadságharc zivatarja zúgott által, a borsódmegyei bölcsőtől kezdve szüleivel való ide-oda vándorlással kezdődtek, — Mező- Csátról Tisza-Csegére, onnét Serkére, — ahol a palócok tőzsgyökeres nyelvén szólalt meg, s ahol Almásy Balogh Sámuel református pap kiérezte a gyermek-lélek első villanásaiból az észt és a szivet s adott neki olvasmányt, észképzőt, szivtáplálót. Papnak szánták a szülei s tizenhárom esztendős koráig a szent könyvekkel foglalkoztatták . . . Hej, hányszor kellett törnie a fejét s szorítani a memóriáját »egy szó miatt!« Vájjon nem ekkor csírázott ki a lelkében ennek a gyönyörű versnek a magva? — Járt aztán a rimaszombati gimnáziumba, diákja volt a debreceni református kollégium-
