Tolnavármegye, 1907 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-27 / 4. szám
2 i*u7 január 27 TOULA.VAI.itf 15G Y Ifi. oderint, dum metuant, ám gyűlöljenek, csak féljenek tőlem. Nem tévedünk, ha azt állitjuk, hogy a tőle való félelem az, ami Polőnyi-1 a hatalmon tartja. Ez a félelem az, ami őt miniszterré tette s ez az, ami a bukását kinyújtja. Mert buknia kell. Ez nem aféle olcsó jövende- lés, amelyet elvégre minden miniszterre, mint a dolgok természetes rendje szerint, előbb-Utóbb elkövetkezendőt meg lehet kockáztatni. Polónyi-t megbuktatja az, ami miatt már miniszterré sem lehetett volna lennie. Megbuktatja az a magasabb erkölcsi hatalom, mely minden embernél és minden emberi intézménynél hatalmasabb. Mert az erkölcsnek győzni kell; e nélkül nem állhat fenn állam s erkölcsben fogyatékos emberek vezető állásban nem maradhatnak. Minő erkölcsi defektus veszi körül Polőnyi miniszterré fogantatását! A »Wahlverwandt- schaftnak« minő szenzációs példánya, ami az ő nevét a Wallenstein Rózáéval hozzá kapcsolja. — Minő parallelizmus a pályákon. Előretörés, az átlagból kiemelkedés, végül naggyá levés azon az utón és olyan eszközökkel, amelyek mellett az erkölcsi pusztulásnak kellene bekövetkezni, — de éppen ellenkezőleg történik ! Egy igazságügyminiszter, aki Schönberger báróné kémszolgálatainak segítségül vételével jut a hatalom polcára, hogy az államhatalomnak egyik főfunkcionáriusa váljék belőle. Kipattanván a miniszterré fogantatás titka, váljon Törökországban vagy Perzsiában élünk-e, hogy tovább is mocskolhatja-e egy ember annyi kiváló nagy elődnek helyét és örökét ? Váljon olyan dologról van-e szó, melyet máról-holnapra elferdített nyilatkozatokkal, ígéretekkel huzni-halasztani lehet? Kormány, parlament az egész ország egy ember játékszerévé vált-e, kiket furfanggal, taktikával az orránál vezethet csupán azért, mert neki kedves a hatalom és mert félelemben tud tartani mindeneket ? Jó lesz sietni, mert eljövend az Igazság és félő, hogy vele együtt elsöpri azokat is, kikben nem volt annyi bátorság, hogy tőle szabadulni mertek volna. Jnrista. — Rátkay László. A függetlenségi pártnak hétfői, nevezetes értekezletén Rátkay László volt Károly István gróf mellett annak a tiszteletreméltó csoportnak a vezérszónoka, amely nem érte be a Polónyi-ügyeknek egyszerű elnöki elintézéssel való elintézését és agyonüté- sét, hanem azt követelte, — ami az adott helyzetben egyedül korrekt, — hogy Polőnyi a bíróság elé vigye ügyét s ott szerezzen magának, ha tud, elégtételt. Most, — hogy a függetlenségi pártban olyan despotizmus s a nyílt szókimondást el nem tűrő fegyelmezettség uralkodik, amilyenről annak idején még Tisza Kálmán sem mert álmodni az ő hűséges, de önérzetes mamelukjai körében, — Rátkay Lászlónak határozott, egyenes és férfias löllépése őszinte rokonszenvet és elismerést keltett pártkülönbség nélkül mindazoknál, akik elfogulatlanul s a pártkötelék által le nem nyűgözve bírálják az eseményeket. Rátkay mostanában nem igen beszélt a nyilvánosság előtt. Az egész költségvetési vita alatt tartózkodott a szólástól. Ez nem azt jelenti, mintha Rátkaynak nem lett volna mondanivalója, hanem az, hogy Rátkay nem akart be- I szélni. Amikor azonban a magyar kormány egyik tagjának becsületbeli ügyéről folyt a disputa s megindult egy áramlat, amely agyafúrt okoskodással házilag, suba alatt, a bíróságok megkerülésével akarta elintézni az egész ország jó hírnevét érintő ügyet, Rátkay kiállott a porondra és férfias nyíltsággal követelte, hogy az elnöki szeparék helyett az egyedül illetékes itélőszék fóruma, a független bíróság elé állítsák Polőnyi vadlóit. Rátkay erélyes és önérzetes felszólalásának — bár ezt a pártülésről Polőnyi által szerkesztett, illetve meghamisifott hivatalos tudósítás leplezni iparkodott — nagy volt a hatása és másnap már nagyszámú függetlenségi képviselő csatlakozott Rátkay álláspontjához, mely azonos Andrássy Gyula grófnak ezen kérdésben elejétől fogva vallott felfogásával. Mindezek kényszerítő hatása alatt és mert nem volt elég erkölcsi bátorsága önként lemondani, végső kétségbeesésében arra határozta el magát Polőnyi, hogy az esküdtbiróság elé viszi ügyét. Bezzeg a »korrupciós és demoralizált« szabadelvű párt egykori miniszterei: Wekerle, Széli s Tisza István sokkal jelentéktelenebb esetekben habozás nélkül fordultak a bírósághoz, aminthogy a párt annak idején sokkal kisebb dologért kizárta Morzsányi Károlyt tagjai sorából. Igaz, akkor az ellenzéken olyan férfiak ültek, mint Polónyi Géza, aki Kátói piedesztálon állva egy percig sem tűrte, hogy az ország kormányának egyik tagját törvényes megtorlás nélkül lehessen gyanúsítani. A mostani kormánynak mindenesetre köny- nyeób a helyzete, mert Polónyi Gézát nem hagyta az ellenzéken, hanem belevitte a kabinetbe. hogy az igaz művészet a természettől elválha- tatlan, összetartoznak, mint gyermek anyjához. Abban a táncban, amit Miss Maud Allan lejt, azok az eddig láthatatlan szálak, vonalak jutnak napfényre, a melyek a klasszikus zenének mély értelmét az elmével, a lélekkel egyszerre érintik meg. A táncosnő testének csodás mozdulataiban a pianót, a fortét, továbbá a mu- zsikális interpretáció minden eszközét fölhasználja arra, hogy kifejezze ábrándos lelkének minden — minden indulatát. Mint ahogy hip- notizeur vezeti médiumát, úgy irányítja az ő táncát a zenei gondolat. Talán legtalálóbban phidiasi művészetnek lehetne nevezni ezt a táncot, mely ép úgy, — mint a képfaragók atyjának müvei, — plasztikus, és csodálatos harmóniája a vonalaknak. A vonalak, azok alkotják a Maud Allan művészetének a Parnasz- szusát. Összekuszálódnak a kéz, a láb, a keblek, az egész test vonalai, majd szétválnak, összefüződnek és különböző árnyalatokban lesznek mélységes kifejezőkké aszerint, amint a lélek vergődik, kínlódik, vagy merengve, ábrándozva a messzeségben kalandozik. így hát a zenemű minden fázisán keresztülvezet a mű- yésznő tánca, magyaráz, rejtet utakat mutat meg és titkok nyomára jő. És jóllehet nem az a «kis* képzet komplexumából indul ki, azért szubjektív minden részben. Mintha nem is volna közönség Maud Allan előtt. Allannak minden izma rángatódzik tánc közben, de nem azért, hogy érzéseit avval árulja el, hanem érzelmei hatásának súlya alatt. Nem célból, hanem okból. Ez szubjektivitás. A dal, a költemény és a tánc voltak a művészet alfái, nem külön-külön, hanem összefüggve egy művészi trinitássá. A Miss Maud Allan tánca nemcsak a három művészetnek egybefoglalója, úgyszólván szimultán produkálója, hanem mind e művészetekből egy újat kovácsol, amely különbözik a Duncan táncától, más mint a koreográfián alapuló művészi balett, nem táncköltemény, hanem maga a Tánc, maga Terpsichore. Ilyenféle lehetett a görög istennők tánca, talán igy lejtettek az őserdők faunjai, a tannhäuseri manók, ily természetes csak a Rajna szellőinek megjelenése lehetett, ilyen csak a willik tündér! játéka. Mondottuk: a test vonalainak a domborítása, plasztikázása a legfőbb tényező Maud Allan táncában. Ezért az a hírhedt, hírének korántsem megfelelő meztelenség, ami az előbbiek után nem csak érthető, hanem szükségszerük következmény. Vagy csak nem képzelhető el, hogy művészi vonás nyilatkozzék meg a csábító és érzékekre ható trikó használatában; az alsóA mai kormánynak eredendő hibája az volt, hogy Polónyit taktikai okokból befogadta miniszternek. íme újból bebizonyosodott, hogy erkölcsi alap híján nem lehet boldogulni. Rosz- szul teszi tehát a kormány, ha megkegyelmez Polónyinak, aki arra érdemetlen Érthetetlen, hogy a történtek után hogy tűrhetik meg Polónyit s hogy vállalhatnák vele 24 óráig is szolidaritást, amikor legutóbb is nyilvánosan hazudott, azt állitván a függetlenségi pártkörben, hogy Andrássy Gyula tudomással bírt a Wallenstein Róza urhölgy hazafias közbenjárásáról. A függetlenségi párt ne kezdjen uj szokást és szavazatokkal és majorizálással ne Ítélkezzék a magánbecsület dolgában, mert erre nem illetékes. A kormány hagyja abba a tojástáncot és vágja ki testéből a fekélyt, hogy megmentse a többi ép és egészséges részeket és hogy a nemzeti munka terén reá várakozó missziót ilyen kínos incidensek nélkül oldhassa meg. De első sorban a közerkölcsnek és az ország közérdekének tartozik azzal, hogy Polónyit tétovázás nélkül elejtse. És a közmorálnak és a közérdeknek tett Rátkay hasznos és jelentős szolgálatot az ő férfias föllépésével. KÖZSÉGI ÉLET. Kivonat Tolnavármegye völgységi járása jegyzői egysü- letének Bonyhádon, 1907, évi január hó K-án tartott rendes köggyiilésén felvett jegyzőkönyvéből. Az elnök az egylet múlt évi működéséről szóló jelentésben utal a »Községi Közlöny« 1906. évi 51. számára, mely szerint egy, az igazságügyminiszteriumban tartott szaktanácskozáson elhatároztatott, hogy »a telekkönyvi beadványokra kimondják az ügyvédi és körjegyzői kényszert, sőt az igazságügyi miniszter arról is törvényt szándékozik alkotni, hogy állami hatósághoz intézett beadványt csakis ügyvéd vagy kir. közjegyző szerkeszthet.« Az elnöki jelentés okozta felháborodás során elkeseredett kijelentések hangzanak el, igy a többi között: A társadalom minden rétege megmozdul, hogy anyagi helyzetén javítson, mert a megélhetési viszonyok rendkívül súlyosak s mindenütt érnek el valamit, csak mi hallgatunk s tétlenkedünk, aminek azután az a következménye, hogy fent bizonyára azt hiszik, mikép olyan bőven vagyunk a jólétnek, hogy ha jövedelmünk felét elveszik, akkor is még elég marad, mert csak ez lehet az oka annak, hogy újabban száz féle terhes munkának minden ellenszolgáltatás nélkül való reánk utalása mellett, régóta élvezett jövedelmeinkben, szerzett jogainkban nap - nap szoknyák ingerlő libbenésében, a bóditó szerpentinben? Ezeknél művészei nincs és nem is szabad keresni, ellenkeznék a művészet definíciójával, fönségével, egész filozófiájával. Legfeljebb virtuozitás nyilatkozik meg ez esetekben. Itt csak a bóditó virtuozitás hat. Maud Allan nem használja a hatásnak ezen kipróbált eszközeit, és ez az, ami őt minden más táncosnő fölé helyezi. Ezért alkotó művész ő, nem virtuóz. Jól vigyázzunk! Nem testének mutogatása vívta ki számára ezt a helyet, hanem, hogy megtalálta azt a módot, hogy az ember a táncban is művészetet lásson, tiszta művészetet, minden mellékgondolat nélkül, hogy ne kelljen hozzátenni ; honny sóit, qui mai y pense. Éppen ezért helytelenül ítélkeznek, akik a Miss Maud Allan, sajnos, reklámnak fölhasznált meztelenségét valami bizarr frivolitásnak tekinük, hogy Chopin, Beethoven, Brahms, vagy éppen aStrausz Rikárd zenéjének fölfogása kívánja, úgy jelenik meg ez az amerikai táncosnő, akinek neve különben hazájában, mint a klasszikus és romantikus zeneművek egyik legnagyobb zongoraművésznője ismeretes és akinek művészi lelkét nem elégítette ki, amit a zongorán két keze produkál, hanem teste, lelke, egész lénye részt vesz a művészet megértésében és megértetésében.
