Tolnavármegye, 1906 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1906-07-08 / 28. szám

28. szám.

XVI. évfolyam.

Szekszárd, 1906 julius 8

Előfizetési ár:

Egész évre ... 12

Fél évre Negyed évre Egy szám ára

Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kiTÜl elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon.

Egyes számok ugyanott kaphatók.

korona.

6

3

24 fillér.

.POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

Megjeleli minden vasár-nap.

Szerkesztőség és kiaJóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz.

Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Ki a d ó h i v at a I i telefon-szám II.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos : ' Főrounkatárs:

Dr. LEOPOLD KÖRNÉL. FÖLDVÁRI MIHÁLY.

Kéziratok vissza nem adatnak!

A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők.

Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak.

■■■HOW

A magyar ipar fejlesztése.

Irta: Szterónyi József, államtitkár.

Annak az Istenáldotta földnek népéről van szó, mely az ország gazdasági jólétének elsőrangú tényezője, amíg gazdasági életünk alapja és feltétele a maga idején érvényesülő nap és eső.

Arról a földről és népről, mely ez idő szerint az évnek csak első részében értékesíttetik és érvényesül gazdaságilag; — az, hogy erőt kapjon a termelés idejére, ez, mert foglalkozása és életmódja egyoldalú, idejének nagyrésze kihasználhatatlan.

Pedig fontos nemzeti és közmivelődési érdekek követelnék a mai viszonyok alapos megjavítását.

Nemzeti érdekek, mert a magyar íaj megerősödése függ össze ezzel, mely — szomorú példáját látjuk ennek a Székelyföldön — anyagi helyzetének romlásával fokozatosan tért vészit saját ősi területén.

Közművelődési érdekek, mert a szellemi gyarapodásnak alapfeltétele az anyagi erő.

Akinél hiányzik a megélhetés feltétele, akinek küzdenie kell a létfentartás nehézségeivel, az nem fordíthat kellő gondot szellemi fejlődésére.

Ez a helyzet nagy Alföldünk aranykalászos rónáinak nagyrészén.

Pedig az fog maradni megélhetésének legfőbb alapja továbbra is, annak kell maradnia, mert az a jellege az ország ama nagy részének. E jelleget megbolygatni akarni, e jelleg megváltoztatására törekedni, meddő kísérlet lenne. De felesleges is.

Más módon kell — szerény nézetem szerint — ezt a kérdést eldönteni és ezen a helyzeten segíteni.

Mert segíteni kell.

Nem uj alapot keresni, hanem a meglevőt kiegészíteni.

Lehet az Alföld egyes részein gyárakat is létesiteni, sőt városaiban kell is ; a viszonyok sem kedvezőtlenek erre.

Más a városok kérdése és ismét más a vidéké.

Azoknak mindenütt ipari és kereskedelmi jelleget kell adni, azok mindegyikénél törekednünk kell, számban növelni, erőben gyarapítani az iparos és kereskedő népességét, ez biztosítja a legerősebben azok fejlődését.

Emez csak a százados kézműipar erősítésére és uj gyárak létesítésére alkalmas.

E kettő és a felvevő képességében gyarapodó földműves-lakosság önmaga teremti meg az erős kereskedelmet.

De lehet e gyáripart teremteni azokon a rengeteg területeken, melyeket ott ma az eke szánt fel ?

Lehet egyes helyeken, de általában nem lehet. Nincsenek meg hozzá az előfeltételek. Gyér a lakosság, nincs fűtőanyag vagy vizi- erő, sok helyütt általában nincs viz és hiányos a közlekedés.

Pedig ezek nélkül nincs ipar.

És ha lehetne is, volna-e helye ennek, kivéve azokat az iparosokat, melyek kiegészítő részei a mezőgazdaságnak?

Jöjjünk tisztába azzal, mi a legfőbb cél a gyáripar fejlesztésénél?

A nemzeti munka lekötése, a fölös munkaerő állandó és biztos foglalkoztatása.

A mezőgazdasági iparok — melyeknek nagyarányú fejlesztése ezeken a területeken kívánatos, sőt szükséges — a cukorgyárak kivételével nem kötnek le valami igen nagy munkaerőt. Ezek nem is ebből a szempontból bírnak különös jelentőséggel, hanem az okszerű gazdálkodás érdekéből.

A többi iparokhoz pedig nincs fölös munkaerő. Olyan tudniillik, mely tavasz- szal is, nyáron is, télen is egyaránt rendelkezésre állhatna. Mert az iparnak állandó munkaerőre van szüksége. Az csak kivételesen, csak időszakos üzemeknél rendezked- hetik be változó üzemekre.

Csupán egy iparág volna, mely állandó munkásságra számíthatna itt is, a szövőipar, mely tulnyomólag női munkára van alapítva, Ez a munkaerő pedig fölös számmal áll itt rendelkezésre. Sőt éppen az egyik nagy baja az Alföldnek, hogy női munkaereje nincs kihasználva, az nem értékesíttetik.

Csakhogy a szövőiparnak még egyéb feltételei nincsenek meg itt, kivéve a városokat — melyek más elbírálás alá esnek.

Más megoldást kell tehát itt keresni. Annyival inkább, mert az iparfejlesztés nem olyan mesterség, melynél sablonokat lehetne alkalmazni. A viszonyok szabják meg ennek alkalmazhatását.

Itt pedig a viszonyok — ismét nem a városokat értem, — azt Írják elő, hogy keresni kell kiegészítő foglalkozásokat, melyek egyrészt leköthetik a női munkaerőt, az év minden szakában — ha nem is fnin- dig teljes munkaidejében, — másrészt kiegészítik a tavaszi, nyári és őszi foglalkozást téien is.

Ez nem lehet más, mint egészséges alapon szervezett háziipar.

De nem magára hagyatva, hanem komolyan szervezve. Vállalati alapon, hogy biztos munkát nyújtson és állandó keresetet biztosítson.

Nem könnyű feladat, de nem is megoldhatatlan. Nagy áldozatokat igényel, de

TA RC A.

Luzyné asszony.

Irta: Anatole France.

Belépésemkor Pauline de Luzy szó nélkül nyújtotta felém szép fehér kezét. És hallgattunk mindketten percekig. Fátyolos kalapja hanyagul volt az egyik karoszszékre vetve. A spinetten Orpheus imájának hangjegyei.

Az ablakhoz lépett és a napot nézte, a mely ragyogva merült a vérvörös szemhatár alá.

— Asszonyom, — szóltam végre — emlékszik-e még szavaira, miket két esztendeje nap-nap után ismételt nekem, ott, ama hegy tövén, ama folyam partján, amerre a szeme épp most révedez 3 emlékszik-e még, mily jóslatos sejtelemmel rémlesztette elém a megpróbáltatások, a büntettek és a rettegések napjait ? Szerelmem vallomását visszabűvölve ajkaimról, ezt mondta akkor : «menjen és küzdjön a jogért s a szabadságért, barátom!» S amióta az ön keze, asszonyom, melyet csókjaimmal s kö- nyeimmel bonthattam volna, kiadta az utamat, rettenthetetlenül törtettem előre ezen az utón. Engedelmeskedtem önnek, harcoltam tollal és szóval szüntelenül. Két esztendő óta fáradhatatlanul küzdöttem az éhes csürhe ellen, mely csak zavart és gyülölséget támaszt mindenfelé. Síkra szálltam a tribünök ellen, akik a népet

hazug jelszavak lázitásával vezetik tévútra s elkeseredetten ostoroztam a gyávákat, akik a felzudult erőszaknak megadták magukat.

Kezének egy mozdulatával hallgatásra kért. A kert illatos szellője, mely addig csak a madarak dalát ringatta, most távoli rekedt ordítást hozott: «Lámpaszögre az arisztokratával! Tüzzük póznára a fejét!»

Elhalványodott s egyik ujját ajkán tartotta mozdulatlanul.

— Üldöznek valakit 1 — jegyeztem meg. — Napról-napra csupa házkutatás, csupa letartóztatás. Talán be akarnak hatolni ide is. Megyek, nehogy kompromittáljam. Bár ebben a a kerületben nem igen ismernek, mostanában mégis kissé veszedelmes vendég vagyok.

— Maradjon 1

A kellemetlen kiáltások újból megremeg, tették a szoba csendjét s ezúttal léptek zaja és fegyverek zöreje vegyült belé. Közelednek. Minden szó tisztán érthető : «Zárjátok el a kijáratokat 1 Ne menekülhessen a gazember 1»

A veszedelem növekedtével úgy látszott, helyreáll Luzyné asszony lelkében a nyugalom.

— Menjünk a második emeletre, — mondta, — onnan a zsaluk mögül figyelemmel kísérhetjük a történendőket.

De alighogy a folyosóra léptünk, egy emberen akadt meg a szemünk, aki halálsápadtan, fogvacogva, térdremegve támaszkodott a falnak. S ez a kisértetszerü alak fojtott hangon szólt:

— Mentsenek meg, rejtsenek el 1 . . Nyomomban vannak . . . Kertembe hatoltak, feltörték ajtómat . . . Jönnek . . .

Luzyné asszony ráismert Planchonnetre, az öreg filozófusra, aki a szomszédban lakott. Suttogva kérdezte :

— Szakácsnőm nem látta meg ? Ő a jakobinusok hive.

— Senki sem látott meg.

— Hála istennek, szomszéd 1

S hálószobájába vezette. Követtem őket. Búvóhelyet kellett találni, ahol Planchonnet pár napig, vagy legalább néhány óráig rejtve maradhasson, hogy az üldözőket félrevezethessük kifáraszthassuk. Elhatároztuk, hogy mindaddig őrködni fogok, mig jeladásomra alkalmas pillanatban barátunk a kis kertajtón majd tovamenekülhet

Szegény öreg alig birt a lábán állni, esze is mintha egészen megbénult volna.

Akadozva beszélte el, hogy őt, a papok s királyok ellenségét, mily oktalanul üldözik, ráfogván, hogy Cazotte-al összeesküvést szőtt a constitutió ellen s augusztus 10-én résztvett a Tuilleriák védelmében is. Az igazság pedig az hogy Lubin boszut forral ellene. Lubin a mészáros, akit ő annak idején százszor is megfenyegetett botjával, hogy a húst becsületesen mérje s aki most élén áll a szekciónak, amelyben mészárszéke van.

Miközben M-elfuló hangon mondta el mind-