Tolnavármegye, 1906 (16. évfolyam, 1-53. szám)

1906-07-15 / 29. szám

Előfizetési ár:

Egész évre ... 12 korona.

Fél évre ... 6 »

Negyed évre . . 3 »

Egy szám ára . . 24 fillér.

Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Molnár Mór

könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon.

Egyes számok ugyanott kaphatók.

POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

Megjelen minden vasárnap. Szerkesztöseg es kii^. óhivatal : Szekszárdon. Vár-utca 130. sz.

Szerkesztőségi telefon-szám 18. — K i a d ó h i v at a I i telefon-szám II.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Főmunkatárs :

Dr. LEOPOLD KORNÉL. FÖLDVÁRI MIHÁLY.

Kéziratok vissza nem adatnak

A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők.

Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak.

Jegyzetek.

— lk. Politikában és társadalomban egyaránt elszavak uralkodnak. Terjed a bálványimádás. \ közönség mámorban úszik és kiábrándulása /ajmi messze van. Kritikai érzéke megszűnt. Nem ikar és nem is tud tárgyilagos birálatotgyakorolni.

vezető körök kiadják a jelszót, mely bűvös jrővel bir és ellenállhatatlanul hódit, eltiporva i függetlenül gondolkozók véleményét. Amiért még hónapok előtt lángolt az egész közvélemény, ami mint szinarany dogma hangzott az ajkakon, aminek megvalósításáért feláldoztak mindent, amiért a nemzet összes nagy érdekeit kockára tették — egytől-egyig lekerült a napirendről, mert kivihetetlen és aminek megvalósítását másoktól 48 óra alatt követelték, most mind arról, az átmeneti potom 4—5 esztendő alatt még csak beszélni, Írni és ábrándozni sem szabad. Helyes, okos és üdvös, hogy a teljesíthetetlen Programm követelése megszűnt és hogy a közszükséglet, az opportunitás, a józanság és gyakorlati élet által követelt mederben fennakadás nélkül folyik az ügyek intézése és hogy az állami élet szekere nem fenyeget minduntalan azzal, hogy felfordul, elsülyed és magával temeti a nemzet legdrágább javait. Tényleg békére és munkára van ennek az országnak szüksége, örömmel üdvözöljük és hálával fogadjuk úgy a békének, mint a munkának áldásait. Azonban ennek nyílt beismerése helyett, miért kellett Tiszának, Szélinek bukni, mikor most sem történik más, mint ami ő alattuk történt, mikor hadsereg, delegáció, kvóta, vám, belügyek, külügyek, minden, de minden a régi rend szerint, változatlanul az eddigi irányban történik. A régi üzlet fölé uj cégtábla került, Ez az egész.

* *

*

A sajtószabadság nagy kincs. De azért ennek a fénylő, ragyogó kincsnek is vannak foltjai. A szabadsajtó amennyire áldást hozó intézmény, épugy meg vannak a maga visszaélései és kinövései, melyek igen sokszor komoly veszélyeket és károkat okqznak. A sajtószabadság nevében követeljük, hogy minden politikai párt — legyen az a legszélsőbb szociálista vagy más legradikálisabb irányzat — akadálytalanul hirdethesse a maga elveit és csinálja azoknak a legszélesebb korü propagandát. De aratósztrájkra izgatni és lázitani az aratási időben, amikor egy ilyen sztrájk ebben a mezőgazda- sági országban nemzeti katasztrófát idézhet elő, magát az érdekelt és felbujtott munkáselemet fosztván meg első sorban a betevő falattól, olyan merénylet, melyet nemcsak, hogy meg kell torolni, hanem megvalósítását meg kell akadályozni és a közszabadság magasztos elve nem követeli azt, hogy bűncselekményeket szabadon és akadály nélkül lehessen a szent sajtó- szabadság nevében elkövetni. Azzal, hogy utólagosan bíróság elé állítják majd a cikkirót és azt pár hónapra elitélik, még nincsen segítve a bajon, ha a lázitó cikknek hatása alatt százezer arató leteszi a kaszát és a gazda ölbe tett kézzel kénytelen végig nézni, hogyan pusztul el egy évi verejtékes munkájának megérdemelt gyümölcse. Azért igen helyesen tette Polonyi m. kir. igazságügyminiszter ur, amidőn az ő éjjeli ügyésze utján elkoboztatta, illetve lefoglaltatta azt a bizonyos «Világszabadság» cimü lapot. Felelőssége tudatában, amikc r az ország népe

benne van az aratásban, a végrehajtó hatalom másképen nem intézkedhetik. Azt is igen bölcsen mondotta Polonyi m. kir. igazságügyminiszter ur, hogy monarchikus államban nem szabad tűrni, hogy a király személye ellen izgassanak és lázitsanak. Csak az a kár, hogy Polonyi ur az ő nagy eszével csak most jutott mindennek a tudatára és nem pár hónap előtt, valamint, hogy egész hosszú politikai pályafutása alatt mindig csak ellenkezőjét lette és hirdette annak, amit most, mint miniszter beszél és cselekszik. Mert ugyancsak Polonyi ur volt az, ki ezelőtt néhány hónappal a Saskörben egy olyan felköszöntőt mondott, hogy az akkori éjjeli ügyész királysértés és lázitás miatt megindította ellene az eljárást, melyet csak akkor szüntettek be, amikor Polónyit kinevezték igazságügyminiszternek. És kérdjük szeretettel, ha véletlenül Tisza vagy Széli alatt kobozzák el vagy foglalják le hasonló okból a Világ szabadság-ot, akkor Polonyi ur és az őt most helyeslő és ünneplő elvtársak nem-e csaptak volna égbekiáltó lármát és éktelen botrányt, hogy a kormány merényletet követett el a sajtószabad- j ság ellen, hogy a kormány szolgalelkü és reakciós, erőszakos és jogtipró és bilincsbe veri a szól<isszabadságot.

•* ■*

*

Apropos szólásszabadság. Az uj rendnek erre nézve is megvan a maga legsajátosabb módszere, amely homlokegyenest ellenkezik a régi rendben követett eljárással. Legyen a nemzetiségi képviselők szereplése a parlamentben bármennyire helytelen és nemzeti szempontból elítélendő, azért őket minden egyes alkalommal valósággal inzultálni, «akassza fel magát» és más hasonló kedves közbekiáltásokkal illetni, még sem szabad és ott, hol a szólásszabadságot nemcsak frázisként emlegetik, hanem azt tényleg gy-a- korolják is, ilyesmi elő nem fordulhat. Nemcsak parlamentáris szempontból, nemcsak az illem és a művelt hang tiltják ezt, hanem egyenesen taktikai és politikai okokból is helytelen alkalmat adni a nemzetiségi képviselőknek, hogy ők oda haza, híveik és választóik körében, mártíroknak vallhassák magukat, kiket a magyar parlamentben annyira üldöznek és támadnak, hogy még csak panaszaikat sem hallgatják meg és sérelmeiket sem adhatják elő . . . Azonban nemcsak a nemzetiségi képviselőkkel szemben tanúsít az uj rend ilyen magatartást, hanem mihelyt akad egy kormánypárti (alias függetlenségi képviselő) akinek a többségtől valamelyest eltérő véleménye van egy kérdésben, akiben van egy kis önállóság és független szókimondás, azt az uj rend nagyobb dicsőségére saját párthívei és elvtársai hurrogják le első sorban és pedig kíméletlenül, nyers és vad közbeszólásokkal. így járt a derék ugrai képviselő, Halász Lajos, aki Barkóczy miniszteri tanácsos nyilatkozata tárgyában merészelt interpellálni. Hogy Bródy Ernő képviselőt is barátságtalanul fogadta a kormánypárti többség, amikor Polónyit meginti rpellálta, az pláne természetes, hisz ő az ellenzékhez : a demokrata párthoz tartozik.

. * *

*

Nagyon helyesen tette Kossuth Ferenc, amikor a maga egész tekintélyének latbavetésé- vel azt bizonyitotta a delegációban, hogy a horvát képviselőknek nemcsak magyarul és nemcsak horvátul, harem németül is szabad beszélniük, mert a német nyelvet az összes képviselők egyaránt megértik. Ez volt a múltban is az eljárás a delegációk tárgyalásai alkalmával Mégis tisztelettel kérdezzük, hogyha véletlenül Széli Kálmán és Tisza István védelmezték volna meg a német tárgyalási nyelvet a delegáció tárgyalásai közben, szószerint ugyanazokkal a szavakkal, amint azt Kossuth Ferenc tette, hát akkor is helyeseltek volna-e és a hadügyminiszter költség- vetését megszavazták volna-e a függetlenségi képviselő urak ? Arról nem is szólunk, hogy Barabás és a többi nagy kuruc és tigris most ugyanazt a szerepet játszotta az átkos közös ügyeket tárgyaló delegációban, mint hajdanában Hegedűs, Münnich és a többi hazaáruló mameluk, mégis azzal a különbséggel, hogy a közös hadügyi költségvetés, melyet tételről-tételre elfogadtak, az idén nagyobb volt, mint bármikor, minthogy a közös kiadások évről-évre automatice emelkednek.

*

* *

Ne higyje senki a világon, hogy mi az úgynevezett régi rendet óhajtjuk vissza. Világért sem. A nemzeti akarat alatt tisztelettel hajolunk meg és szivből örülünk a békének és lelkesen üdvözöljük a törvé^/hozást a rendes munkaközien és óhajtjuk, hogy a nemzetre minél több erkölcsi, szellemi és anyagi haszon háruljon az uj rend békés munkájából. Mindebből azonban nem következik az, hogy elfojtsuk objektiv bírálatunkat és elhallgassuk a tényekből leszűrt megfigyeléseinket.

Utazás egy interpelláció körül.

A Barkóczy-ügy hullámai még nem simultak el, sőt azt hisszük, még sokáig hullámzásban fogja az tartani a kedélyeket, hiszen érzelmi világokat, sokáig rezgésben maradó érzelmi világokat hozott mozgásba. így hát nem lesz fölösleges, ha ennek az ügynek egy eddig elhallgatott, rejtett mozzanatára tereljük a figyelmet.

Már a múlt évben a Tolnavármegye egyik szeptemberi számában «Pályaválasztás» címén ezt irta egyebek között e sorok írója ;

‘De vigyék bár a szülők gyermeküket akármilyen pályára, egy bizonyos, hogy jövendő boldogulására nem csekély befolyással lesz neveltetése. Az oktatás mellett, akármilyen irányú is az, akár tudományos, akár gyakorlati, nagy jelentősége van a nevelésnek. Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a gyermeknek jövendő boldogulása, érvényesülése nem is annyira a pályától függ, melyet választ, vagy számára választanak, mint inkább neveltetésétől, lelkületének, jellemének képzésétől. Minél nagyobb gondot fordítunk erre, annál biztosabb, szilárdabb lesz jövendő boldogulásának az alapja.

S e nagy s fontos feladatra a szülői háznak s iskolának kezet kell fognia.

Nem elég az iskolának tudománynyal teletömni a gyermek fejét, ügyet kell vetni jellemének művelésére is. Nevelni kell benne a kötelességtudást, az igazságszeretetet, hogy mindenkivel szemben legyen igazságos, méltányos s ne legyen elfogult senki iránt sem. Nevelni kell benne az egyeneslelküséget, a becsületességet a munka szeretetét.

Hasonlóan vagyunk a szülői házzal. A szülők aggódva töprengenek azon, hogy milyen pályára adják gyermeküket, melyik lesz az üdvöt, az áldást hozó pálya.

Tudják hát meg, hogy nem a pálya a fő, nem a pályában rejlik az üdv vagy a nyomo-