Tolnavármegye, 1905 (15. évfolyam, 2-52. szám)
1905-12-10 / 50. szám
XV. évfolyam. 50. szám. Szekszárd, 1905. december 10. Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon. Egyes számok ugyanott kaphatók. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Me^jelen minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kiadóhivatal! telefon-szám II. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Főrnunkatárs : Dr. LEOPOLD KORNÉL. FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Gróf Andrássy Gyula a kiegyezésről és a vezényszóról.* A magyar vezényszóért megindult küzdelem az alkotmányért való harc jegyében folytatódik. Az események árja föltartóztat- hatlanul visz bennünket előre; hogy hová fogunk érni, ki tudná megmondani. Nem igaz, hogy a harc felidézőinek kedve telhet e látványban, ám az eseményeket visszacsinálni többé nem lehet. «Küzdelem az alkotmányért!» — Ettől a jelszótól visszhangzik az egész ország; lesz-e hát földi hatalom, mely az alkotmány védelmének eszméjétől mámoros lelkeket megállásra tudja bírni. Ezt látva, nagyon indokolt,- ha fölmerül a kérdés: szükséges volt-e, hasznos volt-e, szabad volt-e, hogy az események idáig fejlődjenek ? Ezekre a kérdésekre kerestünk feleletet. Andrássy Gyula gróf’ — akinek a mostani küzdelemben vezérszerep jutott, — felel mindezekre a kérdésekre «Az i86y-iki kiegyezésről» szóló munkájában. Ez a rendkivi'il érdekes könyv tulajdonképpen a kiegyezés apotheozisa, de akarva, nem akarva, a mai idők számára Íródott. Szem előtt tartandó, hogy a mai küzdelem a magyar vezényszóból indult ki. — A kiegyezési törvény oly sokszor idézett 11-ik szakaszának értelmezése körülfolytak az első csatározások. — Akadtak oly elfogultak, a kik e törvénynek minden kétértelműséget kizáró rendelkezése dacára, macából a törvényből olvasták ki a magyar vezényleti nyelvhez való jogot. A vitát eldöntötte a kilences bizottság, kimondván, hogy «a hadsereg szolgálati és vezényleti nyelvének megállapítása az 1867 : XII. t.-c. 11. §-a alapján Ő Felsége alkotmányos fejedelmi jogai közé tartozik s hogy ezt az állapotot a törvényhozás (király és nemzet) bármikor megváltoztathatja. De hát ezen megállapítással a szóban forgó felségjognak csupán jogi természete lett eldöntve, magának a magyar vezényleti nyelvnek a követelését meg nem szüntette. Minthogy azonban a tételes törvény alapjáról a kérdést megostromolni nem lehetett, azon kiterjesztő magyarázathoz fordultak, hogy a felségjog is a nemzettel egyetértésben gyakorlandó. így mondta ezt ki legutóbb az a határozati javaslat is, melyet a disszidensek fúziójuk alkalmával elfogadtak. Szóval a kérdés a jogi alapról eltolódva hatalmi kérdéssé, az «erősebb joga» kérdésévé vált. Feltett kérdéseinkre keresve a választ, vájjon indokolt volt-e az eseményeket idáig juttatni, Andrássy Gyula gróf idézett munkájában egy helyen a következőket olvassuk : * Az elmérgesedett politikai válság közepette igen érdekes és tanulságos lesz konstatálni, hogy a koalíciónak egyik legtekintélyesebb alakja és vezére: Andrássy Gyula gróf miképen vélekedett néhány év előtt' megjelent politikai és közjogi munkájában a katonai kérdésekről és magáról a kiegyezésről. A fenti cikkely tele van Andrássy könyvéből merített «zemelvényekkel és idézetekkel, amelyek homlok- egyenest megcáfolják Andrássy Gyula gróf mai álláspontját és legélesebben Ítélik el a koalíció magatartását. A szerk. »A kiegyezés a király legfőbb haduri jogát nem kívánta megkötni. Ahol ezt korlátozni akarta a törvényhozás, megtette, mint a honvédségnél, amelyre nézve törvény állapítja meg a szolgálati nyelvet és a magyar jelleget, amihez a legfőbb hadúrnak is alkalmazkodnia kell. Itt azonban e korlátozást világos szavakkal a törvényben tudták kifejezni.« (173. 1.) Magát a 11. §-t mag3'arázva igy szól: »A kik e sza vakba — t. i. a 11. §. szavaiba — a jogszabályoknak egész sorát bujtatják, ugyanazt teszik, amit Lustkandl tett. Nem is fognak vele több dicsőséget szerezni maguknak és a magyar névnek, mint szerzett Lustkandl magának és az osztrák névnek. Elfeledik, hogy az ilyen erőltetett magyarázat kétélű fegyver». Majd tovább : «A magyar jó hírnevét, a magyar őszinteségébe és megbízhatóságába vetett hitet ingatná meg, ha esetleg még kívánatos újításokat is a félremagyarázás hátulsó ajtaján akarnánk intézményeinkbe becsempészni». (172—173. 1.) A magyar állam jogainak végrehajtásáról szólva ezt mondja Andrássy: «Hogy a pozitív törvényeken sérelem nem esett s hogy közállapotaink e téren is minden tekintetben megfelelnek a jognak, kétségbe vonhatatlan. (209. 1.) «Hiába akarják a kiegyezés ócsárlói az 1867-iki kibékülést a fejedelem és nemzet azon periodikus küzdelmeinek színvonalára szorítani, ámelyelc a múltban folyt harcias küzdelmek közben rövid ideig tartó fegyverszünetet tudtak létrehozni. A mai állapot nem ephemer, nem szerencsés véletlen szülöttje, nem egyes emberek gyakorlottá befolyásoktól feltételezett, vagy külső veszélyek kényszerítő nyomása következtében fentartott és évek elmúltával ismét elenyészhető átmeneti jelenség, hanem a századokig folytatott pornók végleges befejezése». (216. 1.) A függetlenségi párt .programmját bírálva igy szól Andrássy : Elképzelhetö-e magyar katona, ki tudva kötelességét, mégis csak fél szívvel fogja teljesíteni, csak azért, mert « vor wärt s-m arschiert»-et hall «előre» helyett. Az ügy, a cél, melyért valaki küzd, a döntő motívum. A parancsszó nyelve mellékes. A székely ezred 1849-ben német parancsszó alatt harcolt. A német zsoldosok a régi időkben angol, olasz, magyar érdekben német parancsszó alatt küzdöttek. De melyik szolgált bensőbb hévvel, nagyobb lelkesedéssel, az-e, aki idegen hangokat hallott, de a maga nemzete javáért küzdött, vagy az-e, kit anyanyel- vén küldöttek a halálba, de idegen érdekekért ?» Amennyi lelkesedést szavak kelteni képesek, annyit a német vezényszó mellett is el lehet érni, ha gondoskodunk arról, hogy magyar tisztek legyenek a magyar csapatok élén és ha ezekből a nemzeti érzületet nem akarják kiirtani. A száraz, banális vezényszó nem lelkesít semmi nyelven sem. Ellenben alkalmatos erre a katonákhoz kellő percben intézett egy-egy magvas mondat, ezt pedig a közös sereg tisztje is eltalálhatja, csak helyén legyen az esze és a szive. (262—263. 1.) ... a fejedelem, akinek első kötelessége és mindig leghőbb vágya a közös biztosság megóvása, nem tud végleg megnyugodni az oly szervezetben, amelyet gyöngének tart, a mely felfogása szerint a közös biztosságot megvédeni nem képes. (273. 1.) Levonván Andrássy a konklúziót a függetlenségi párt programmjáról, ezt mondja: «Egyről semmi esetre sem szabad letennünk, teljes akciószabadságunkról a frázisokkal és érzelgésekkel szemben ; a józan ész uralmáról, arról, hogy a nemzet csak azt tegye, amit higgadt megfontolás után, önönmagára nézve a legfontosabbnak tart. Azon irányzat, mely ezt az akció szabadságot veszélyezteti, amely a nemzetet önérzetének, hiúságának fölizgatásával azon vasgyuró hangulatba akarja ejteni, mely transakciót nem ismer, bírásra érdemesnek csak azt tartja, amit nem bírhat, minden önkorlátozást ipso iure visza- utasit, ez az irányzat mmden körülmények között közveszélyt képez, veszélyt a legtöbb államra, veszélyt a világbékére nézve. A politikának nem az a célja, hogy oly eszménj^ek megvalósítására igyekezzék, amelyek nemzeties színezetüknél fogva a hazafiak szivét megrezegtetik és hennök múló lelkesedést fakasztanak, a nemzet állandó érdekeinek azonban kárára vannak. A politika egyetlen célja a nemzetnek komoly haszna, amelyet — sajnos — a szív sugallata nem mindig képes megérteni. (293. 1.) Az akkori nemzeti párt programmját jogi szempontból bírálva, ezen kijelentést teszi Andrássy : «Deák mondotta, hogy az opportuni- tás szavára lehet, sőt kell is hallgatni, midőn arról van szó, hogy uj törvények alkottassanak, uj jogok szereztessenek, vagy adassanak; de midőn már meghozott törvényről van szó, akkor csak egy pont lehet irányadó : a jog szentsége. Deáknak e tétele szentirás, melyet mindnyájan elfogadunk». Ebből kiindulva helyteleníti az akkori nemzeti pártnak a kiegyezési törvénybe sok mindent belemagyarázni akaró törekvéseit, ezt mondván: «A törvényt (t. i. az 1867. törvényt) nem azzal a tudattal alkotta a magyar törvényhozás, nem azzal a tudattal szentesítette a király, hogy az állam önállóságának a közös intézményekben szervezetileg is vissza kell tükröződnie». (301. 1.) «Szóval: a kiegyezés megalkotói nem voltak annak tudatában, hogy a nemzetnek azon jogot is megszerezték, amelyet ma sokan az 1867. XII. t.-cikkben találnak». (302.1.) (Folytatás és befejezés a jövő számban.) h. j. — Terror, A legaktuálisabb politikai közmondás : aki bírja, marja. És a végső sikernek titkát mindenki abban látja, hogy minél jobban marja. Hogy hol kezdődött, a jó Isten tudja. De ma annyira megszoktuk az erőszakot és terrorizmust, hogy szinte hiányoznék, ha a reggeli kávé mellé egy kis terrort nem élvezhetnénk. A koalíciós lapok hazaárulózzák a tisztelt ellenpártot, a kormányhoz közel álló Uj Magyarország pedig «Országcsalás» gyüjtő-cimmel foglalkozik a koalició eseményeivel. A koalíció leköpi az uj főispánokat, a kormány pedig csendőrökkel installáltat. A jóléti bizottságok nem szállítják be az adót, a kormány beszünteti a meg)rék dotációját. A koalíciós lapok gaz csőcseléknek nevezik a szociálistákat, ezek pedig beverik az ablakokat. Terrorizmus minden lépten- nyomon. A szociálisták terrorizálják az utcát, a néppárt Kossuth Ferencet, Apponyi a koalíciót, a kaszinó Rudnayt, Zigány Árpád a Habsburgokat s a nyomdászok a Szerkesztőket. Minden részen csak ebben merül ki az emberek tevékenysége és a győzelem annak kínálkozik, aki a terrorizmus bravúrját tudja megcsinálni. Ha ez a terrorizmus is a kúria ítélkezése alá tartoznék, meg kellene semmisíteni az egész parlamentet, sőt az egész politikai közéletet. A békés polgár — vájjon vannak még ilyenek is ? — nyugtalanul nézi a jobbról vagy balról készülő újabb terrort s azt mondja rá: — Dühöng a szabadság.
