Tolnavármegye, 1905 (15. évfolyam, 2-52. szám)

1905-04-30 / 18. szám

XV. évfolyam.

Szekszárd, 1905. április 30.

18. szám.

Előfizetési ár:

Egész évre ... 12 korona.

Fél évre ... 6 »

Negyed évre . . 3 »

Egy szám ára . . 24 fillér.

Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóhivatalon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon.

Egyes számok ugyanott kaphatók.

POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

>1 o*>- jelen mind«*ii vasárnap.

Szerkesztőség es kiadóhivatal: Szekszárdon. Vár-utca 130. sz.

Szerkesztőségi telefon-szám 18. — Kia d ó h i v at a I i telefon-szám II.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos: V ~ Főmunkatárs:

Or. LEOPOLD KÖKNÉL. FÖLD VÁ R I SVJ1 H Á LY.

Kéziratok vissza nem adatnak.

A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők.

Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak.

A szabadelvüpárt.

A leiolyt képviselőválasztáson győzelmet aratott »szövetkezett ellenzék« azzal kezdte működését, sajtóban és parlamentben egyaránt, hogy bojkottálta a szabadelvű- pártot. Ellenük és nélkülük, volt a jelszó, s még a menyország üdvösségét sem voltak hajlandók elfogadni, ha a szabadelvüpárt is részesülend az üdvözülésbe i. Megoldás, kibontakozás és béke csak úgy lehetséges, ha a szabadelvüpárt elszigetelve, száműzve marad, s inkább legyen örök harc, jöjjön a teljes pusztulás, mintsem a szabadelvű- párttal együtt emeljék ki a kátyúból az ország szekerét. Mint megannyi Brennus, dobták a mérleg serpenyőjébe győzelmes kardjukat, jaj a legyőzöttnek, diadaluk gőgje, elbizakodottságuk vakmerősége nem ismert határt, cézári pózokban, csalhatatlan nagy szavakkal ítéltek elevenek és höltak felett. Egyidejűleg azt hirdették, hogy a szabadelvüpárt tönkrement, elmúlt, feloszlott s tagjait, mint hulló leveleket, a disszidensek, vagy a függetlenségipárt berkeibe kergeti a szél.

S ime, mi történt? A szabadelvüpárt- ból mindössze ketten léptek ki, az egyiket azért nem tekintette a párt veszteségnek, mert senkisem ismerte, a másikat pedig azért nem, mert mindenki ismerte Amikor a függetlenségipárt azt látta, hogy a szabadelvüpárt nem ijed meg a győzők vaktöltéseitől s nem teszi meg azt a szívességet, hogy öngyilkos legyen, taktikát változtatott. Most már nem a határtalan gőg kevély hangján beszél, hanem kedves baráti szóval tünteti ki a legyőzötteket, megtiszteli azzal, hogy meghívja úri házához az imént még száműzött pártot, tessék besétálni, tárt karokkal várunk.

Vájjon mi idézte elő ezt a kedves változást az érzelmekben, miért kel lünk egyszerre hatalmas győzőinknek, mi szegény, levert, meghalt, százötvenhat magyar ember, amikor nemrég szóba se akartak állni megfogyott kis seregünkkel ?

Az érzések eme ^lágyulásának több oka van. Próbálkoznak mindenféle eszközzel, proskribálással, fenyegetésekkel, majd a csábítás mézédes szavával, ha nem sikerül az egyik, sikerül talán a másik. Mindenekelőtt bántja őket a szabadelvüpárt erélyesen férfias magatartása. Leltári pártnak hirdettek bennünket, akik a mindenkori hatalomnak engedelmes szolgái vagyunk, kik meggyőződés., elv nélkül csak azt tekintjük, hol az erő, a konc s rohanunk a felkelő nap felé, mint a lepke a lángba. Most azonban, amikor látják, hogy a pártunknak meggyőződése van, a kisebbségben ép úgy, mint a többségben, kitartunk igazaink mellett és sem kicsinylés, sem gúny, rágalom és megfélemlítés nem térítenek el bennünket becsületes hitvallásunktól, félnek attól az erkölcsi győzelemtől, amit pártunk magatartása kell, hogy arasson az elfogulatlanul és helyesen gondolkodó nemzeti közvélemény Ítéletében.

S fél a győztePv^g-getlens'égi párt győzelmünktől annyival is inkább, mérf" elv- szilárdságunkkal szemben, a maga részéről megdönthetien bizonyítékát adta annak, hogy csak addig volt intranzigens és elveihez ragaszkodó, a mig kisebbségben volt, a választás óta azonban elalkudta, megnyirbálta, kiforgatta büszke elveit s ma már csak a neve negyvennyolcas, de programmja hatvanhete- sebb a hatvanhétnél, nincs is már programmja, csak visszhangozza a régi hangzatos elveket. Labanc táborban kuruc nótákat fuj a tárogató, mint Ocskay brigadéros szomorú történetében, de a negyvennyolcas elveket otthagyták a túlparton, ahol piros csizmájuk nyomait el futta a szél. Hej Rákóci, hej Bercsényi ! A koalíció kiforgatta őket eredeti mivoltukból, ez a természetellenes kapcsolat nem is végződhetett másképen, mindenki előre látta, csak ők nem, hogy ez így lesz, most már ők is látják, de tagadják s el akarják téríteni a közfigyelmet előráncigált kicsinyes egyéb ügyekkel, hogy más se lássa, vagy legalább ne is nézze.

A negyvennyolcas politika elárvult. Talán írivolnak vagy igaztalannak tűnik fel e kijelentésem a lelületes szemlélő előtt. Hiszen örömmámorral, győzelmi kiáltásokkal teli a levegő, hirdetik, hogy ime, betel esedett a próféták szava, győzött az ige, az'eszme, diadalt aratott a függetlenségipárt az egész vonalon, a szabadelvüpárt pedig halódik, feltámadás reménye nélkül. Éppen ez nem igaz, mindez merő valótlanság. Ha valamikor, úgy most bizonyosodott be, amit mi hálátlan szerepeinkben is mindenkor hirdettünk, hogy az érzelmek politikája nem tárgyilagos programul s egyetlen komoly megvalósítható politika van a mi .földünkön: a lehetőség politikája.

Mindig mondottuk és mondjuk ma is, hogy érzelmekben nincs köztünk különbség, í egy a vágyunk, az ábrándunk, az imánk, hogy ez a nemzet boldog, szabad, műveit, független, gazdag és magyar legyen. Ebben nincs nézeteltérés s ha volna, ez nem pártprogramra lenne, de hazaárulás, bitangok istenkáromlása. És azt akarta a szabadelvüpárt s intézményekben azt a gondolatot valósította meg, hogy az államélet minden vonatkozásában, épp úgy, mint a nemzet- alkotó polgárok életében, kifejezésre jusson a magyarság, a függetlenség, a szabadság, a haladás. Aki lát és ért, ám hasonlítsa össze a mai állapotokat — nem értve ez

TARC A.

I y á !i.

Mutatvány ifj. Ábrányi Kornél verses regényéből.

(VI. ének. I. fejezet 28—38. verss?ak)

S mint sugárjáték hullám fodrokon,

Mely kápráztatva táncol és szökell,

Olyan villámgyors változatokon Megy.minden át. Sebők csak néz, figyel,

De alig érti meg amit látnia kell.

Mert bár a földi lét törvényivel rokon Mindaz mit lát: mégis más minden itt,

És minden érzék másként működik.

Hang s mozgás nincs időhöz s térhez kötve.

S nem az anyagtól függő az alak ;

Látásnak nincs határa, nem nyűgöz le A test önzése,-sem nem húz a földre A súly; nem nyög a vágy s az akarat Az elmúlásnak bánata alatt;

S az érzék, mely a földön testi rabság,

Itt csupa szárnyas öszhang és szabadság.

S hpgy hogy nem, mindent megfordítva lát Sebők mindabból, mire jól emlékszik.

Ivánnal egy sötét tragédiát

Élt ő át: s im Ivánnak arca fénylik

Az üdvtől. S még csodásb! Nézvén Ivánt,

Látja a nőt: s a nőben Ivánt. — Tűnődik Sebők : — Hát lehet igy alakot cserélni ?

Vagy: lehet ennyire egymásban élni ?

»Csoda valóban!« szól aztán. »De mondd hát, Igaz való-e, vagy csak csalfa játék ?

Ha ez, — ne folytasd ! így tevén bolonddá,

Az emlék mérges körme még inkább tép!«

De kettős hang felel: »Higyj ! A te munkád Még teljesítve nincs : hát ne kivánd még,

Hogy többet is tudj. Két szemed lát,

Az a való : de ne kutasd a titkát.

»Vagy ha kutatsz, kutasd azt, mire te I Magad felelhetsz. Lehetséges-e Hogy látsz, (pedig látsz) csukva bár a szem : Hogy szólsz, bár ajkad zárva: s van köze Testednek ehhez ? mely mint holttetem Aként hever, s nem vesz részt semmiben :

S te mégis csak Te vagy. S ha mindez előtted Megfogható, mért nem hiszed a többit?««

»Igaz! felelt Sebők. — De még csak egyre Adj választ csodaszerző csodalény.

Ha ébredek, s elűz' a hajnali fény,

Hogy újra lássalak, mondd tőlem függ-e ?« »»Csak végezd munkád, s újra jövök én ;

Az örök frigy közöttünk meg van kötve,

Bár Téged köt még földi pályakor.««

»Egy szót még! Mondd, ki vagy ? s neved mi ?«

»»Sacré Coeur!««

Kakas szó hagzott; ugyanaz, mely Pétert Meginté, mert a Mestert megtagadta S hogy fölriadt Sebők, miként egy szétvert Madárraj, úgy repdesett össze-vissza Agyában minden. Első amit érzett:

Az önvád volt; — mint aki rajta kapta Magát azon. hogy elhanyagolta dolgát ;

S fenhangon kérdé : »Mi történt ? Mi volt hát ?«

Az ágyon csöndesen feküdt a két halott;

S e kép Sebőknek most oly idegen lett.

S bár látta jól, — nem hitte a valót;

De hogy miért ? erről nem adhatott Magának számot. Még fülébe csengett Valami, amit hallania kellett,

Mert most is zug bug tőle a feje ;

De hogy mi ? — arra sem emlékeze.

Aludt hát, — s álmodott. Ez a megfejtés. Amíg aludt, felejté bánatát, —

S most, hogy felébredt álmát elfelejtő.

S most mindazt, minek láncait lefejtő Az alvás, — hordania kell tovább,

Sőt százszorosán szenvednie át,

Ám jó ! De a sok bú köztt, mely gyötör, Miért hallja mindig e szót : Sacré Coeur?

Mert folyvást hallja, -—- és egész valója Ahoz tapadt, mint a hajó-törött A mentő deszkaszálhoz. S bár megrójja Magát, hogy ennyi gond és bú között Egész figyelmét igy magára vonja Eg}^ szó, amely leikébe költözött,

Bár azt se tudja mit jelent, s miből Eredt, — csak folyvást hallja: Sacré Coeur.

És mi tovább cseng bong a siri csendben Ez a rejtélyes álomszülte szó :

Annál melegebben s annál kedvesebben Hangzik Sebőknek, — mint a sors egyetlen, Nyájas szava, bárhonnan származó.

S végül Sebők is, mint ki régi jó Barátot ismert hangon üdvözöl,

Szól hangosan: »Űdvözlégy Sacré Coeur!«