Tolnavármegye, 1905 (15. évfolyam, 2-52. szám)
1905-07-30 / 31. szám
2. TOLNAVARMEGYE. hogy azokban már-már túlnyomóan a kenyér- kérdés játszik vezető szerepet. A méltatlan- kodás azon elementáris, szinte vulkanikus kitörése, amely művészeink körében egy-egy nagyobb pályázat ötletéből megnyilvánul, csupán a kenyérkérdésre vihető vissza és másból meg sem magyarázható. Szóval: művészeink maguk is látják, érzik, hogy az élet, a megélhetés nagyon nehéz, sokkal nehezebb, mint pályaválasztásuk kezdetén az ideálok rajzásakor képzelték és elgondolták. Őszintén megvallva, mi azon meggyőződésben vagyunk, hogy az igazi művésztehetség előbb-utóbb kiforr és érvényesül és hogy az ideig-óráig tartó nélkülözés nem nagy baj, mert hiszen köztudomású, hogy a nélkülözés nemcsak a legjobb kerítő, de egyúttal a legjobb tanitó-mester is. Más oldalról nem hallgathatjuk el azon erős hitünket, hogy a magyar művészetekre a mai sanyarú időkben is sokkal jobb viszonyok derülhetnének és épen ezért fogtunk tollat, hogy e hitünknek híveket szerezve, egyúttal a mikéntet is kifejthessük. Elsősorban a magánemberekre, édes mindnyájunkra hárul a feladat, hogy a magyar művészeteknek táplálékot adjunk. Szakítsunk azzal a menthetetlen és érthetetlen köny- nyelmüséggel, hogy lakosztályainkat, állványainkat külföldi olajnyomatokkal, másolatokkal, terra-kotta és márvány alakokkal, cseh porcelánnal rakjuk, akgassuk, állítsuk tele. Igaz, hogy a mai divat és szépérzék megkívánja már az itt említett lakberendezési tárgyakat, szobrokat, festményeket, de ha már igy van, legyen rá gondunk, hogy külföldi mázolások helyett magyar festők és szobrászok eredeti vagy utánzott műveit szerezzük be, a magyar porcellán és fayence- ipart gazdagítsuk, mert ellenkező esetben, a külföldi műtermékek vásárlásával ügye- fogyott kiskorúságunkról állítunk ki örök időkre szóló szegénységi bizonyítványt. De százszor inkább, mint a magánosok, lendíthetnek a hazai művészetek sorsán a magyar clérus és a magyar egyházak, különösen pedig a katholikus egyházak. Vajon meg tudná-e valaki hamarjában mondani, hogy hány szobor, festmény, művészi kivitelű oltár, szószék, kereszt, csillár, kehely stb. van a magyarországi nagyszámú szentegyházakban, kápolnákban, nem is szólva a falfestményekről, templomi edényekről és orna- tusokról, amelyek mind a művészetek birodalmába vágnak. Azt hiszem, nagyon keveset mondok, ha átlag számítással 250,000 drbra teszem a templomokban található i'yen művészeti tárgyakat és ha ezek eredetét kutatnék, meg vagyok győződve, hogy a legjobb esetben csak 10 — 15 százalékot találnánk hazai terméket, a többi mind-mind külföldről került és kerül folyton hozzánk. Nem olyan régen olvashattuk a lapokban, hogy mozgalom indult meg az irányban, hogy a magyar hívek Magyarországon nyomott és készült imakönyvekkel láttassanak el. Mindenki, egyházi és laikus belátta e kívánság jogos voltát, mert hiszen napnál világosabb, hogy csak e címen évenként száz és százezrek vonatnak el a hazai könyvpiactól Hát oly szellemi tehetetlenségben sínylődnénk mi magyarok, hogy a magyar imádságos könyveket, szent képecskéket cseheknek és osztrákoknak kell a mi számunkra nyomatniok, nem is szólva a breviáriumokról, misekönyvekről és bibliákról. Éppen igy vagyunk a templomi szobrokkal. Ugyan ki hallott arról, hogy valamely képfaragónk szobrot faragott volna valamely templomunk részére? Hajlandók vagyunk mégis koncedálni, hogy itt-ott elvétve ez megtörtént és megtörténik, de az bizonyos, hogy a tiroli fafaragók el vannak halmozva magyarországi templomi megrendelésekkel. Kérdjük, hogy a tiroli és külföldi faragványokon lehet-e magyar . művészi jelleg ? Már pedig kétségtelen, hogy a művészet nemzeti, magyar jellege nincs ellentétben az egyházi művészet jellegével és kétségtelen az is, hogy a nemzeti magyar motívum és jelleg már a kereszténység legrégibb korszakában duzzadó erővel nyilvánult meg Magyarországban, amint ezt a magyar szenteket és az ezek életét megörökítő templomi falfestmények és faragványok bizonyítják. Fölvetjük a kérdést: nem volna-e idején és helyén való, hogy egyházi részről lépések tétessenek arra, hogy pályázat hir dettessék a magyar szentek szobraira, amelyek azután sokszorosittatnának és templomainkban — lába, márványba vésve, cserépbe égetve vagy ércbe öntve — csak is ezek alkalmaztathatnának ? Nem volna-e helyén való dolog kiselejtezni, átfestetni a megrongált templomi képeket és festményeket? Szóval: műértő, jóakaró szemmel körülnézni az egyház tágas birodalmában és Megvallom, félni kezdtem, mert láttam, hogy őrülttel van dolgom. Végre is ő törte meg a csendet. — Tortejada Gábor, spanyol őrgróf vagyok. Orvosaim azt állitják, hogy agylágyulásban szenvedek és e fürdőhelyre küldtek. Engedelmeskedtem nekik, bár, többszöri falbaverés után, koponyámnak kiváló keménységi fokáról meggyőződtem. Dajkám egy bikaviadornak volt neje. Estenden lefekvés előtt mindig lelkemre kötötte, hogy óvakodjam a fekete bikáktól, mert az ő férjét is egy fekete bika ölte meg. A hideg veríték egész vízesésekben ömlött végig rajtam. Egész testemben remegni kezdtem. — Es ime, uram! Ma este érkeztem ide és már is megjelent a fekete bika... Ott! — kiáltott az őrgróf és erősen karomba kapaszkodott. Önkénytelenül a falra tekintettem, hol ott- honiasan és kényelmesen sétált egy svábbogár. Azonnal tisztában voltam a helyzettel. Harci kiáltást hallattam és nekirontva őrült ’spanyolom fekete bikájának papucsommal szerencsésen le is terítettem. Az őrgróf örömkönyeket hullatva borult keblemre. Julius 13. Uj szerelmem első felvonása megkezdődött. Tegnap történt! Amióta őt megláttam, nincs nyugtom. Kificamodott szivem őrült ugrándozásbán van .... Tegnap óta vagy 4 liter aludt- iejet ittam meg, ami olyanforma csendes hülyeségbe ringat. Tehát megláttam 1 Megpróbálom őt vázolni, ámbár »i?áz«-nak nem mondható, mert polgári számítás szerint lehet 87—88 kiló. Arcán tulvilági fény ömlött el. Oly méltóságteljesen ült kerékpárján, mint béka a rózsakehely- ben. Úgy hogy rögtön eszembe jutott a dal: »Nem anyától lettél. Biciklin születtél . . . .« Így merengtem magamban, midőn az ég-* bői a földre pott}rantam le, a durva föld porába. És fölöttem ah, — inkább száguldó paripák rohantak volna el! De nem azok rohantak . . . . óh nem azok! Ő, az égi lény száguldott el ropogó csontjaim fölött! Azaz, hogy csak száguldott volna, mert a következő percben már az ő lenge alakja is a föld porában tűnt el! Eltűnését oly porfelhő követte, mint amilyen egy ezred huszárság után szokott kavarogni. — Pardon ! — nyögtem én feltápászkodva. — Nem tesz semmit! — fuvolázta ő, miközben szánakozóan mosolygott. — Szegény fiatalember ! Megütötte ugyebár magát ? — Dehogy ütöttem! Kegyed puhította a hatást! — feleltem. Amennyiben a vészes repülésben Isten nagy kegyelmével ő került alól. Nemsokára élénk párbeszéd folyt le közöttünk. — Szereti a sonkát ? — kérdezte szendén. — Tormával! — feleltem elszántan. — Hát a parizert ? M\ ' • ■■ : ' ___ ___ 1905. julius 30. bölcs b eosztással lassanként, következetes kitartással a magyar művészet alkotásaival tölteni meg az Istennek szentelt hajlékokat. És ha ez az eljárás áldozatokkal jár is, de ez áldozatokat meg kell hozni éppen a magyar művészetek érdekében és pedig nemcsak a művészetek magyarsága érdekében, hanem maguknak a művészeteknek érdekében. Nem látjuk-e éppen napjainkban sajnálkozva, hogy a.művészetekben oly irány kezd lábrakapni és elharapódzni, mely sem nem eszményi, sem nem szép, sem nem egészséges, sem nem oyonyörködtető ? Értjük ez alatt a szecessziót, amely irányt se méltányolni, se helyeselni nem tudujk, amely alapjában forradalmi és lényegében csakis a kenyérkérdésre vihető vissza és ezzel magyarázható meg. Itt az ideje, hogy az egyházi művészet kilépjen szentelt csarnokaiból és gazdag tárházát megnyitva uj táplálékot adjon, fenséges, magasztos irányt mutasson a hazai művészeteknek. A magyar egyház mindenkor védő szárnyai alá fogta a magyar művészeteket, amelyek éppen e melengető szárnyak alatt csíráztak ki. Most, hogy e műveszetek a magasba törnek, nyissa meg a magyar egyház előttök éltetadó kebelét. Földvári Mihály. VÁRMEGYE. — Elvi jelentőségű határozatok. Ha a hivatalról lemondó hivatalát felmentése előtt igazolatlanul odahagyja, a fizetés az odahagyás napjával szűnik meg és a lemondó az előre kiszolgáltatott járandóságokat ettől a naptól számítva visszafizetni köteles. (Közigazgatási bíróság 4442/904.) — A kivételesen magasabb fizetési fokozatba történt kinevezés rangsorbeli elsőbbséget nem biztosit az összlétszámban ugyanabba a fizetési osztályba, de alacsonyabb fizetési' fokozatba tartozó tisztviselők előtt. (Közigazgatási bíróság 5294 904.) — A felekezeti néptanítók, ha kántorok is, kántori jövedelmük után tartoznak községi pótadót fizetni.; a kántortanitói összilletményből azonban 600 kor. föltétlenül mentes a községi pótadó alól. (Közigazgatási bíróság 5188/904.) — Két vagy több községi vadászterület együttesen bérbe nem adható. (Köz- igazgatási bíróság 787/903.) — A felekezeti is— Mint telivér párisi, valahányszor látom, mindig Párisra gondolok. — Volt már Párisban is? — Hogyne. A tegnapelőtt esti előadáson a «Párisi nő »-ben a főszerepet adtam. — Ért a disznóöléshez ? — Hogyne ! — feleltem lelkesülten. — A «Szevillai hentesében három disznót öltem le nyílt színen. — Ilyen ember kell nekem! — mondá elszántan az angyal, aki különben egy özvegy hentesné és akinek virágzó üzlete van otthon. Es én, tekintve a sonka és más disznóságok iránt táplált imádatomat, el is fogom őt venni. Julius 15. Ismét partra szállottam és bevontam a vitorlám ! Életnélküli tetem vagyok. Imádottam tegnap óta a spanyol őrgróffal együtt eltűnt. Tegnap boldogan siettem menyasszonyom szállóbeli lakására, hol helyette a következő levél várt reám : «Fekete bivaly ! Fogadja megvetésemet! A spanyol őrgróftól értesültem, mily hősiesen papucsolta le az életét fenyegető fekete bikát. És ily ember volt imádóm ?! Szégyelje magát! Amália.» Élettelenül zuhantam végig a földön. Másnap reggel egy svájci tehén rezignált bőgőse élesztett fel. i
