Tolnavármegye, 1905 (15. évfolyam, 2-52. szám)

1905-04-23 / 17. szám

2.

Mindezt megpecsételte maga a Ház, a mikor Kossuth Ferencnek higgadt okossággal megindokolt indítványát elfogadta és határozatilag kimondotta a november 18-iki eseményeknek a képviselőház naplójából és jegyzőkönyvéből való kitörlését, vagyis teljes megsemmisítését.

Consumatum est.

Még a szabadelviipárt részéről sem történt érdemleges kifogás az elnöki nyilatkozatok és az ezt megerősítő képviselőházi határozat elfogadása ellenében.

Ami azonban azután következett, az már több a soknál. A győzelmes koalíció ugylátszik győzelmi mámorában teljesen elvesztette az egyensúlyt és nem éri be a Háznak az ügy érdemébe vágó határozatával, hanem valóságos nyaktilózáshoz fogott. Tudjuk, hogy a koalícióban vannak tiszteletreméltó kivételek, melyek nem rokonszenveznek ezzel, a személyes hajsza gyűlöletes fegyvereivel szított és minden jó ízlésű és jó érzésű ember által pártkülönbség nélkül elitéit deszpotikus és vérengző áramlattal, mely a koalíció egy részénél és sajtójában annyira felülkerekedett.

A komolyság és méltóság minden föltételét nélkülözte a Ház törlési határozata után Eötvös Károly mint közvádló által benyújtott rossza- lási indítvány, melyet a többség elfogadott. Hisz a szabadelviipárt is volt valaha — nem is olyan régen — többségben. Volt neki évtizedeken át hatalmas abszolút többsége. Jutott-e eszébe a szabadelvűpártnak bármikor egy rosszalási határozatot provokálni —- a kisebbség ellen, a kisebbség terhére. Soha.

A vérboszu csak az ázsiai népeknél volt szokásban, amikor az elkövetett gyilkosságot az áldozat családtagjai voltak kötelesek a gyilkoson vagy annak családtagjain megtorolni.

A vérboszut a nyugoti civilizáció eltörölte, legfeljebb még Korzika szigetén van divatban. Ezt a divatot kezdik meghonosítani nálunk azzal a kíméletlen, lelketlen, brutális, lelkiismeretlen és lovagiatlan üldözéssel, amelyet a legyőzött szabadelvüpártnak vezérei és leginkább Tisza és Percei ellen elkövetnek.

Mindennek meg van a határa. Azonban becsületes múlttal, szeplőtlen jellemmel biró férfiakat, kiknek nevéhez elvitázhatatlan számot tevő érdemek fűződnek, kik hosszú időkön át lelkiismeretes odaadással szolgálták a közűgyeket, kiknek hazahas érzülete, egyéni korrektsége, példás kötelességtudása kétségbe nem vonható, napról-napra ádáz gyűlölettel pellengére állítani, ami legdrágább: az egyéni becsületet is vogelfreinak tekinteni és abban sáros csizmával gázolni, mindent egyoldalú elfogultsággal eltorzítva megítélni, mindig csak boszut. lihegni és mérgezett nyilakkal lőni valóban csúnya mesterség.

Nincs az a pletyka, hazugság, vád, mit Percei Dezső ellen november 18. és főleg a választások óta össze nem hordtak, csúfosan fel ne használtak volna.

Minden gyerkőc és éretlen skribler — politikailag—• legazemberezte, hazaárulónak, nemzetgyilkosnak kiabálta. Hát ez szabad ? Illő, helyes, korrekt ?

Es — ejnye, hiszen Peval barátomnak regénye is volt a kabátjához — hogy erre csak a Faust második felvonása alatt gondoltam !

A regénye most ott táncol a balletkarban, kacér jó kedvvel, ujjai közé fogva rokolyáját, lágyan hajló testtel s üdén, fiatalosan mosolyogva. Tömött szőke haja kiviláglik a keringő sokaságból, úgy mint tiz esztendővel ezelőtt. Követem a látcsövemmel, most sem festi magát s tán legöregebbje lévén a tánckarnak, a legfia- .alabbnak látszik. Ni, Scháffer Gizi, a menyasz- ;zony, ahogy társai kajánul nevezték s tán most s nevezik. Egy Dob-utcai hordár leánya, heted- nagával laktak egy dohos udvari szobában, sóét szegénységben. Annak idején 10 forintot

Í

apott havonként, ezzel fizette a házbért. A uga varrólány, az öccse szedőgyerek, a többi eveletlen iskolás gyerek, akik legfölebb most eresnek valamit. Krumpliból és kényérből táp- álkozott, de rózsák fakadtak orcáin s formás lomló termetét mindig elegáns, finom ruha fogta örül. Az utcán járva, úri kisasszony volt, olyan, lint a büszke vizi liliom, amely mocsár vizéből íplálja fehér szirmait.

Hogy miből tellett az előkelő ruhára, azt era tudom s nem tudja s^nki. De Scháffer Gizit társai gunyja emelte minden gyanú fölé. ecsiiletes, megközelíthetetlen leány volt. A fin pádon táncolva, mosolygó elfogulatlansággal irte a feléje szegzett látcsövek frivol tolako- ását, de ha az utcán egy tolakodó tekintet íródott kalapja alá, arcát elöntötte a vér.

Igaz Perczel, mint házelnök megsértette a házszabályokat. De az ő tettében és eljárásában még 2ö0 másik képviselő is osztozott. Ő végrehajtotta, amit gz országgyűlés legnagyobb pártja : a szabadelvüpárt egyhangúlag kívánt és helyeselt. Tisza miniszterelnök előre bejelentette, hogy a házszabálymódositás ellen megindult ujafib obstrukció leküzdésére a házszabály rendelkezéseit, a formát a lényeg kedvéért, megfogják sérteni. A miniszterelnök csak a minisztertanács és az egész párt tudtával és helyeslésével tehette ezt. Perczel Dezső, mint zászlótartó nem hagyta ott a csatát, hanem azt végigküzdötte, amint azt pártja óhajtotta. A felelősség azért elsősorban igaz az övé. De Tisza, és a >jt bbi miniszter, és az a sok államférfiu, politikus, aki a szabadelvüpártnak abban az időben tagja volt és a többi közlegény, mind hazaáruló, jellemtelen, nemzetgyilkos, gazember ?

Amit Perczel, mint házelnök tett, megtették már más országok parlamentjének elnökei is, Angliában, Ausztriában stb. ?

Ott is, Perczel is az alkotmányos többség jogainak érvényesítése és a kisebbségi erőszak, az obstrukció letörése érdekében sértette meg a házszabályt.

És . legyen Perczel eljárása bármennyire helytelen, bármennyire téves, sérelmes, az ő tiszta intencióit, kétségbe vonni nem lehet. Magánosok, testületek, törvényhatóságok, tömegesen üdvözölték Tiszát és Perczelt a november 18-án történtekért és a nemzetnek, ha nem is a többsége, de nagy Tésze szintén helyeselte a beválasztott 160 szabadelvüpárti képviselő utján a november 18-iki történteket.

Nem szabad elfelejteni, hogy mekkora volt az elkeseredés az egész országban az évek óta tartó káros obstrukció miatt, ami azután a Tisza kormányt a november 18-iki események elkövetésére bírta.

De ha a tények szerint alkotmányos és politikai szempontból hiba is, helytelen és téves volt a november 18, szabad-e azért, amit az összkormány, egy nagy parlamenti párt, a választók százezrei, a törvényhatóságok nagy többsége helyeseltek, jónak, indokoltnak, az ország érdekében állónak találtak, azt a férfiút, kit a sors arra a szerepre kijelölt, hogy végrehajtsa a kormány és a többség által lázas izgalommal és szenvedélyes, de azért megfontolt elhatározással követ^ - j ~ 'lamenti akciót, a gyöngy alázni, agyonüt IdmP^P :

Ám a győzelmes koalíció teljesítse a politikai felelősségrevonást kérlelhetetlen szigorral. Jól teszi, ha igy akarja és ez ellen senki kifogást nem. emelhet. Sőt bűnös dolog volna a koalíciót a kormányra való jutásban megakadályozni, mert a nemzeti akarat érvényesítése elé sem felülről, sem alulról torlaszokat emelni nem szabad. Ezt teljes meggyőződésünkkel valljuk. De valakit állandóan a gúny, mocsok és rágalom cégtáblájává tenni, jellemét, tisztességét meg gyanúsítani, örökkön- örökké gyalázni, üldözni, vezércikkben, hírben, törvényszéki rovatban és glosszákban meghurcolni, ez az, ami ellen igazságérzetünk

TÜL$ A V AKMED Yte.

Lopva néztem a szomszédomat. Peval Gyula arcán az általános figyelmen kívül más hatást nem látott. Ő a táncot látta, a lágy, halk keringőritmust hallgatta, mely nem rezonált siket lelkében.

Sőt ezt a lelki segítséget is takarékossági érdemei közé sorolta, mert maga kezdett róla beszélni.

— Ez a Scháffer Gizi most is olyan mint

volt.

— Csak a térde valamivel gömbölyűbb, mint menyasszony korában — jegyeztem meg én.

Peval Gyula nem reagált erre, csak helyben hagyta.

— Csakugyan, a térde gömbölyűbb. Ha jól emlékszel rá !

Majd megint kezdett hencegni.

— Igazában, én semmi szükségét nem ére- zem a színházi szórakozásnak. Most, ha elhívnának innen, minden sajnálkozás nélkül hagynám itt az előadást. Hidd el, a boldogsághoz csak megelégedés kell és egy nyugalmas rév, a családi élet. Én csak a családi életnek élek, legnagyobb örömem, ha hazamegyek feleségem és gyermekeim közé. A nőm köt, varr, én pedig a gyerekekkel foglalkozom, vagy újságot olvasok. Ó, a családi élet, a családi élet mindent pótol.

— Akkor neked igen jó feleséged lehet!

— Nincs párja, hidd el, hogy nincs párja. Szegény leány volt, szerelemből vettem el. De egy milliót ér. Takarékos és igénytelen, a ruháit

fellázad, amit csúf és gyalázatos, elvakult és elaljasult machinációnak tartunk, mert halálos vétket követ el az, aki mások becsületét közprédának tekinti. És a Perczel Dezső becsülete, tisztessége gáncs és folt nélkül való, jellemének teljes integritása fölötte áll minden gyanúnak, egyéniségének föltétien korrektsége tiszteletet érdemel. A hadjárat, mely ellene indult, le akarja rombolni még egyéni becsületét is, össze akarja zúzni nemcsak a politikust, de az embert is.

»Perczel Dezső reparálja a becsületét« Ilyen gyalázatos címek alatt közölték a koalíciós sajtó egyes lapjai azt a hirt, hogy Perczel becsületsértés miatt följelentette volt ellenjelöltjét. Az ő becsülete tiszta, érintetlen, verőfényes, nem fér hozzá árny vagy homály, azt reparálni a becsületes emberek szemében nem szükséges. És magában az ellenjelöltben és védőjében Lengyel Zoltánban volt annyi erkölcsi kötelességtudás, hogy a bíróság előtt kijelentették, hogy csak politikai vonatkozással említette Mészáros a sértő szavakat.

Itt van a nyugdíjügy.

Először azt írták egyes lapok, hogy Perczelnek összesen két éves megyei szolgálata van. Természetesen ez nem igaz, hanem 19 éves. És mi, e vármegye közönsége tudjuk legjobban, hogy e hosszú közszolgálata alatt mennyi hűséggel, odaadással, önzetlenséggel és fáradhatatlansággal szolgálta e vármegye és közönségének összes közügyéit és közérdekeit.

Perczel még nem lévén 40 éves, mikor 19 évi megyei tisztviselői szolgálat után képviselővé választották, ebben az aránylag fiatal korban még nem igényelt nyugdijat.

Négy évnél tovább tartó belügyminiszter- sége után, igaz, nem kérte megyei szolgálatának nyugdijába való beszámítását. Nem kérte és nem volt szüksége a fölemelt nyugdíjra azért, mert közvetlenül belügyminisztersége után néhány napra rá mindjárt házelnök lett 24000 korona javadalmazással. De mert éveken át nem kérte és nem vette igénybe a 19 éves korábbi köz- szolgálat után esedékes n}mgdij beszámítását, azért érheti-e őt gáncs és azért, mert önként lemondott róla, eleshetik-e annak érvényesithe- tésétől ? És talán lopva, csalfasággal erőszakolta-e ki akkor, mikor megszűnt házelnök lenni — tehát szüksége volt rá, egyenesen rá volt utalva — a 19 évi előző szolgálatnak beszámítását ? Azt tette, amit minden állami tisztviselőre nézve, kezdve a néptanitótól a miniszterig, a nyugdíjtörvény előír. A beszámításra nézve kegyelmi kérvényt intézett a királyhoz, ő, a belső titkos tanácsos, a volt belügyminiszter, a kétszeres házelnök. Ő Felsége, mint más hasonló esetekben szokás, a kegyelmi kérvényt leküldte véleményezés végett a kormánynak és a kormány, mint más hasonló esetekben, pártolólag terjesztette fel a kérvényt és akadhat-e tisztességes ember, elfogulatlan ember, aki a kérvény érvelése és indokai előtt meg ne hajolna.

Avagy oda jutottunk volna, hogy Magyar- országon szégyen nem gazdag embernek lenni ? Azt tudja mindenki, hogy nálunk a közszolgálat nem alkalmas a vagyonszerzésre. Perczel_____ 1905. április 23.

maga varrja s nem kell neki több, legfölebb kettő egy esztendőben. S úgy tudja rendbe tartani a házat, hogy a fizetésének egyharmada megmarad. Ő tanított engem a valódi hasznos életre. Ha rágondolok, hogy mire jutottam volna Scháffer Gizával, akkor szinte szégyellem magamat.

S ezzel folyt a hencegés az ő nyárspolgári voltával úgy, ahogy hajdanában hencegett ideálisosságával. — A hivatalban, meg onnan elmenet Peval barátom egyébről sem beszélt, mint az ő viszonyáról Scháffer Gizivel. Hogy miből kelt ez a nagy szerelem, azt ma nem tudom. De tény, hogy mindennap megvárta őt a próbánál s hazakisérte. A szép leány hallgatagon ment mellette. Hogy szerette az elegáns fiút ? Miért ne ? Szerette szerelem nélkül, mint a szegény leányok azt az embert, aki feleségül akarja venni. Ám Peval barátom nem tudott eleget beszélni róla, hogyan szereti őt viszont. S mindenképpen tudott szerelmének valami ideális tiszta színezetet adni. Segítségére volt ebben, hogy szülei semmit sem akartak tudni arról, hogy egy ballerinát vegyen el, ő pedig kész volt szülei akaratával is szembeszállani. Minden szaván látszott, hogy kéjeleg az önzetlen szerelem gondolatában, imponált önmagának elfogulatlanságával, mellyel szerelmese állásán tulteszi magát s nem riasztja őt vissza a hordár após és a varróleány sógornő sem.

Majd egy utolsó kísérletet tett, hogy szüleit megbékélje: rábírta Scháffer Gizit, hogy