Tolnavármegye, 1904 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1904-04-10 / 15. szám

XIV. évfolyam.

_ _____________________15. szám. ____________Szekszárd, 1904. április 10.

TO

LNAVÁRHEGY E

POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP.

^Megjelenik minden Tasárnap.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz.

Felelős szerkesztő és laptulajdonos:

L_______ Di. LEOPOLD KORNÉL,

Ké

ziratok vissza nem adatnak.

A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők.

Hirdetések mérsékelten megállapított

érszabály szerint számíttatnak. | ,

Előfizetési ár:

Egész évre ... 12 korona. Fél évre . . . E >

Negyed évre . . 3 »

Egy szám ára . . 24 fillér.

Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája és papirkereskedése Szekszárdon.

Egyes számok ugyanott kaphatók.

| SZÉKELY FERENC. + |

Szorongó szívvel, mélységes szomorúsággal, lelkünk igaz bánatával jelentjük, hogy elvesztettük azt, ki hozzánk oly közel állott.

Lapunk segédszerkesztője: Székely Ferenc — Tolnavármegye nagy képzettségű főlevéltárnoka — e hó 7-én reggel 9 órakor szívszélhüdés következtében hirtelen elhunyt.

Buzgó és lelkes társunk volt a munkában.

Halála közös nagy vesztesége e lapnak és olvasó közönségének, de vesztesége a hírlapirodalomnak, a tudománynak és a társadalomnak is.

Alig hihetjük, hogy nincsen többé. Férfikorának delén, tele munkakedvvel, életerőtől duzzadva, váratlanul és szédítő gyorsasággal dőlt ki sorainkból.

Mint kötelességtudó katona a csatatéren.-r-. hivatalos r szobájában Íróasztalára halmozott iraíok rendezésével elfoglalva, munka közben érte utón a halál — hagyta el nemes lelke porhüvelyét.

Egyszerű, szerény ember volt — minden pose és nagyzolás nélkül csendesen élte napjait.

Már kora ifjúságában feltűnt a középszerűségen jóval felülemelkedő írói tehetségével. Eleinte a napi lapokban és szakközlönyökben jelentek meg érdekes szép- irodalmi dolgozatai és tartalmas történeti értekezései.

Tolnavármegye történetének érdekesebb epizódjaival, főleg, a 48-as évek eseményeivel foglalkozott előszeretettel. Művei közül önálló kötetben megjelentek a »Széchenyi nemzetségről«, a »Széchenyiekről«, a »Bátai apátságról« és »Szeg zárd-e vagy Szekszárdi cimü munkái. Mindmegannyi fáradságos kutatással gondosan megirt, uj csapáson haladó történelmi vázlat.

Kilenc év előtt nevezték ki Budapestről, hol más téren szintén-*mint köztisztviselő működött, Tolnavármegye főlevéltárnokává. Ezen idő óta kizárólag lapunknak szentelte hírlapírói, tevékenységét^

Elénk hirlápíróf érzékkel gyorsan és. hűséggel tudta a napi eseményeket meg- rögziteni. Kitűnő megfigyelő képességgel birt és gondolatait szabatosan, cikornya nélkül, világos, egyszerű és amellett választékos előadásban vetette papirosra.

Mint a vármegye írásainak hivatásos őre, gondosan és mintaszerűen felelt meg kötelességeinek.

Szeretettel csüggött a régi Írásokon és azok kutatásába merülve életet lehelt az elsárgult lapokba. Egymásután jelentek meg lapunkban az ő vonzó stílusában szépen megirt krónikái, melyek vármegyénknek szereplését, különösen a dicsőséges szabadság- harc idejéből, annak kiemelkedőbb eseményeit és szereplőit, tárta fel a mai nemzedéknek.

E krónikák közül kiemeljük a következőket :

Tolnamegye a Rákóczy korban.

Az 1848-49-iki események 7olnavármegyében. Megyei nemesi seregünk a múlt században. Az 184.8-iki márciusi napok 1 olnavármegyében A Perczel család.

A robotos világból.

Tolnavármegye nagy fiainak, különösen Bezerédj István és .Perczel Mor éiét-- .és jelleru- rajzának megírásához gazdag adatokát gyűjtött egybe.

Nagyobb munkája: Bezerédj István működése a selyemtenyésztés terén, mely kiegészíti: »A selyemtenyésztés története Tolnavármegyében« cim alatt megirt terjedelmes művét.

TÁRCA.

Szánalom.

Miért hogy titkon tőrt viselnek Az irigykedő emberek,

Hogy mellettük elmenőn is Gyötrő sebeket ejtenek;

Miért röpködnek durva hangok,

Miért karcol a szemek nyila,

Miért lesz az ajkon káromlássá A suttogón kezdett ima;

Miért törtet mint vakon előre,

Embert ember miért nyom el,

S egymás nyakára hágva dőrén Hova sietnek ezreivel?

Nincs köztük egy se, ki szelíden Kart karba fűzve megy tova,

Mind szilaj öklét mutogatja És nem irgalmaz meg soha . . .

És mégis tudnak könyörögni,

Nem oly rosszak az emberek,

Hányszor láttál enyhe pillát,

Amelyen érző köny remeg.

Ó tudnak sírni, könyörülni,

Nem is rosszak az emberek,

Megkönyezik a nagy nyomort mind S megállnak gyáván, tóveteg,

Ha lágy lelkűk tükrébe markol Az összezúzó fájdalom —

De koldusérzés kél szivükben:

Nem szeretet, csak szánalom!

M. KORNIS ARANKA.

A szapuló.

Irta: Edmond Haracourt.

Isten bocsássa meg, bíró ur, igaz! Én öltem meg, szent igaz. És nem sajnáltam. Most se sajnálom. Szegény asszony vagyok, nincs szerencsétlenebb, mint én, akasszanak föl irte, nem bánom, legalább megkönyörül a jó Isten én rajtam is ! Ha az az igazság, hát tessék itt vagyok, vigyenek ! Nekem mindegy már úgyis. Csak én vagyok a hibás, a leányomnak semmi része benne. 0 csak nézte, hogy én mit csinálok. És ezt tessék elhinni nekem, nem mondanám, ha nem úgy volna. Tudta annyi szent, ő is tudta a leányom, hogy mit ako- rok a kicsivel, de nem segített. Nem / De hát az az igazság, akasszák fel őt is velem együtt, neki is jobb lesz biró ur, ő sem panaszkodik tudom. Mert, úgyis mi jó várhat még szegényre itt ezen a földön ? . . .

De hát elmondok én mindént, úgy ahogy van. Ne tessék megharagudni, egy kicsit soká tart, pedig sok dolguk van ugy-e ?

Nekem sem volt az életben valami jó sorom, az már bizonyos. Az ital, az az átkozott ital, mindig csak az a baj! A bor meg a pálinka. Kivált a pálinka ! Az az átok mi felénk. Nem én, könyörgöm, mert nekem egy csöpp se kell, úgy félek tőle, mint a tüztől. De az apám 1 Pedig derék halás? volt, a bárkában nem akadt párja, de mihelyt a szárazra került, a torka volt az istene, egyik korcsmából a másikba . . .

Hogy aztán én is férjhez mentem az uramhoz, eleinte csak megvoltunk valahogyan. Jó halászember lett volna ő is, akkoriban nem ivott csak vasárnap, meg hétfőn. Szó a mi szó, nem volt az rósz ember, győzte a munkát, a tengertől se félt, de mikor ittas volt, a jő Isten is hátat fordított neki, olyan veszekedett természete lett, pozdorjává tört mindent, ami a kezébe került.

Pegig hát mi is elegen voltunk ám ! Öt gyerek 1 Az öt közül egy kótya volt minálunk is. A kis lányom meg kuka. Aszondják az ital volt az oka ennek is. Az hogy az apjuk ivott. -Nem igen akartam elhinni eleinte.

A jó Isten csak nem bünteti a gyereket, mert az apja iszik ? . . . Pedig mégis csak úgy van az.

Az apjuk egyre keményebben ivott. Már utóbb négyszer-ötször leitta magát hetenkint. Egyszer olyan ittas fejjel eredt ki a tengerre. Belé veszekedett, szegény. Harmadnapra vetette föl a viz.

Ilyen az ital, biró ur!

Mikor az aztán arra került, hogy a nagyobbik leányomat férjhez adják, ugyancsak megnéztem az emberét.

Isten az atyám, tüzbe tettem volna érte a kezem én magam is. Olyan szelid, becsületes formája volt. Meg aztán fogadta is menyre földre, hogy ő nem iszik. Nem ő! Egy kortyocskát csak vacsora utáti, de az nem számit,

— Hát jó — gondoltam — legyen az övé a leány.

De hazudott a bitang. Hazudott biró ur. Alig melegedett meg nála a lányom, kisült, hogy biz az is csak .olyan, mint a többi. Almabor, pálinka. — Krisztus urunk-köntösét is elitta volna. Kőműves volt, de addig kezébe nem vette volna a malteros kanalat, amig egyet nem kortyantott. Három-négy

Lapunk mai száma XO oldalra terjed. """ijMöi