Tolnavármegye, 1904 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1904-07-31 / 31. szám
XIV. évfolyam. 31- szám. Szekszárd, 1904. julius 31. Előfizetési ár: Egész évre . . . 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . _3 » Egy szám ára . . *24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- | hivatalon kívül elfogad Molnár Mór könyvnyomdája - és papirkereskedése Szekszárdon. Egyes számok ugyanott kaphatók. POLITIKAI ÉS VEgYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal:«Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: 1 Főmunkatárs: Dp. LEOPOLD KORNÉL. FÖLDVÁRI MIHÁLY. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Vétkes mulasztás. « A magyar társadalomnak bizonyára nem egy hibája, nem egy mulasztása van, de ezek között egy sem oly súlyos, mint az a vétkes mulasztás, amelyet 1867 óta követünk el a közös hadsereggel szemben, nem foglalva el annak vezetésében, tiszti karában a magyar nemzet számának, értelmi színvonalának, katonai képességének megfelelő helyet. Nehogy azt higyje valaki, hogy a szerencsére lezajlott katonai viták izgalmait akarom felujitani. Ellenkezőleg! Minden fölösleges izgalmat kerülve és mellőzve a leghidegebb józansággal vizsgálgatom e kérdést és csinálom a számadást, amelynek eredménye, hogy : az államfentartó magyar faj a közös hadsereg tisztikarában nagy deficitben szenved. Kerek szám 3500-zal kevesebb magyar tiszt van a hadseregünkben, mint amennyinek arányszámunk szerint lenni kellene, akiknek helyét természetesen osztrák tisztekkel töltötték be. Nagyot tévedne azonban, aki azt hinné, hogy a hadsereg létszámáhQz nem járulunk a kellő arányban. Isten mentsen! A törvény bölcsen gondoskodott arról, hogy ez az eset be ne. állhasson, megszabván, hogy az újonc-létszámhoz Magyarország mennyivel járul, amely kötelezettség a máig érvényes arányszám szerint 42°/0-nak felel meg. Furcsa ugyan, de tény, hogy Magyarország bizonyos kikerekités révén évenként mintegy 500 emberrel több újoncot ad, mint amennyire kötelezve volna. De ugyan ki törődnék ily csekélységekkel? »Praetor minima non curat« — mondta a római; a római nép pedig jeles katona nép volt, igy példájokat, elveiket mi is követhetjük. Tény tehát, hogy Magyarország a közös I hadsereg létszámához, vagyis a véradóhoz a reá eső résznél többel járul. Evenként 500 magyar fiúval több nyomorittatik meg 3 évre ugyanannyi osztrák helyett, akik ez idő alatt otthon családot alapítanak és mesterségüket háborítatlanul űzik. És hogy vagyunk a hadsereg költségeivel ? Tudfuk, hogy a hadsereg költségeit országos törvény állapítja meg: a kvóta! Ugyde a kvótáról bizonyos, hogy 1867-ben is és azóta is folytonosan valamivel nagyobb ■arányban vettetett ki reánk, mint amennyi teherviselő képességünkhöz viszonyítva reánk -esett volna. E túlterhelés keserűségét csak az a körülmény ellensúlyozhatja, hogy az a saját beleegyezésünkkel rakatott reánk. A béke kedvéért beleegyeztünk, hogy évenként néhány milliócskával többet fizessünk. No persze: a magyar mindig gavallér volt és csak az osztrákkal szemben ne lett “Volna az, mikor az osztrák olyan kedves, derék sógor ?! Elmondhatjuk tehát, hogy a hadsereghez pénzáldozatokban is többel járulunk, mint amennyivel különben járulni tartoznánk. Ha pedig számításba veszszük, hogy a hadsereg szükségleteire első sorban a vámbevételek fordittatnak, amely vámdijakat, mint iparilag elhanyagolt ország, amely külföldi behozatalra szorul, túlnyomóan mi magyarok fizetjük, — kitűnik, hogy e pénzáldozat sokkal több, mint azt különben ;gondplnók. A vér és a pénzáldozatok e kimutatott többletével ijesztő^ ellentétet képez az a deficit, amelyben a magyar elem a hadsereg vezetésében, a tisztikarban szégyenkezik. 42 százaléknak kellene lenni a tisztikarban a magyar honos elemnek, de tényleg nincs több 15 — 16 százaléknál, úgy, hogy a magyarországi hadcsa^atoknál 3500-zal kevesebb magyar tiszt van, mint amennyinek lenni kellene. A magyar szülők ahelyett, hogy a jól javadalmazott, fényes kilátású katonatiszti pályákat siettek volna fiaik számára biztosítani, engedték azt idegenekkel betölteni. A magyar intelligens fiú az érettségi után még 7 évig töri magát a jogi, 5 évig a tanári, 4 évig az orvosi és technikai pályán és Ámég akkor is egész sereg vizsgálat esélyeinek kell magát alávetnie, egy egész vagyont a tanulmányaira feláldoznia; mig a hadapródiskolából igazán számba sem jöhető köl.séggel 18 éves korában mint kész ember kerül ki, kezdő fizetéssel ugyan, de fényes állásban, díszes környezetben, ragyogó kilátásokkal, mert hisz minden tiszthelyettesre el lehet mondani, hogy a tarsolyában hordja a marsal- botot. / * A mi défée'g mägyaf ifjúságiink, -mely. csak úgy duzzad az erőtől, töri, zúzza egymást a gyengénél gyengébb hivatalért és nem akarja látni, hogy az ő .helyét a hadsereg tisztikarában a mi pénzünkön kiképezett és a mi pénzünkön fizetett cseh, lengyel, osztrák, morva, szlovén, román, olasz, illyr fiatalság foglalja el, még pedig annak néni is a legeleje, hogy sokszor látni sem esik jól őket . .. Ez az a vétkes mulasztás amelyet másnak, mint a magyar társadalomnak rovására nem írhatunk. Mivel lehet megokadatolni ezt a mulasztást, ezt a veszteséget, amelyet valóságos nemzeti szerencsétlenségnek mondhatnánk ?1 Hiszen a katonatiszti pálya ma már egyike a legrendezettebb, legfényesebb pályáknak, amely odaadást, munkát, fáradalmat követel ugyan, de díszt, méltóságot és dicsőséget is ad. Azt mondjuk, hogy a közös hadseregben nem látják szívesen a magyar elemet, sőt hogy a magyar fiukat onnan kiüldözik. De ez nem igaz! Ha pedig igaz volna: a magyar társadalom, a magyar törvényhozás miért nézi el az ily nemzetellenes eljárást és miért nem lép föl megtorlólag, büntető- leg ? 1 A magyar társadalom, mely valódi nagyhatalom, miért tűr meg kebelében magyarellenes tisztikart? — De nem lehet igaz a font említett ellenvetés már azért sem, mert hiszen számos magyar embert ismerünk, aki a közös hadseregben a legszebb, legragyogóbb pályát futotta meg. Ezenkívül a közös hadsereg, mint nép-hadsereg, egyenesen reá van utalva arra, hogy kellő számú magyar tisztjei legyenek. Éhez járul, hogy a magyar faj, amely kiváló katonai erényekkel és sajátságokkal dicsekedhetik, egyenesen hivatva van arra, hogy hadseregünk vezetésében a neki megfelelő helyet és osztályrészt elfoglalja épen a hadsereg szellemi és erkölcsi színvonala érdekében. A hadsereg intéző körei nem is mulasztanak el semmit, hogy ez az aránytalanság, amely a magyar fajra egyenesen megszégyenítő, megszűnjék; meggyőzően mutatja ezt épen az utóbbi időben létesített nagyszámú magyar katonai alapítvány és a katonai iskolák tantervének magyarositó reformja; de minden törekvés meghiúsul a magyar társadalom vétkes mulasztásán, a mely megfoghatatlan vakságból, vagy elfogultságból idegenkedik a katonatiszti pályától. Ez idegenkedésnek legfőbb oka: a közös hadsereg német szolgálati nyelve. A szolgálati nyelv németségét ha nem tartjuk is épen elkerülhetetlenül szükségesnek, de azért abba, a fenforgó viszonyok között, midőn egy egységes, egyöntetű hadsereg fentartása a cél — még bele lehet valahogyan törődni. Azt azonban, hogy a hadseregünk tisztjei tudjanak németül, egyenesen szükségesnek tartjuk, úgyszintén azt is, hogy tudjanak magyarul is. Az az in- ferforitás, amelybe a magyar elem a közös hadseregben jutott, másra, mint a német nyelv nem tudására, a német nyelv erőltetésére, tultengetésére nem vihető vissza. Tagadhatatlan, hogy a német nyelv a magyarnak nem könnyű és nem valami nagyon kedves; másrészt azonban bizonyos, hogy .-a néniét- gazdag, és Jfejlett nyelv, amely előttünk hatalmad kultúrát, 1 igazi világkultúrát nyit meg és mi még nem láttunk embert, akit a német nyelv tudása szerencsétlenné, vagy megbélyegzetté tett volna. Azok a katonai reformok, amelyek Tisza István gróf kormányalakitásának tényéhez fűződnek, óriási tért nyitnak meg a hadseregben a magyar nyelv joga előtt. De e jog legkiterjedtebb érvényesülése esetében sem lehet remélni, hogy a német nyelv joga csorbát szenvedhessen. Nem a két nyelv, neru a két nép-elem versengéséről. van itt szó. A fő dolog, a megvalósítandó cél az, hogy a magyar nyelv, a magyar faj a közös hadseregben elfoglalja az őt megillető helyet és épen azért szükségesnek tartjuk, hogy a magyar társadalom idegenkedése a közös hadseregtől szűnjék meg, de sőt életkérdés reánk nézve, hogy a magyar intelligens családok vetekedve adják fiaikat a katonatiszti pályára, hogy ne csak elfoglaljunk, de vissza is vegyünk onnan minden helyet, amely minket megillet. A magyar faj előtt ezelőtt ezer évvel sem volt kedvesebb pálya, mint a katonai és most, ezer év után, a viszonyok arra kényszerítenek, hogy a katonai pályát megbecsüljük és azon fajunknak a megfelő befolyást és vezetést biztosítsuk. De e célból kitartással, odaadással, türelemmel, szükség esetén önmegtagadással, sőt áldozatokkal is dolgoznunk kell. Ezt a hazát a magyar faj szerezte, vére bőséges hullatásával a magyar faj tartotta meg. Csak nem gondolja talán senki, hogy ezt a hazát nekünk a cseh, lengyel, szlovén, román, ruthén, illyr, olasz és német fogja megvédeni? A magyar hazát a magyar fajnak kell megvédenie, miként a múltban, azonképen a jövendőben is és épen ezért szükséges, hogy a védelem eszközében : a hadseregben biztosítsuk magunknak a minket megillető helyet.
