Tolnavármegye, 1903 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1903-02-15 / 7. szám
XIII. évfolyam. 7« szám. Szegzárd, 1903. február 15. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Segédszerkesztő : Dr. LEOPOLD KÖBNÉL. SZÉKELY FEBENCZ. Előfizetési ár: Egész évre . . . 12 korona. Fél évre . . . 6 1 Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadóivatalon kívül elfogad Krammer Vümos könyvkereskedése Szegzárdon. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendő^. Hirdetések mérsékelten megállapító árszabály szerint számíttat lak. Fölmentett vádlottak. Törvényszékünk múlt heti esküdtszéki tárgyalásait, melyekről egyékbént lapunk más helyén számolunk be, itt is szóvá kell tennünk, mert lehetetlen kommentár nélkül hagynunk azokat a meglepő, az esküdtszéki intézménynek eddigi történetében szinte páratlanul álló eseményeket, melyek itt föl- I merültek. I Kényes kérdés ez. Akik az igazságszolgáltatás szavát bírálni akarják, azoknak különösen szól ez az intő szó: procul este profani! Profan, avatatlan, kicsinyes támadással, a pártatlanság híjának vagy csak a felületességnek vádjával is illetni a bíróságot, kivált a társadalom rendjét, biztonságát ellenségeitől védő büntető bíróságot: szinte vakmerőség. Hisz az igazságszolgáltatásnak, kivált az esküdtszéki intézmény nagy, magasztos alapeszméjü biztositékával körülbástyázott igazságszolgáltatásnak terme szinte .temploma . a földi igazságban, --az I emberiség békés, nyugalmas együttélheté- sébe vetett hitnek. És mégis meg kell vallanunk, hogy e templomból nem a megnyugvásnak, nem az elégedettségnek, hanem a sújtó kétségnek érzetével távoztunk. Megtörtént az, hogy öt bünügy öt vádlottja közül hármat fölmentett és szabadon bocsátott az esküdtbiröság, mind a hármat, aki tagadott, mert a másik kettőt első sorban beismerése alapján Ítélte el. Vagyis ha bűnös szabadult, a veszedelmesebb, mert makacsabb, megátalkodott gonosztevő maradt büntetlen. Ahhoz az ítélethez, mely a gyújtogatással vádolt asz- szonyt mentette föl, nem sok szavunk van, hiszen meglehet, hogy a tűz kiütése a véletlen műve volt. Legfeljebb sajnálhatjuk, hogy ezt a gyanúra is alig okul szolgált ügyet főtárgyalásra vitték. Azonban a Mi- halkő és Rudolf-íé\e ügyekben a bűn elkövetése bizonyos, hisz egy - egy emberélet »kiált föl boszuért az egek egéren Igazságérzetünk nem tud, nem akar megnyugodni abban, hogy a bűnöst nem éri utol az igazságszolgáltatás keze. Sem lehet hivatásunk, hogy a fölmentett vádlottak ellen vádbeszédet mondjunk itt. Megtették ezt kellő rátermettséggel a vádhatóság képviselői. A legkisebb kétséget sem szabad támasztanunk arra nézve, hogy az esküdtek fontos hivatásukat megértve, a fölmerült bizonyítékok lelkiismeretes és alapos mérlegelése alapján jutottak arra az elhatározásukra, hógy a két vád- TottatT~Hl-"kifc~elleft~ igen ",sütyös 'bizonyítékokénak egész sora szólt, fölmentsék. Konstatálva azt, hogy az ezen ügyeket figyelemmel kisért közönség — és ennek sorában azok is, a kik a jogot, azok is. a kik az embereket ismerik — elégedetlenséggel fogadta a fölmentő Ítéleteket: mi itt csak arra a nagy kárra, mondhatnók veszedelemre kívánunk rámutatni, mely az ilyen föltűnő, szinte tömeges fölmentésekkel jár. Bizony nem arra a kárra gondolunk, mely a kincstárt a hiábavaló, óriási bűnügyi költségekkel éri, hanem arra a nagy pusztításra, a mit az ilyen ítéletek az ily hírhedt bűnügyeket különös figyelemmel kísérő tömegnek lelkében véghez visznek. Igaza volt annak a védőnek — hisz Krisztus szavát idézte — a ki nagy hévvel igy érvelt védettje mellett: inkább meneküljön száz bűnös, mint szenvedjen egy ártatlan. Csakhogy mi nem tudunk arról sem megfeledkezni, hogy száz bűnös szabadulása csak a Krisztus országában nem árthat, hogy a köztudatban bizton bűnösnek hitt gonosztevő büntetlensége csak a civitas Dei közbátorságára nem járhat veszedelemmel. A mi országunk pedig — sajnos — nagyon is civitas terrena, hol a büntetés elrettentő hatására, melynek létezését hasztalan tagadják, nagy szükség van. Ha valaha föltalálná valaki a lélek Röntgen sugarait, megdöbbentő statisztikával igazolhatná, a mit igy is tudunk : mekkora ingere van a lelkiismereti fékét vesztett, bűnre hajlandó embernek abban, ha azt, kit bűnösnek tud, büntetlenül látja. És nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy az esküdtbiroságnak rövid fönnállása óta már is az a hire van, még pedig éppen az értelmiség legalsóbb fokán álló néposztály körében, vagyis ott, a honnan a legtöbb nagyobb szabású bűntettes kerül ki, hogy könnyen fölment s ha büntet is, enyhén. Ha most ezt a hitet a köztudatban bűnösnek vélt embernek ilyen föltűnő íölmentése táplálja, hány szunnyadó gonosz indulat tömörül tervvé, hány terv érik elhatározássá ? Mindezekhez még egy fontos körülTÁRC A. Aranyhajjal játszom. Arany bajjal játszom. Kék szemekbe nézek; Csengő kacagással Száll reám igézet . . . Pici gyermekkacsók, Selyemsimák, lágyak, Elsimítnak minden Beteg, fojtó vágyat. S mig a rózsaorcák, Hevülnek, pirulnak, Visszatért mosolyát Erezem a múltnak. Becéző kis karok Reámborulása , . . Kicsordul a könnyem — ! 11 Csak ő meg ne lássaI.ys-lícir, Az utolsó percek. Irta: Szomaházy István. Ma reggel, alig hogy az öltözködéssel készen voltam, a szobaleány egy névjegyet hozott be a szobába, melyen ez a név állott: Harkay Sándor. A névjegy tulajdonosa régi barátom, amolyan félbolond ideg-ember, aki néha forgószél módjára viharzik be hozzánk, hogy kétségbeesésének köny- nyeit családi tűzhelyünknél elsírja. Minden második napon összevész a feleségével, kijelenti, hogy szerető hitves helyett a Kárpátok legridegebb kőszikláját csatolta az oldalához s kipanaszkodván magát, bánatos kedélyvilággal tér vissza az asszonyhoz, aki életét, mint a saját bevallásai alapján pontosan kiszámítottuk, már körülbelül háromszáz esztendővel megrövidítette. Sejtettük, hogy most is zivata-r dühöng a Harkay-ház fölött, s azért kíváncsian jóindulatú részvéttel tettük le kezünkből a kávéscsészét. — Mi ég I — kérdeztem boltogtalan barátomtól, mikor a szoba küszöbét, átlépte. Harkay kétségbeesve intett, aztán egy össze gyűrt levelet dobot, szó nélkül az asztalra. — Olvasd, — szólott mélabúsan. A levél a felesége írása volt, s szó szerint igy hangzott: »Kedves barátom! Ne várjon többé vissza ; | mindörökké istenhozzádot mondok magának. Maga í is be fogja látni, hogy igy jobb, hiszen nem értettük meg egymást, nem is fogjuk sohasem. Felejtsen el, aki annyiszor megszomoritottam, s bocsássa meg, amit öt év alatt vétettem magának. Volt felesége — Vdma.« Mikor kaptad ezt a levelet? — kérdeztem Harkaytól ? *• — Egy félórával ezelőtt. —- És honnan? — Iharos-Berényből, a szülei házából, ahova a kígyó szombaton reggel elutazott. Úgy beszéltük meg, hogy csak két hétre látogat haza — és ime most itt ez a hazug levél. Mert e levél minden sora ép oly hazug,, mint a milyen ő, amióta a világra megszületett . . Vigasztaltak.; hogy talán igy jobb, hogy a rossz házasságnál a pokol se lehet rosszabb, a feleségem kalácscsal és friss vajjal kínálta, de az elhagyott férjen nem igen fogott a szép szó. — Igen csalódtok, ha azt gondoljátok, hogy vigaszra van szükségem. Nem az asszony miatt búsulok — nálamnál jobban senki se tudja, hogy méltatlan hozzám — hanem szeretném a falba csapni a fejemet, a miért megint ilyen otrombán felültem neki ... g — Hol ültél föl ? Nem tudom, meg fogtok-e egész tisztán ér* teni, ha azt mondom, hogy a jóságával és a gyön* gédségével ültetett föl . . . Tudjátok, hogy öt teljes Lapunk mai széum.s. ÍO oldalra terjed.- tRP
