Tolnavármegye, 1903 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1903-03-22 / 12. szám
XIII. évfolyam. 12. szám. Szegzárd, 1903. március 22. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: I Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . . 3 » I. Egy, szám ára . . 24 fillér. | Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- ivatalon kívül elfogad Kram mer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Meg-jelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Segédszerkesztő : Dr. LEOPOLD HORNÉI*. SZÉKELY FEBENCZ. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapít árszabály szerint számíttatnak. Az emberszeretet nevében. A jövő társadalmára nagy jelentőségű törvény végrehajtása érdekében tartott szakértekezletet Széli Kálmán, mint belügyminiszter, a héten a fővárosban. Aú elhagyott gyermekek védelmére hozott 1901. évi VIII. és XXI. törvényczikkeket megakarja valósítani s az e célra kidolgozott végrehajtási rendeletet terjesztette az értekezlet tagjai elé véleményadás és pon- tonkint való megvitatás végett. Széli Kálmán ezen uj és jövendő kihatásaiban nagy fontosságú szocziális törvénye abból indul ki, hogy kodifikálja az állam társadalmi kötelességét az elhagyatott gyermekekkel szemben s egyúttal megállapítja ezeknek természetes jogát is. Ez az alapja az egész gyermekvédelmi rendszernek s ez az irány vonul végig az állami gyermekvédelemről szóló szabályzaton is, amit alapos megvitatás alá vettek a napokban megtartott anketten. A gyermekvédelem törvényhozás utján való rendezésével megelőztük Európa összes művelt nemzeteit. Magyarországé marad annak a dicsősége, hogy nálunk lett először kodifikálva és intézményekben megvalósítva azon az emberszeretet jegyében megfogant gondolat, hogy törvény utján állami feladatnak nyilvánítják ki 15 éves korukig eltartani azon szerencsétlen gyermekeket, kikről szülőik bármily okból gondoskodni nem képesek. A nagy Széchenyinek abban a mondásában foglalt szomorú jelenség, hogy mi magyarok oly kevesen vagyunk, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni : — ezzel a humánus törvényalkotással némileg orvoslást nyer; mert az elhagyatott gyermekek állami gondozásával sok ezer lelket mentünk meg a magyar nemzetnek és a gyermek gyilkos szülőknek is apadni fog a számuk, valamint az apagyilkosság égbekiáltó bűnére vetemedett gyermekekről is ritkábban lesz szó a bűnügyi krónikákban. A gyermek joga, az élethez: érvényesül ebben a humánus célú törvényben, amelynek megalkotásáéit Széli Kálmán föl- tétlen elismerést és a jövő nemzedék háláját érdemelte ki. A mindenkitől elhagyott, a társadalom terhére és veszélyére — Isten i nevében — fölcseperedett gyermekekkel I eddigi senki sem törődött. Üldözött vadként vergődtek át szomorú gyermekségük keserves napjain, hogy végül községről-községre toloncolják őket, mert egyik sem akarta elvállalni illetőségüket! Ennek a kérdésnek évekre nyúló hivatalos megállapítása alatt az ilyen elhagyott gyermekekből felnőtt emberek — végre is csak csavargók lettek, mert nem fogadta be őket senki más, mint a minden szenvedést örökre megszüntető : any a föld! Nagy és régóta nyíltan hagyott sebet van hivatva begyógyítani ez az emberszeretet nevében alkotott uj törvényjavaslat, melynek az általános humanitárius szempont mellett nagy szociálpolitikai és nemzetgazdasági jelentősége is van. Nem a merev államosítás szempontjából akarja a kormány megoldani a gyermekvédelem kérdését, hanem szerves kapcsot akar létesíteni az állami és társadalmi tevékenység, úgyszintén az önkormányzat között. Messze kerülni igyekszik a bürokratikus formákat, nehogy a társadalom ama tényezőit, a melyek jótékonysággal és kö- nyörületesség gyakorlásával foglalkoznak, elriaszsza, de azonfelül tág teret nyit az önkormányzati elem tevékenységének, előrelátva azt, hogy a jövőben, a mikor a köz- igazgatás államosítva lesz, az önkormányzat maradandó funkciói közt a szegényügy rendezése és azzal kapcsolatosan a gyermekvédelem intenzív gyakorlása fogja az egyik legszebb, .legnemesebb feladatot képezni. A gyermekvédelem elve a most megtartott ankét előtt abban jutott leggyakorlatibb módon kifejezésre, hogy nem pusztán a veszendőbe menő emberéletről gondoskodik, hanem annak az anyagnak az értékét is fokozni akarja, a melyet az életnek és emberiségnek megment. Nem csupán az egyént tekinti, hanem a köznek azt a joTÁRCA. A szamár halála. Szélesen könyöklő, sárfalas akolban Öreg szamár feküdt elnyujtózva, holtan, Ráfért a pihenés, elunhatta bízvást A sok báránysirást, a sok birkanyirást. Sok juhász-hordásnak legutolsó bére: Puha alomszalma hullott a fejére S hogy benéz egy csillag az ablakon által, Egymaga törődik az öreg szamárral. Nem figyelte senki az utolsó éjen; Pislog-e föl tört fény együgyü szemében, Csordul-e róla is halálos verejték ?-------— Ki dobták a partra és ott is felejték. Egy éjszaka mégis kinézett utána . S megkönyörült rajta a Duna hulláma, Súlyos vén testével iszaposán vágtat A nagy szamár-fülébe halkan furulyázgat, Akár csalogány hull a Duna vizébe, Akár rózsaszirmot ölel siri mélye, Vagy ha sodra fölcsap az öreg szamárra: — Minden gyermekéhez fgy az ő nótája I Anima Sola. _A-Z igazság. Irta: Vértesi Arnold. Jóbarátomat, a sz—i királyi ügyészt látogattam meg egyszer. Mialatt a hivatalos helyiségben beszélgettünk, bejött egy irnok-féle nagy akta csomóval. Feltűnt nekem szertőlött komoly arca s katonás magatartása. _ — Ez is valami szegény tiszt, aki otthagyta pályáját, ugy-e ? — jegyeztem meg, mikor kiment. — Igen, — mondta ügyész barátom — ennek is félbeszakadt szegénynek a karriérje. — Persze a szokott módon, — szóltam én — egy leány miatt, akit szeretett s nőül akart venni, ámbár nem volt pénzük a kaucióra. — Nem; — válaszolt az én ügyész barátom; — itt nem a kaució volt a baj, hanem rablás miatt ítélték el szegényt. Megütődtem; — Rablás miatt ? Nem látszik rajta. — Nem látszik. Nagyon becsületes arca van és mondhatom neked, hogy nagyon becsületes ember is. Gondolhatod, hogy zsiványokat nem tartunk itt az irodában. — De ha rabolt? — Hát igaz, a törvény rablásnak minősítette, de ő maga szentül meg van győződve, hogy csak azt követelte, ami jogosan az övé. Érdekelt az eset s ügyész barátom elmondta. Valami tíz év előtt történt s akkor még ez a szegény írnok délezeg huszár főhadnagy volt. D.-ben ismerkedtünk meg. Az ezredének egy osztálya akkor ott állomásozott s én alügyész voltam akkor ott. Úgy élt ahogy a többi huszártiszt, költött, adósságokat csinált. Özvegy édes anyja, aki messze a Dunántúl lakott, időnkint kifizette az adósságait. Hát nem volt semmi baj, egészen addig, mig a fiatal főhadnagy bele nem szeretett egy nem igen vagyonos úri családnak a leányába. Nyolcán voltak gyerekek s a kaucióra semmiképp sem telt volna, de Iván (az volt a főhadnagy keresztneve) azt mondta: nem is szükséges, a kauciót majd leteszi az ő édes anyja. Akkor sült ki, hogy anyjának a vagyona sokkal kevesebb, mint Iván gondolta. Biz annak nagy része elfogyott már a fiatal huszártiszt adósságaira, annyi azonban volt még, hogy a házassági kauciót letehették, de azonfelül alig maradt anyjának valamicskéje, amiből szűkén, nagyon szűkén megélhessen. — Jó fiú volt, szerette az anyját s le akart mondani házassági szándékáról. De az anyja nem engedte : — Nem, nem, örökre boldogtalan lennék, ha miattam feláldoznád a saját boldogságodat. Még azt a pénzt is kezébe adta az anyja, ami akkor adósságaira kellett. Mindent összeszámítva, négyezernyolcszáz forint kellett. f — En majd csak megélek, édes fiam, ne busolj miattam, — mondta az anyja. De ez volt már az utolsó határ. Több semmi sem maradt, csak a férje után járó nyugdij s már
