Tolnavármegye, 1903 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1903-03-15 / 11. szám
XIII. évfolyam. II. szám. Szegzárd, 1903. március 15. Előfizetési ár : Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... fi » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: . * Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD KŐÉNÉL, j SZÉKELY FERE2TCZ. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető kő; - lemények, valamint az előfize-l tések és a hirdetések is a szer-| kesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékeljen megállapít, t| árszabály szerint számíttat sak. Nemzeti ünnep. lem a törvény rideg betűje, hanem a hazafias érzés és a kegyeletes visszaemlékezés nemzeti ünneppé avatta, a történelmi jelentőségű napot, március idusát, melyen a természet ujjáébredésével egyidejűleg a magyar nemzet szabadságának és a 48-as eszmék életrekeltésének emlékünnepét üli meg a magyarság egész társadalma. Ötvenév — egy egész emberöltő — tűnt már el a nevezetes események óta nemzetünk történelmében: de a hazafias érzés melege, a szabadság és függetlenség után lángoló szeretet megnyilatkozása évről évre fokról-fokra emelkedik a legújabb nemzedék legfrissebb hajtásai között is, mert a nemzeti öntudat és önérzet fön- tartása és a magyar állam önállóságára irányuló törekvés oly mélyen gyökerezik a késő utódok lelkében is, hogy azt onnan kiirtani nem lehet soha! Koporsójából is kitör és újra életre kél, mint maga az ős- erejü igazság, amit elnyomni ideig-óráig lehet, de eltiporni nem bírja a legdurv<$b~ erőszak sem. A szabadság ünnepének tavast szellője száll szét ma is a magyarság, -minden hajlékában; áldva gondol műdén jó érzésű magyar azokra az önfel^ddgő hazafiakra, akik életök feláldozásával vértanúivá váltak a magyar szabadságfok és függetlenségnek. Lélekemelő megnyilvánulásai ezek a nemzeti ünnepek a magyarság erős és ki- olthatatlan tüzü szabadságszeretetének és megnyugvással tekinthetünk az ország jövője elé, mert évről-évre büszke önérzettel lehetünk szemtanúi annak, hogy a haza- szeretet lángja még mindig erősén lobog minden igaz érzésű magyar, ember önzetlen lelkében. Önként, magából fakadó érzéssel általános ünnepet tart ma .Magyarország, hogy a múlt szenvedéséiből erőt merítsen a jövő küzdelmeire. Megint felhős, viharos a szemhatár; sötét, borús föllegek tornyosulnak felettünk. Hónapok óta bizonytalanság, kétséges jövő, I nyomasztó súlya alatt vergődünk, mert évtizedekre visszanyúló sérelmek sebeit kellene behegesztenünk, hogy a nemzet végre teljesen elfelejtse a sötét múltat, melynek árnyéka oly gyakran megzavarja a jelen legtisztább célú. Neip lehet tagadni, hogy vannak "se-' relmetnk, amiket megszüntetni kell előbb- dVobb. Sok mulasztás, könnyelműség az oka annak, hogy mai nap is még ilyenekről kell beszélni és a magyar nemzet jogos követelményeinek megvalósításáért ádáz, kíméletlen- harcokat kell küzdenünL Leginkább a múlt hibái szolgáltattak rá okot, hogy most kímélettel, óvatossággal és tapintatossággal kezdjük orvosolni bajainkat, melyek miatt a nemzet hazafias aspirációit eddig minden téren megvalósítani nem lehetett. Az elhanyagolt nemzeti követelmények kíméletes küzdelem után előbb-utóbb kielégítést fognak nyerni, mert erre törvényben gyökerező jogunk van. De erőszakos módon kierőszakolni nem tanácsos, mert az ilyen eljárásnak a történelem szomorú tanúsága szerint a nemzet mindég kárát vallotta. Az idő lassan-lassan meghozza minden bajnak az orvosságát. A magyar nemzet évszázadokon keresztül megérett a türelem erényének nehéz, de eredményes gyakorlására szerencsétlen közjogi viszonyain kétszeres óvatosságra intenek bennünket, h$gy az irántunk rossz indulattjfv^í nc-.i.. I érdemelt gyanúval viseltető ellertségfti«<rel- fogultságát legyőzhessük az igazság, a jog és hazaszeretet ellerállhatatlan fegyvereivel. A parlamíT^ben erős harc folyik az ujonclétszám szaporítására irányuló törvény- javaslattal szemben; a közjogi ellenzék > ám^atlapai hosszúra nyújtja a vitát és látszólag' in e gakarj a akadályozni a hadsereg megerősítését célzó törvényjavaslatot. Ezekkel szemben a régi nemzeti sérelmeket és kívánalmakat hozzák unos-untalan fölszinre, melyek okkal-móddal és tapintatos küzdelemmel előbb - utóbb úgyis orvosoltatni fognak. Éppen azért a túlhosszura nyújtott vitát, mely manap már tagadhatatlanul az ob- strukció nyilt jellegét öltötte magára, fölös* TARCA. Márfiíus tizenötödikén. Tan a Magyar népnek sokszor miért sírni, De a ifoi napon örömébe' sírjon, Tavajjjr gz£p virágát égő keblén hordva, rSíífzkén ünnepeljen, bátran és ne titkon* Mik ént Kelet népe fordul napkeletnek, Virág, napsugárnak: Úgy tekints e napra, fényes virradatra, Népe, e hazának! . • Gép ne zakatolj ma, pihenj gyalu, véső, Nép, kérges kezedből ásod, kapád tedd le, Édesanyád e nap, hiszen ez szült téged, Az emléke méltó szép emlékezetre. Paloták lakója, ur, nagy, magas rangú: Ünnepeljen házad, Az elvesztett kincset, a magyar nép szivét Ismét megtaláltad ! Óh «bétölt ígéret», százados keservnek Édes balzsamirja, gyógyitgató cseppje: Márciusi szent nap, üdv áradt belőled Nemcsak az egyesre, az egész nemzetre! Láncunk megolvasztád, szabad gondolatnak Te adtad a szárnyat, Te tőled tisztult meg, veszté el a szennyet: Százados gyalázat! Igaz, hogy vihar jött ... a föld is megrendült A pokol kapui előttünk megnyíltak ... Tűz, vér, láng mindenütt, paripák robogtak... Haldoklók hörögtek . .. édes anyák sírtak, Hanem büszkék voltak mind, honvéd fiukra S büszkék mitől lőnek ? Nem a véges kornak szültek nemzedéket: Az örök időnek! Igaz, hogy éjjel jött, rémes sötét éjjel, Halál . . . zord bitófa: nemzet kiírténak ... — S nem honi búzából sütöttek kenyeret Annyi bujdosónak! S azt is sótlan etted: koronátlan szentünk, Nemzet koronája ... Hanem azt a népet, mely ennyit szenvedett Örökélet várja! Nincs itt még a nappal... még-még alig pirkad, Bús, komor fellegek lengnek a határon, De ki gátolhatja, hogy a nap felkeljen ? Ember nem, pokol sem, senki a világon. Sőt a jó Isten is letette hatalmát: Földi nép kezébe, Hogy sorsát ne az ő irgalma, kegyelme: Önmaga intézze! Kezedben is ott van, édes magyar népem. Válassz: szabadság kell, vagy jobb lesz rabláncon? Fel, ha bilincs nem kell, hogy Isten szép napja Első sugarával munkába találjon. Munka: a szabadság ! s ez nem vérre szomjas, Hanem verejtékre ... — Ez az utunk, menjünk, Te légy a vezérünk: Márciusnak fénye! BODNAK ISTVÁN. Egy fehér éjszaka. Irta: Futásfalvi József. Hárman várták a vonatnál. Egy feketeruhás, magas, őszülő asszony; az anyja; egy fehérszoknyás, szalmakalapos, szőke kis leány: a húga és egy szép ember: a bátyja. A kis állomás népe a háttérben kiváncsiaskodott és suttogva adta tovább az észrevételeit. A fővárosi társaságok kedvelt írója, a divatos regényíró, Szentpaályi György unott, fáradt mozdulattal üdvözölte a kiváncsi népet és az anyja karjába öltve a karját, a kis leány és .a bátyja kíséretében a falu felé indult. A kocsit üresen küldték előre, maguk letértek egy gyalogösvényre és a vadvirágos réten át a sárgálló földek mentén haladtak. Á íitosorru szőke kis húga folyton előtte ugrándozott és egyre kaczagott. Nagyon örvendett és elragadtatásában csupa mezei virággal tűzte tele a nagy szalmakalapját, amelynek kék szalagja mellet a vörös pipacsok, mint nagy izzó szemek égtek. Az anyja a kezeit szorongatta és néha a szemeiből kitörölt egy-egy könyet. Közben elfő* gultan mondogatta:
