Tolnavármegye, 1903 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1903-12-25 / 52. szám

TOLNAVÁRMEGYE.

1903. deczember 25

2.

_ Karácsonyi politika.

Üdvözlégy karácsonynak magasztos ünnepe, mely békességet hirdet és a szeretet melegét árasztja szerteszét.

Az élet sivár dulakodásaiba» kifáradt lélek egy pillanatra megáll — megpihenni. A munka förgetegében szüksége van az emberi léleknek ily pihenőhelyekre, hogy felfrissülve uj erőt merítsen újabb küzdelemre.

A karácsony a család ünnepe. A szeretet békegalambja száll házról-házra, bontogatja kicsiny szárnyait, hogy kiegyenlítsen viszályt és haragot, hogy egymáshoz közelebb vigye a sziveket és az elméket.

Azok a harcok, melyek a nemzet közéletében dúlnak, — sajnos — nem akarnak szünetet tartani.

Váljon a múltak tanulsága és keserű tapasztalatai után azok a pártharcok, melyek darabokra tépték a nemzet legvitáli- sabb érdekeit, fölemésztették és parlagon hevertették legjobbjaink és Jcrgnagyobbjaink erejét, képességét és önfeláldozását és amelyek vörös fonálként húzódnak végig nemzetünk történelmén, mikor szűnnek már meg? Hát csak ennek a szegény magyar nemzetnek nem szabad, hogy karácsony esté je legyen, csak nekünk kell mindig keserűséggel megtölteni egymásnak poharát? Csak ekünk kell egymáshoz mindig a gúny, a -ag hangján szólnunk, csak nekünk nem ad egymásnak törekvéseit, céljait, szánmegérteni? Mi volnánk csak azok, .más romlásán épülünk, egymás gyen- ol erősödünk?

íálunk is a politika világában elférne j karácsony-este, nálunk is lecsillapodhatnék a harag, elülhetne a pártharc és a pártszenvedély és megpihenhetne a fondor- kodás.

Égető szükség volna az ország egyetemes érdekeinek megóvása és megmentése végett a megbékülésre párt és párt, férfi és férfi között.

V... ->

\

Viszály és egyenetlenség, konokság és gyűlölet? pusztítják az ország erejét.

Sötét fellegek tornyosulnak a magyar állam égboltozatja fölött. A fölkerekedő zivatart csak életerős nép bírja ki, a reánk váró munkát edzett, izmokkal végezhetni.

Vegyük egymásnak erejét, ne gyengeségét, vegyük egymásnak erényét, ne bűneit számba, ne keressük azt, mi elválaszt egymástól, hanem azt, ami összehoz, összeforraszt; egymással küzdjünk és versenyezzünk azért, hogy a nemzetnek haszna, dicső- sége legyen belőle, nem pedig azért, hogy egymást letiporva; megsemmisítve, nemzetünket és államunkat gyengítsük.

Keressünk önmagunkban erőt és bátorságot, tartsuk fenn a jó viszonyt a nemzet és áz uralkodó között.

Hadd fürödjék meg minden lélek a tiszta érzelmek örömében, a gyermekemlékek aranyos fájának árnyékában.

Van-e tisztább, nagyobb igazság a földön, mint egy rózsásarcu, mosolygó gyermek ?

Üdvözlégy karácsonynak magasztos ünnepe, mely békességet hirdet és a szeretet melegét árasztja szerte-szét. Árassza is bent a családban és árassza kint a harc izgalmai között megfásult szivekben. Hadd hozza közelebb az enyhe áramlat egymáshoz. a sziveket ép az elméket és vezesse vissza oda, hol az ellentétek elsimulnak s beáll a közös szeletet országa, mint ahogy elhallgatnak a Áap gondjait, ha átveszi birodalmát ázsióm üdítő pihenése. Hadd tanítson bennünket arra, hogyan lehet jobban szeretni hazánkat, mint gyűlölni ellenségeinket.

Halljuk meg az angyalok karát, amely dicsőséget hirdet a magasságos menyekben Istennek, békességet a földön és jóakaratot mindenféle népnek és nemzetségnek.

— Lapunk olvasóinak és tisztelt munkatársainak boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk.

— Gróf Tisza István üdvözlése. Tolnavár»

megye szabadelvű pártjának központi végrehajtó bizottsága legutóbb taitott ülésén a következő üdvözlő telegrammot intézte Tisza István miniszterelnökhöz :

Nagyméltóságu gróf Tisza István miniszterelnök

urnák ,

Budapesten.

Tolna vármegye szabadelvüpártja ismervén Nagyméltó;-ágodnak kimagasló államférfiul képessegeit és mély hazafiságát, őszinte bizalommal és lelkes ölömmel üdvözli Nagyméltóságodat az ország kor? mányzásának az élén.

Meggyőződésünk egész erejével és igaz ragaszkodással sorakozunk ama zászló alatt, melyet Nagyméltóságod biztos kézzel fennen lobogtat.

Kívánjuk, hogy Nagyméltóságodnak a nemzeti és szabadelvű politika szolgálatában álló céltudatos törekvéseit, az ország alkotmányát és összes nagy érdekeit veszélyeztető jelenlegi .áldatlan politikai viszonyok megszüntetesevel, hazank kulturális es anyagi előrehaladásaérdekében teljes siker koronázza.

Végrehajtó-bizottságunk mai napon tartott üléséből;

Bernrieder József elnök.

Dr. Leopold Kornél jegyző.

llgyai ezen gyűlésen Perczel Dezsőt, a vármegyei szabadelvű párt régi kitűnőségét abból az alkalomból, hogy újból a képviselőház elnökévé választották, a következő táviratbal üdvözölte a párt;

Nagyméltóságu Perczel Dezső képviselőházi Elnök

unuk

Budapesten.

Házelnökké történt újabb megválasztása ót» ma tartott első ülésünk alkalmából Nagyméltóságo- dat, mint pártunk diszét és kitűnőségét hagyományos ragaszkodással és igaz tisztelettel, szivünk egész melegével üdvözöljük.

Tolnavármegye szabadelvű pártja végrehajtó^ bizottságának ma tartott üléséből:

Bernrieder József elnök.

Dr. Leopold Kornéf jegyző.

Tisza István miniszterelnöktől, ki a sürgöny vételekor Bécsben időzött, a következő válaszérkezeit: Tisztelt Pártelnök ur! Nagy örömmel vettem a tolnavármegyei szabadfelvü párt nevében hozzám intézett meleghangú üdvözletét. Fogadják- szives megemlékezésükért, valamint ragaszkodásuk és bizalmuk kifejezéséért hálás köszöruitemet. Hazafiul üdvözlettel Bécs, 1903. évi december hó 15-cn Tisza s. k. Nagyságos Bernrieder József szambádéivá párti elnök urnák Szekszáfd.

TÁRCA.

Egy glóriás férfi jelent meg éppen A menny sugaras esillagküszöbén.

A harmadik.

Irta: Molnár Gyula.

Perdita.

Mézes szavakkal kigyó állt a lesbe Elesalta lombbul ékes meredek,

S ő bolyongott a titkos rózsakertbe,

De megtépték a vérző tövisek.

Hányszor vágyott a tiltott szűzi fénybe Járhatni ismét tiszta utakon,

De mindenütt azt üvölték feléje:

»Menj csak megkezdett, útált utadon.«

Tovább botorkált hát hajszolva — hajtva S meghalt végül egy megváltó napon,

S beállt boldogan a rajzó csapatba,

Kik mentek égbe vivő utakon.

De alig lépdelt gyönyörködve rajta,

Már újra megtelt az ürmös kehely, Megállitá a ehérub büszke karja:

»Ha mondom vissza, nincs számodra helyi«

S a sziklakemény, aranykulesos Péter Fölemelé zord sustorgó szavát:

»A poklokra vagy kárhoztatva régen, BeszennyeZéd az égi trónt magát!«

Mikor bús átkát bevégezte Péter,

Fény- surrant át az égbolt peremén,

Templomi oltár homloka hajtása,

A szeme fényes, areza halovány, Kezejárása bűnök tisztulása:

S lehullt előtte térdre a leány.

A sápadt férfi hószin köntösébe,

Mely tiszta mint egy összeszőtt ima, Bepólyázta a lány bús fejét s becézve Megkondult rezgő, kristályos szava:

»Nekem a te keserű könnyed édes, Mártiromságod egy-testvér velem,

De, hogy itt tartsalak, hatalmam véges — Menj hát bűnhődni tűzben gyermekem.

Mióta végigjártam a keresztet Szunnyadnak a vad, durva ösztönök,

A szeretet is lágyabb, édesebb lett:

Igém mécseinek olaja örök!

De megmentésed volt a szebbik álmom, És bár fölszikkadt sok sötét salak:

Még egyszer le a földre kéne szállnom, Hogy tégedet is megválthassalak...«

M. KORNIS ARANKA.

(Á Stefánia-uton. Enyhe déli nap. A fák mentén sárguld levelek. Itt a Jombhullató ősz, de azért még sok erre az apró népség. Ez a gyermekvilág Kedveno korzója. Itt né, fejle- dezik a tavaszi nap teremtő varázsán s az őszi fény melegén.)

Kelemen is sétáltatja a kis Dódikát, aki sovány, zsenge csemete s nagyon is ráfér a nap éltető ereje. ’ Sétáltatja és felelget neki türelemmel sok lehetetlen kérdésre, melyekből a kis fiú ki nem fogy. Ezek közt sürü változatban ujul meg egy régi mese a »rossz mamá«-ról, aki elment valahova messze-messze és többé soha se jő vissza. Hatha mégis visszajönne, — vélekedik Dódika — akkor ugy-e bár nem lenne többé »rossz mama«, mivel* hogy voltaképp a »jó mamák« vissza szoktak jönni.

Dódika (hirtelen megáll, szemeit tágra mereszti s úgy néz maga elé hosszasan, szinte elká- bultan, majd nagyott rikolt): A mama!

Kelemen (ijedten fordítja más irányba a kis felfedezőt s haragosan ráripakodik): Mindig a mamát látod . . . Nem a mama. A mama Isten tudj» merre jár.

Dódika (váltig visszafordul): De igen, papa ... de igen.

Kelemen (szigorra fogja): Mit ? Hát te fele*^ selsz a papával ? Most rögtön hazaviszlek ... érted-e ? (Megindítja a fiút ellenkező irányban.)

Dódika (kirántja kezét Kelemenéből s őrült futásnak ered, meg sem áll addig, mig egy magas, karcsú, halovány asszonyhoz nem ér, akire aztán-