Tolnavármegye, 1903 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1903-12-20 / 51. szám

r I XIII. évfolyam. . ________52. szám._______Szekszárdi 1903. december 20. TO LNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdoi^os : Segédszerkesztő ; Dr. LEOPOLD HORNÉL. SZÉKELY FERENCZ. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető köz­lemények, valamint az előfize­tések és a hirdetések is a szer­kesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Előfizetési ár: Egész évre ... 12 korona. Fél évre . . 6 » Negyed évre . . 3 » Egy szám ára . . 24 fillér. Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kívül elfogad Krammer Vil­mos könyvkereskedése Szekszárdon. Szőlőgazdaságunk újjáalakítása. A fillokszéra csapás után ismét igaznak bizonyult az a régi közmondás, hogy saját kárán tanul a magyar. A régi boldog időkben a szőlőmive- lésre nem nagy gondot fordítottak. Csekély fáradsággal és költséggel úgyszólván ma­gától termett a szőlőből a mindig szívesen fogyasztott nedű, melynek mint magyar bornak világszerte jó hírneve volt. Kedvező fekvés, jó talaj a szőlő ned­vének tüzet, zamatot adott ; úgyszólván a természeti őserő állította elő a magyar i bort, emberi munka, szakértelem kevéssel járult a minőség és mennyiség fokozásához. Mikor azonban a fillokszéra miatt a Balatonvidék, Méneshegy alja, Tokaj, Ér­mellék, Eger, Villány és Szekszárd vidékein a szőlőtőke kipusztitása után tanyát ütött a nyomor, a nép elszegényedett és kezébe vette a vándorbotot: akkor kezdték csak belátni a szőlőmivelésnek országos nagy jelentőségét, s azóta vette gondjai és párt­fogása alá a kormány is a szőlőmivelést és országos ügygyé emelte közgazdaságunk ezen egyik legfontosabb, de azelőtt mos­tohán elhanyagolt ágát. A kormánynak valóban a gazdasági restauráció mun kájához hozzá kellett fognia a szőlőművelés terén. Gondoljuk meg, hogy a 622 ezer holdból mindössze 178 ezer ma­radt, a többit a fillokszéra irtotta ki. Ma a kipusztult 444 ezer hold területnek tekin­télyes része termőszőlővé alakíttatott. A kormány kezébe vévén ezen a téren az irányítás, a nagyobb arányú segítés mun­káját, a szénkénegezést ajánlotta és sok-sok ezer holdat meg is lehetett volna menteni; de kezdetben alig meg nem magyarázható és érthetetlen okból a gazdák a szénkénege- zéssel szemben bizalmatlanok voltak, hiába szolgáltatták a szénkéneget olcsón, 2500 vagy 3000 métermázsánál többet alig vet­tek igénybe. Most, hogy a kormány a szénkéneg beszerzését könnyebbé tette (az országban hatvanöt szénkénegraktár, előbb csak tizenhét volt), a szénkéneg-szükséglet felszökött például a tavalyi évben kis híján 39 ezer métermázsára. Az állam támogatása igen jelentékeny ezen a téren, hiszen tudva­levő, hogy minden a termelő' által vasalóit szénkénegre métermázsánként az állam 8 koronát ráfizet, helyesebben mintegy nyolckor, értékű támogatást ad. A szénkénegezésnek nagy szerepe lesz még szőlőmivelésünkben, mert nem csupán régi területeket tartunk fenn szénkénegezéssel, de hazai fajtájú ülte­tések is megfelelő talajban fentarthatók a szénkénegezés rendszerével. A fillokszéra-pusztitás kétségkívül vala­melyes gazdasági fellendülést hozott a ko­pár homokvidékeken. Éppen a napokban olvastuk, hogy Kecskemét városa néhány száz hold tiszta homokterületet adott el két-két holdas parczellákban szőlőterület­nek. Az árverésen 1400—1500 koronát is fizettek a vevők, oly horribilis ár, mely még a földéhes alföldi televényen is meg­döbbenést keltene. Tizenöt év alatt 90,663 hold homokterűletet ültettek be szőlővel; ma már jelentős ága borgazdaságunknak. Ter­jedésük azonban méltán aggodalmat kelt, mert betöltötték azt a főfeladatukat, hogy már-már kivesző szőlőfajtáinkat megmen­tették, ma a hegyi borok áralakulását ront­ják és a drága üzemű hegyi szőlő gazdája antagonistáját látja a homoki szőlősgazdában. A szőlőfelujitás munkájában legjelen­tősebb az 1896. évi V. törv.-czikk. Ettől kezdve indul meg nagyobb arányban a szőlőoltvány termelés, rendeznek a szőlő- mivelés ismereteire kurzusokat és állítanak föl szakiskolákat, kísérleti telepet rendez­nek a szőlészet számára s szervezik a felsőbb borgazdasági iskolát. Ma már az áll. telepek termelőképessége 40—50 millió amerikai szöllővessző. Állami amerikai szőlő­TÁRCA. A kedves. Irta : Sas Ede. I. Cserháti Domokos, a fiatal földesur, épen most tért haza Egyiptomból, ahol három esztendeig bá­multa a Nílus zugó kataraktáit és mászta a királyok síremlékeit, közben egész vagyont elosztogatván borravaló fejében a benszülötteknek és a beván­dorolt szállodai személyzetnek, akik e téren nemes versenyre keltek egymással. Három év alatt tökéle­tesen betelt a porladó Fáraók és eleven Íbiszek országának csodáival s szinte siettetni szerette volna a hatalmas gőzöst, amely a trieszti öböl felé hasí­totta a dagadó hullámokat. Hanem azért hálatelten gondolt vissza a mú­miák birodalmára, ahol annyi időt töltött kóbor, fáradságos, gulamászó naplopásban. Mert állván a Ramzeszek és Thurmeszek szédítő siremlékeinek ormán, az a meggyőződés szállott beléje, hogy milyen szívesen cserélne most vele, a verítékező türistával, az az örökre elaludt király 1 Sokkal jobb a gúlákra mászni, mint a pyramis kebelében el­aludni, még ha olyan szívfájdalmat cipel is magá­val az ember, mint ő. Mert Cserháti Domokost a szívfájdalma kergette Egyiptomba, a szive, amely az isteni Ernáért, a színpad legszebb és a század legcsapodárabb tündéréért dobogott. Egypár hűtlen­ségét még megbocsátotta; de utoljára már annyira elkeserítette a dolog, hogy az Örökálom hazájába akart elutazni, egyelőre azonban csak a Lloyd gő­zösre váltott hajójegyet. A múmiák közt aztán ellen­állhatatlanul megragadta az élet szeretete, sőt a I pyramisok tetején még más érzés is megragadta. I Mikor a sárga sivatagra lenézett, lelke elé tárult az a néhány tízezernyi hold birtok, amely apáiról maradt rá s amely szép lassan szintén sivataggá válik, ha gazdája az idegenben bolyong, holmi kis szinésznőcske miatt elhagyván az édes anyát, az ősi ugart. A pyramis tetejéről szeretett volna egye­nesen hazaröpülni arra a földre, ahol nincsenek csodás gúlák s a legmagasabb hegy vakondtúrás ; ahol a folyam tükrén nem ring a bűbájos lótusz­virág, hanem a sekély patakocska partján csak egy-egy nefelejts szerénykedik . . . Hazaérve, csak egy pár napot töltött a fővá­rosban, ügyei rendbehozása végett, miközben talál­kozott régi barátaival is, akik nem győztek csodál­kozni a napbarnitotta férfiú gyökeres megvál ozá­sán, az egykori csapongó kedvű cimbora siri ko molyságán, aki nem akart többé köztük letelepedni, hanem egészen határozottan parasztnak készült. Azt azonban nem tagadhatta meg tőlük, hogy még egy vidám bucsuestét ne töltsön velük, mielőtt eltemeti magát faluja csöndességébe. Az est az Opera bál­ján végződött, ahol azonban Cserháti nem tartott kiviradtig a jó pajtásokkal. Távozóban pillantása egy páholyra esett, amelyben fölfedezte egyik leg­jobb hajdani cimboráját,, akivel a zajos múltak leg­több és legzajosabb emléke fűzte össze. Bizófay ' Dénes volt, aki most még . sápadtabb, szikárabb volt, mint hajdanában, pedig akkor is csodálkoztak rajta, hogy véznasága mellett nem bírja senki elci­pelni a fehér vagy a kis zöld asztaltól — ped g csak hálni járt belé a lélek. (Igaz, hogy a lélek is csak nappal járhatott belé hálni, mert Bizófay éj­szaka ugyan le nem hunyta a szemét.) A jóbarát mellett, a páholy biborpiros rózsaölébe húzódva, egy fiatal asszony arcát pillantotta meg, amely fölötte ismeretesnek tűnt fel előtte. Pezsgőtől zava­ros fejjel nem tudott rá visszaemlékezni, hol látta I ő már ezt az arcot — s csak másnap kapta meg kérdésére a feleletet. Még pedig magától Bizófaytól. ] Az utczán sétált, amikor szembetalálkozott barát- I jával, akivel a járó kelők szemeláttára összeölelke- zett a viszontlátás örömében. — Már tegnap láttalak az operabálon, — mondta Domokos régi elválhatlan pajtásának — de nem akartalak zavarni, mert egy bájos hölgygyei ültél a páholyban. Te nekem oly ismerős. volt az a hölgy, mintha már láttam volna valamikor, — Persze, hogy láttad, — nevetett Dénes. — Igaz, hogy csak egyszer. Amikor lejöttél Mada­rasra, az esküvőmre. — Ah! Igazság! Ó én o.ktondi! Hát a fele­séged ? — Csak volt a feleségem, Most már nem az. Elváltunk. Hátralékos előfizetőinket, egész tisztelettel kérjük, hogy a hátralékos összegeket a kiadóhivatalhoz mielőbb beküldeni szíveskedjenek. 1 Kapunk mai száma ÍO oldalra terjed.. — Elváltatok ? És mégis,? . . . {

Next

/
Thumbnails
Contents