Tolnavármegye, 1903 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1903-09-13 / 37. szám
XIII. évfolyam. 37. szám. Szegzárd, 1903. szeptember 13. TOLNAVARMEGYE Előfizetési ár: I Egész évre . 12 korona. Fél évre .6 * Negyed évre 3 » I Egy szám ára . 24 fillér. I Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- 1 hivatalon kiviil elfogad Krammer Vil- 1 mos könyvkereskedése Szegzárdon. POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP- “Megjelenik minden Tasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, Vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos-: Segédszerkesztő . Dr. LEOPOLD KOR ÍTÉL SZÉKELY FERENCZ. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető köz lemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szer kesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékelten megállapított árszabály szerint számíttatnak. Aggodalmas helyzet« közvélemény erélyes megnyilatkozására van A magyar politika egén sötét, komor föllegek tornyosulnak. A homály és bizonytalanság nyomasztó érzése nehezedik reánk. Aggódva és nehéz szívvel várjuk az idő jobbra vagy rosszabbra fordulását. Csüggedően tekintünk a komor szemhatárra: az istenítélet vihara zudul-e ránk, vagy derűssé válik-e a politikai égboltozat ? Nem látunk többé biztosan a jövendőbe .egy arasznyira sem és úgy vagyunk, mint az .a boldogtalan halandó, aki kifáradva a meddő, hiábavaló küzdelemben: révedező szemmel mered a jövendőbe, s utoljára valami csodát vár még, ami kétségbeejtő helyzetéből kiszabadítsa ! Keserűség tölti el az ember lelkét, ha meggondolja, hogy mily veszedelmes játékot űz a jékevesztett ellenzék, az ország legvitáli- sabb érdekeinek kockázatával, a megnyugtató megoldás lehetőségének utolsó óráiban is. Midőn napról-napra eltünedeznek előlünk a békés, megnyugtató kibontakozás utolsó reményei is; tétovázva és tájékozatlanul tekintünk az ország bizonytalannak látszó jövőjébe. Szerencsétlen politikusok vészes kalandokba döntötték az országot s odajutottunk, hogy most már csak a véletlen, vagy valami csoda adhatja vissza önmagának Magyarországot. Az alkotmányrontó frakció politikai lelkiismeretének felébredésére s a hazafias szükség abból a hipnotikus álomból, melybe az obstrukció túlcsigázott képzelőtehetsége beleszéditette, s melyből ha idejekorán föl nem eszmél, a keserű csalódás fájdalmait kell beláthatatlan időkig elszenvednie. Mert elvégre is — komolyan számot vetve a jövő eshetőségeivel — az ellenzék könnyelmű gondolkozásu töredékének konok obstrukciója az eddigi jelek szerint — sajnos — oda fog vezetni, hogy 3, korona előbb-utóbb kimerül a békés megoldás eszközeinek keresésében és végső kénytelen- ségből ott hagyja vergődni az alkotmány szekerét abban a kátyúban, ahová az ellenzék belesüppesztette. Mi lesz, ha az ellenzék egy része a házszabályokkal való visszaélésből merített diktátort hatalma alapján továbbra is megakasztja a törvényhozás működését és a parlamenti többség ákaratá- nak érvényesülését? Költségvetés nem lesz. Az ujoncozás' szünetel. A tartalékosok éss póttartalékosok törvényen ^tiptthrijchfoúsavál " és öltÖnkéntes jelentkezésekkel töltik ki a véderő szükségletét. A köztisztviselők hiába várják súlyos helyzetük megjavítását. Az adózók egy része kényszer hiján nem fizeti az adóját és órási adóhátralékok terhét zúdítja magára. A vállalkozási kedv még inkább szünetel és a közgazdasági élet minden ágában terjed a pangás; Az országgyűlés hiábavaló szófecsérléssel tölti az idejét. A szegénység, a nyomor terjed, s a bizonytalanság még nagyobb gazdasági rázkódtatá-' sokat idéz elő. A nemzet belső és külső ellenségei napról-napra vakmerőbben lépnek fel ellenünk. Az ország tekintélye és hitele a külföld előtt, minthogy eddig konszolidált állami életünk a bomlás és egyenetlenség tüneteit mutatja, sülyed, a közgazdasági viszonyok rohamosan rosszabbodnak és mindez ázért, mert az ellenzék obstrukciós fenegyerekei sportot űznek a politikából és nem akarnak a békés kibontakozás terére lépni. Ilyen szomorú helyzetbe juttatni az országot: komoly és felelősséget érző ellenzéknek nem szabad, mert különben bűnös, könnyelmű játékot üz az ország életbevágó érdekeivel. Vétkes és • könnyelmű az ellenzék egy részének ama politikája, melynek oktalan jelszava: mindent vagy semmit! mely minden országban a legkonzervatívabb intézménynek: a hadseregnek gyökeres reformját 36 év után máról holnapra akarja megvalósítani, nem számolva hazánknak-^kiílönleges.helyzet tével, amelyben az érzelmi és ideális szempontokat a célszerűség és észszerüség szülte okokkal, Deák Ferenc bölcs politikájának hagyományai szerint össze kell egyeztetni. A nemzeti követelésekért minden magyar ember lelkesül. De azokért mindent, még a királylyal való jó egyetértést is, mely az ország békés fejlődésének, mint az utóbbi. évtizedek bizonyítják, legbiztosabb záloga, feláldozni TÁRCA. _A_z özvegy. Irta: Alphonse Daudet. I. Mesébe való a Sora grófné története. Mert csak mesében szeretnek úgy, ahogy ez a szép olasz asszony szeretett. Ne nevessenek ki, drága hölgyeim, de ebben a mesében csak az az igazság, hogy a contessa nem az opera hőstenórját, se a novellák délczeg dragonyosát, sőt nem is a nagyvilági asszonyak valamelyik monoklis bálványát szerette, hanem az urát, — képzeljék hölgyeim, az urát ! Pedig a boldog férj akkor már nem is élt. Amikor a grófot ólmos pecséttel lezárták a kopor-. sóba, a szép asszony is belétemetkezett üres nagy termeibe és nem bocsátott többé magához senkit. Hosszú haját tövig lenyiratta és gyászos feketébe öltözött. Valóságos zárdává lett a díszes palota. És az a sápadt nagyszemü asszony úgy nézett ki benne, mint az örök fogadalomra készült apácza. ... Az ura arczképe előtt töltötte napjait. Ebéd^ hez kettőnek teritettek és contessa Sora most is olyan gondosan elrendezte azt a másik . terítéket, mintha csak arra várna, hogy Andre belépjen. Az előszobában mindent úgy hagytak, ahogy régente volt. A gróf kalapja, botja, felöltője a fogason volt; A dolgozószobáján se változtattak. A bútorok a régi rendben, az íróasztal fiókjai nyitva maradtak. A bus asszony csöndesen járt, a ruhája se suhogott, hiszen a juponja is gyászszövetből volt. így tartott ez két évig. A meghívókat visszautasította s a régi társaságból nem érintkezett mással, csak Ancelin bárónővel, aki néha-néha eljárt hozzá. Hogy miért éppen vele, kérdik Önök csodálkozva. Igaz, hogy a bárónő egyáltalán nem tartozik a szentéletü teremtések közé és többet | gondol a káczér flirtelésre, mint a gyászos özvegy megvigasztalására. De én jó Istenem, az ember sohse tudja, hogy miért rokonszenvez valakivel. Ancelin bárónőnek tetszett a tudat, hogy ő előtte nyíltak meg a grófi palota kapui, mindenki más előtt zárva maradtak az ajtók s első sorban a contessa szive. A grófné viszont ismeretségük első perczétől lógva nagyon megszerette az ájta- tos tekintetű bárónőt, aki annyira ment álszenteskedésében, hogy egyházi dalokat énekelt gyászoló barátnőjével és arra is kész volt, hogy végighallgassa a gróf arczképe előtt a megboldogultnak szóló keserves tirádákat. Mondom, igy volt ez két esztendeig. A fájdalmas emlékezés megmaradt az özvegy szivében, de lenyirott selyemhaja újra megnőtt, sápadt or- czáiba visszatért az élet és a szeme sem volt többé homályos a kényektől. De ez korántsem jelentette a feledést, amiről senki sem volt jobban meggyőződve, mint Ancelin bárónő unokaöcscse, aki halálosan szerelmes volt az özvegybe és a kezére áhítozott. Persze sikertelenül. A bájos Niéce nagyon jól tudta, hogy a grófnő szivét most szerelmi ömlengésekkel nem lehet megközelíteni, sőt minden el van rontva, ha csak sejtené is, hogy valaki az ő drága ura örökébe akar lépni. Csak csellel segíthetett Az ellen nem volt kifogása Sora grófnénak, hogy a bárónő egy napon bevezette hozzá az unokaöcscsét. Hideg konvencionális volt a bemutatkozás. A grófnő előzékenyen fogadta ugyan e vendéget, de tartózkodással, elutasitó udvariassággal. Ancelin bárónő csak mosolygott. Készen volt már a tervével és végre is hajtotta azt nemtele- nül, de nyugodtan, hidegvérüen. Semmibe sem vette azt, hogy éppen olyan bűn, amire készül, I akárcsak a legközönségesebb tolvajé. Hát igen, lopott. A palotában szabadon járhatott, senki sem ügyelt rá. Bejuthatott a megbol- I dogult dolgozószobájába is, ahol még azonmód I voltak a kulcsok a zárakon, ahogy a gróf utoljára hagyta. Könnyű volt ott a gróf életének holmi diszkrét emlékét föltalálni. A leveles doboz künn hevert, a grófnő sohse nyúlt hozzá. Szentségtörésnek tartotta volna kifürkészni a halott átkait. A bárónő azonban nem riadt vissza semmitől. Kerített a dobozból egy zöld szinü levelet, I egy apró, szarkalábas betűkkel telerótt szerelmes I írást, amelyen nem volt dátum. Az aláírás pedig I csak ez: Philoméne. Igen, igen, ez jó lesz. %
