Tolnavármegye, 1903 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1903-08-02 / 31. szám

8. Maradhat az eredeti szöveg. 9. Az eredeti szöveg »haladéktalanul* kifeje­zése helyett »még ugyanazon napon* teendő. 10. Fölösleges, mert e tekintetben úgy az 1894. XII. t.-cz. 22. §-a, mint a 61/rkgy. 1895. számú vármegyei szabályrendelet tiltólag intézkedik. 11. Maradhat az eredeti szöveg. A 6. §-a kibővitendő lenne olyan értelmű ren-. delkezéssel, hogy »a többi pontok, valamint a köz­ség által megszabott intézkedések be nem tartása fegyelmi vétséget képez és mint ilyen 1-ső fokon a községi elöljáróság, 2-ik fokon a járási főszolgabíró, 3. és végső fokon az alispán által biráltaiik és bün­tethető.« 6. A vármegye törvényhatósági bizottsága tu­datja, hogy Sztankovánszky János lemondásával megüresedett vármegyei lótenyésztési bizottsági el­nökségre egyhangú határozattal gróf Apponyi Gézát választotta meg. Az igazgató-választmány köszönettel veszi tudo­másul a törvényhatósági bizottság értesítését. 7. Titkár felolvassa a földmivelésügyi m. kir. miniszternek 982/eln. 1903. szám alatt a gazdasági egyesülethez intézett következő leiratát: »A Pozsony­ban 1902. évi szeptember havában tartott II. mező- gazdasági országos kiállítás sikerében kiváló része volt annak, hogy a t. gazdasági egyesület is, meleg érdeklődéssel karolva fel a kiállítás ügyét, annak sikerét elősegíteni igyekezett. Jóllehet a t. gazdasági egyesület az elért siker­ben keresi és találja fel buzgó működésének leg­szebb jutalmát, mégis, mint hazánk földmivelési ügyeinek vezetője, indittatva érzem magam, hogy a t. gazdasági egyesületnek a pozsonyi II. mező- gazdasági országos kiállítás sikerének biztosítása érdekében kifejtett hazafias tevékenységéért és szives közreműködéséért őszinte köszönetemet és elismeré­semet nyilvánítsam. Darányi s. k.< Az igazgató-választmány lelkes örömmel veszi tudomásul a földm. miniszter elismerését. ' 8. A földmivelésügyi m. kir. minisztérium a gazdasági egyesület figyelmébe ajánlja a »Magyar földhitelintézete* és a »Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete* azon törekvését, hogy a földadó­kataszter adatai mellett, amelyek az értékviszonyok időközi változása következtében az értékbecslések­nél egyedüli alapul már el nem fogadhatók, — elő­forduló egyes esetekben — az ingatlanok mai érté­kére vonatkozólag megbízható becsüvéleményekre támaszkodhassanak. Tudatja a miniszteri leirat, hogy ezen pénzintézetek eme törekvésük megvalósítása körül a gazdasági egyesületek támogatására is szá­mítanak és utalva ezen törekvés mezőgazdaság fontosságára: az ügyet a gazdasági egyesület jó akaratú támogatásába ajánlja. Hasonló értelemben keresi meg egyesületünket a »Gazdasági Egyesületek Országos Szövetsége* is, amely iratok tüzetes ismer­tetése után bemutatja titkár a »Kisbirtokosok Orsz. Földhitelintézetének* megkeresését, amely azzal a kérelemmel fordul a gazdasági egyesülethez, hogy hozna javaslatba olyan bizalmi férfiakat, akik — valahányszor az intézet szakbecsü konkrét fogana­tosításának szükségességét látja — nemcsak általá­nosságban adhatnának tájékoztatást, hanem képesek és hajlandók is lennének akár helyi ismereteik alap­ján, akár helyszíni szemle megejtésével olyan becsü- véleményeket adui, hogy azokra az intézet bírálatai teljes megnyugvással alapíthassa. Ezzel a kérdéssel kapcsolatosan ismerteti titkár Weltmann Adolf egyesületi tagnak az igaz­gató választmány elé terjesztett azon indítványát, amely — utalva a mostani pénzviszonyokra — ja­vasolja, hogy a gazdasági egyesület tegyen kezde­ményező intézkedéseket az iránt, hogy a közép és kisbirtokot terhelő magas kamatú kölcsönök olcsó törlesztéses kölcsönnel konvertáltassanak. Összefoglalva az előterjesztett ügyek érdemét, titkár azon javaslatot terjeszti az igazgató választ­mány elé, mely szerint a »Tolnamegyei Gazdasági Egyesület* készségesen enged a Kisbirtokosok Orsz. Földhitelintézete megkeresésének s megbízza az elnök­séget, hogy ha nem is községenként, lehetőleg kevés községből álló körzetenként, előzetes informácziók alapján hozna javaslatba a pénzintézetnél vármegyénk ahhoz értő gazdái sorából olyan egyéneket, akik 1903. augusztus 2. az intézet megkereséseinek eleget tenni hajlandók lennének; Weltmann Adolf indítványában fölvetett eszmét örömmel üdvözli, a magáévá teszi és meg­bízza az elnökséget, hogy annak megvalósítása iránt feliratot intézzen a földmivelésügyi kormányhoz. Az igazgató-választmány Pleszky Antal, Bern- rieder János és Jeszenszky Andor einök ismételt felszólalása után titkár javaslatát elfogadja és a megfelelő intézkedések foganatosításával az elnök­séget megbízza. 9. Felolvassa titkár a földmivelésügyi m. kir. minisztériumnak az öntözési mintatelepek létesítése ügyben kibocsájtott körrendeletét. Az igazgató-választmány örömmel veszi tudo­másul a földmivelésügyi minisztérium kezdeménye­zését és az irányú elhatározását, hogy a mintatelepek létesítésére irányuló törekvését támogatni hajlandó; tekintettel arra, hogy a vármegyében a Kapos- csatorna és a Nádorcsatorna mentén nagy kiterjedésű földterületek vannak, amelyek jövödelmezősége czél- szerü öntözési berendezéssel jelentékenyen fokozható lenne: a gazdasági egyesület készségét nyilvánítja aziránt, hogy a minisztérium által jelzett öntözési mintatelep létesítése ügyében a cselekvés terére lépjen és megbízza az elnökséget, hogy a gróf Apponyi Géza és Döry Hugó által a Nádorcsatorna illetve a Kaposcsatoma mentén felajánlott területeken eszközlendő teleplétesités ügyében tegyen előter­jesztést a földmivelésügyi m. kir. minisztériumhoz. 10. A földmivelésügyi m. kir. minisztérium megküldi az egyesületnek a Dunavölgy szabályo­zásának átnézeti térképet. Az igazgató-választmány köszönettel fogadja a minisztérium ezen intézkedését és utasítja titkárt, hogy a térképet az egyesület könyvtárában őrizze. 11. Az Országos M. G. Egyesület pártolás végett megküldi a vámszövetségről és a kereskedelmi szerződésekről szóló törvényjavaslatok fölött alkotott véleményét és a kormányhoz intézett javaslatát. Az igazgató-választmány, titkár azon jelentése alapján, hogy a gazdasági egyesület a maga véle­ményét, amely lényegében teljesen megegyezik a szövetség véleményével, már fölterjesztette a kor­mányhoz : tudomásul veszi az O. M. G. E. átiratát. 12. Titkár bemutatja az 0. M. G. E. az irányú megkeresését, hogy a gazdasági cseléd és munkás­lakások építésének helyes irányítása czéljából a földmivelési minisztérium által kiadatni szándékolt mű adatainak egybegyűjtésében segédkeznék a gazda­sági egyesület és adna értesítést azokról az ilyen nemű épületek hollétéről, amelyek úgy czélszerü beosztás, mint jó és olcsó építkezés szempontjából miden igényt kielégítenek és úgy a közegészségi, mint a közerkölcsiségi tekintetekben is figyelemre méltónak tekinthetők. Az igazgató-választmány utasítja titkárt, hogy az egyesület birtokos és bérlő tagjaitól szerezzen informácziót, vájjon ilyen épületek a kezelésük alatt levő birtokon vannak e és a beszerzendő adatok alapján tájékozza az 0. M. G. Egyesületet. 13. Az »0. M. G. E.« felhívja az egyesület figyelmét Ivanits Antal dombóvári lakosnak azon találmányára, amelylyel a cséplő-locomobilt oly mó­don alakította át, hogy az gőzeke-szántásra is tel­jesen használható. Ezzel kapcsolatban jelenti titkár, hogy úgy az 0. M. G. E., mint maga a feltaláló is azzal a kéréssel fordult a gazdasági egyesülethez, hogy az ősz folyamán, a szántások idejében ren­dezne tagjai részvételével kirándulást, amelyen a találmány működésben lenne bemutatható a gazda­közönségnek. Az igazgató-választmány örömmel értesül a találmányról, annnak bemutatására módot nyújtani készséggel hajlandó és ezért az ősz folyamán október hóban tartandó kirándulás szervezését elhatározza. Egyúttal a kirándulás rendezésére D'öry Hugó, Forster István, Simontsits Elemér és Veszelei Zsig- mond egyesületi tagok személyével bizottságot alkot • a bemutatandó találmány munkájának bírá­latára pedig a saját kebeléből gróf Apponyi Géza elnöklete alatt Apáth Alajos, Jagicza István, Koll- mantt Gyula, Pleszky Antal, Tiringer Vilmos és Vizsoly Ákos személyéből alkotott bizottságot küldi ki és megkeresi az 0. M. G. Egyesületet, hogy ezen bizottságba a saját kebeléből szintén küldjön TOLMTAVÁRMEGYE. tagokat. Végül pedig utasítja titkárt, hogy ezen határozatot úgy az 0. M. G, Egyesülettel, mint ifj. Ivanits Antal dombóvári lakossal és a bizottsági tagokkal közölje. 14. Bemutatja titkár a »Magyar szőlősgazdák országos egyesületének< megkeresését, amely a gazdasági egyesület erkölcsi támogatását kéri. Az igazgató-választmány őszinte örömmel üdvözli az egyesületet, annak működése elé biza­lommal tekint és törekvéseit a gazdasági egyesület erkölcsi súlyával támogatni szives készséggel haj­landó, egyúttal elhatározza, hogy a gazdasági egyesület a Magyar Szőlősgazdák Orsz. Egyesületé­nek rendes tagjai sorába belépjen és az erre vo­natkozó tagsági nyilatkozat kiállításával az elnök­séget megbízza. 15. Bemutatja és pártolásra ajánlja titkár a Bács-Bodrogvármegyei Gazdasági Egyesületnek a gazdasági munkások vasúti utazási kedvezményének kiterjesztése czéljából a földmivelési minisztériumhoz intézett feliratát. Az igazgató - választmány pártolja a társ­egyesület által megindított mozgalmat és megbizza az elnökséget, hogy hasonló értelemben intézzen feliratot a földmivelésügyi kormányhoz. 16. A trencsénvármegyei gazdasági egyesület pártolás végett megküldi a gazdasági egyesületek postai portómentességének engedélyezése és az egyesület ügyvivő tisztviselőjének hivatalos utazás esetére a székhelytől Budapestig és vissza való utazásra ingyen vasúti menetigazolvány adása ügyé­ben a kereskedelemügyi m. kir. minisztériumhoz intézett feliratát. Az igazgató-választmány pártolja a társegye­sület által megindított mozgalmat; ahhoz csatlakozik és hasonló értelmű fölterjesztés megtételével az elnökséget megbizza. 17. Bemutatja titkár a pécsi kerületi ipar­felügyelőnek a külföldi gyár-tmányu gazdasági gépek behozatalának megakadályozás ügyében a gazdasági egyesülethez intézett megkeresését. Az igazgató-választmány méltányolja az ipar­felügyelőség megkeresésének indokait és a hazai gépipar fejlettségének tudatában hazafiui köteles­ségének vél eleget tenni azzal, hogy a gazda­közönséget ez utón kéri, hogy gazdasági szükség­leteinek beszerzése körül adjon előnyt a hazai ipar termékeinek a külföldi gyártmányokkal szemben. 18. Mauthner és Schvarcz bonyhádi czég azon kérelemmel járul a gazdasági egyesülethez, hogy illetékes helyen tenne lépéseket a vaj és túró, egyátalán a tejtermékekből álló vasúti szállítmányok számára, a nyári hónapok tartama alatt hűtő-kocsik járatása ügyében. Az igazgató-választmány teljes mértékben osztja a czég kérelménék indokait és megbizza az elnökséget, hogy az ügy érdekében intézzen föl- terjesztést a földmivelésügyi m. kir. minisztériumhoz. 19. Titkár réndes tagul ajánlja Spitzer Gyula uradalmi bérlő, dőry-patlani, Wurm Ignácz ura­dalmi bérlő Saág-pusztai, Schlichtherl Lipót bir­tokos tabódi, ifj. Ivanits Antal gépész dombóvári, és Rumpler József földmives zombai lakosokat. Az igazgató választmány az ajánlottakat a gazdasági egyesület rendes tagjai sorába 1903. január elsejével kezdődőleg felveszi és utasítja titkárt, hogy erről úgy az illetőket, mint az egye­sület pénztárnokát értesítse. 20. Elnök felhívja az igazgató választmány figyelmét a vármegyei ügyviteli szabályzat rende­zése tárgyában kiadott kormányrendelet azon in­tézkedésére, amelynek folytán a törvényhatóságok »Vármegyei Hivatalos Lap«-ot tartoznak létesiteni. — Tudatja, hogy Tolnavármegye ezen kötelezett­ségének a f. év julius elsejétől kezdve szintén megfelel és hivatalos lapját megindítja. — Ezt azért közli az igazgató-választmánynyal, mert ab­ban a véleményben van, hogy a gazdasági egye­sület közleményei legalkalmasabb helyei a várme­gyei törvényhatóság hivatalos közlönyének kereté­ben találhatnának. Erre >való tekintetből javasolja, hogy az egyesület közleményeinek kiadatása tár­gyában a , »Tolnavármegye« cimü lappal annak idején köpött és 1900. január elseje óta érvény­ben levő,.,szerződést bontaná fel az igazgató-vá­lasztmány és adna meghatalmazást arra, hogy az ....................:v &

Next

/
Thumbnails
Contents