Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1902-02-23 / 8. szám
XII. évfolyam. 8. szám. Szegzárd, 1902. február 23. TOLNAVÁRMEGYE Előfizetési ár: I Egész évre ... 12 korona, j Fél évre ... 6 » I Negyed évre . . 3 > | Egy szám ára . . 24 fillér. I Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- ivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. r POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Segédszerkesztő: Dr. LEOPOLD KORNÉL. SZÉKEL? FERENCZ. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Hirdetések mérsékeljen megállapítót árszabály szerint számíttatnak. Drága időpazarlás. A képviselőház, rövid megszakítással, csaknem három hónap óta tárgyalja a folyó fai költségvetést és még mindig a szónoklatok végtelen özöne hátráltatja azt, hogy az ország kormányzásának évi szükségleteire szolgáló összegeket megszavazza az ország- gyűlés. Igen fontos, az ország életbe vágó érdekeit szolgáló törvényjavaslatok nem kerülhetnek szőnyegre, mert az uj képviselők egész serege bizonyságot akar adni alapos államférfiul kvalitásáról és meg akarja mutatni, hogy nemcsak a községháza udvarán fölállított rozzant négylábú asztalon, hanem a parlament padjaiban is hatásos szónoklatokat tud kivágni a haza boldogitásának érdekében. Uj ellenzéki szónokok szabadra bocsátják eddig parlagon maradt beszélő képességük zsilipjeit, hogy otthon a hiveik áhítattal és megelégedéssel konstatálhassák róluk azt a vigasztaló meggyőződést, hogy az ő szerelmetes honatyájuk, kiben nekik kedvök tellett, nem esett egészen a feje lágyára. A néppárt uj képviselőinek szentelt vízzel fölkent harcosai, a függetlenségi párt szóbuzogánynyal harcoló Botondjai és a nemzetiségi képviselők kifelé sanditó, de a jó hazafit hirdető gyanús hangú és kakuk természetű parányi csoportja hosszú lére eresztett beszédeikkel megakasztják azt, hogy a költségvetési törvényjavaslat rendes időben szentesítés alá kerüljön. És a honmentés és pártérdekeket szolgáló szónoklatok végtelen özöne miaut megakad a parlament közhasznú működése ; igazságügyi, közigazgatási, közgazdasági, kulturális bajainkat orvosolni hivatott törvényjavaslataink zátonyra jutnak, mert előbb ki kell beszélniök magokat a képviselőség varázslatos állapotába belekóstolt uj honatyáinknak, hogy érettségi vizsgát tehessenek arról, hogy csakugyan megérdemlik a mandátumot, melynek elnyeréséért föláldozták leikök nyugalmának legbecsesebb hónapjait. A költségvetés általános tárgyalása után megindul az egyes tárcák részletes vitája, amikor újra előkerülnek az általános tárgyalás alkalmával elhangzott és jórészt már unalmas szívfájdalmak, hogy még las- labban jussunk oda, ahol végre elérhetjük az államháztartás rendes vitelére szükséges költségvetési törvény végleges megszavazását. Indokolatlan és a közérdek rovására szolgáló idő- és szópazarlás ez a költségvetési vita, melyet mérsékelni, megrövidíteni már ideje volna. A képviselőház munkaidejének legnagyobb részét fölemésztik ezek a szónoki gyakorlatok, melyek útjában állanak annak, hogy a gyakorlati szükség és a mindennapi élet által a nép és az ország érdekében sürgős megvalósítást váró törvényjavaslatok alapos és körültekintő megvitatás alá kerülhessenek. Az Ausztriával való kiegyezésre vonatkozó, a közigazgatás rendezését érdeklő és évek óta függőben maradt reform javaslatok, közoktatásunk újjá alakítására vonatkozó és egyéb a közélet minden terén észlelhető hiányok megszüntetését elősegítő reformjaink nem valósulhatnak meg a mi parlamentünkben annyira elharapódzott eme bőbeszédűség miatt és később már kevés idő marad arra, hogy hasznos munkába kezdhessen a képviselőház. Jó közigazgatás, az ország közgazda- sági viszonyainak javítása, közlekedési, kereskedelmi érdekeink, kulturális előrehaladásunk mind sürgetően követelik azt, hogy a tervbe vett törvényjavaslatok minél hamarabb megvalósíttassanak. És ezeknek gátot vet az a szóözön, amely a költség- vetési vita alkalmával leginkább csak ismétlésekbe bocsátkozva és az ismert grava- menek újabb meg újabb felsorolására szorítkozó témákkal foglalkozik. Ezért csakugyan kár megakasztani a képviselőházat törvényalkotó hasznos munkájában és hivatásában. Szükséges volna tehát, mint azt már több oldalról megfontolandónak TARCA. Bolyongás. Bolygok az utczán, kerget egy érzés, n Űzöm a tűnő, csalfa lidérczet; Látom a képed, látom az árnyad, Szomju ajakkal járok utánad, Egyre utánad, Balga teremtés, gyönge vagyok tán, Kap ragyog és szép lány mosolyog rám, S én futok egyre, hajszolom árnyad, Észre se véve járok utánad, Csak te utánad. KÜETI NÁNDOE. Mikorára a malacz megnőtt. Irta: Serao Matild. (Olaszból.) A mély kandalló párkányának árnyékában ült Pascalina. Köténye alatt egymásba fonta ujjait és az olvasót morzsolta. Csakis az imádságokat rebegő ajkak zizegését lehetett hallani. A füstös konyha, a nagy faasztal, a fekete kenyérszekrény, a festett támlájú székek mind egyformán tűntek fel a fekete éjben. A már félig kialudt tűz a hamu alatt pislogott. Kopogtatnak az ajtón. Teréza lép be. Fején egy veder. Kissé meg kellett hajolnia, mert magas, sovány, szikár volt. Pascalina segitett neki, hogy terhét letegye a földre és Teréza egy ideig moz- I dulatlanul állt, alig kifáradva a1 óriási tehertől, amelyet az imént czipelt. Aztán levetette a posztórongyot, amely a fejét védte és elterítette egy széken. Teljesen nedves volt. A kendője is vizes volt, valamint a haja és a nyaka. Pascalina gyergyát gyújtott, aztán kinyitotta a kenyérszekrényt, levágott egy nagy darab fekete kenyeret, melléje tett egy darab sajtot és odaadta a cselédnek. — És Canituccia ? kérdezte aztán. — Nem láttam. — Már késő van és a kölyök még mindig nem jött haza. — Majd megjön. — Teréza, ne feledd, hogy holnap reggel ezt a zsák búzát a városba kell vinned. — Elviszem, signorina. Teréza a kenyeret és sajtot, a helyett, hogy megette volna, kötényének zsebébe rejtette; — aztán tátott szájjal, bamba arczczal, teljesen kifejezéstelenül megállt egy pillanatra. — Most már megyek. — Jó éjszakát signorina. — Jó éjszakát. És lassan indul a faluba, — egy kunyhó felé, ahol négy éhes-szájú gyerek várta. Pascalina azonban benyitott az ajtón és igy kiáltott: — Canituccia! Semmi válasz. Februári est szállt le a tájra, Pascalina azonban a sötétségen is keresztült akart hatolni. Ismételte kiáltását. — Canituccia ! . . . Canituccia! Aztán kedvtelenül ment végig a fasoron, amely a veteményes kerten át húzódott el. Jobbra, balra tekintgetett, — az egyetlen ut irányában, amely Ventaruli falut keresztezi. Canituccia sehol ! — Megölték a nyomorultat 1 mondotta magában. Panaszos sirás hallatszott most. Canituccia a bejárás lépcsőjén ült; — meggubbaszkodva, fejét tenyerébe temetve, kezeivel haját kuszáivá. — Itt vagy hát! Mi történt veled? Megvertek I Hol van Cicotto ? Canituccia egy hét éves kis leány, most még keservesebben kezdett sírni. — Miért jössz ily későn haza ? — És Cicotto ? Mondd meg az igazat ? Elvesztetted Cicottot ? . . . És a vén leány hangja még rikácsolóbb lett, Canituccia levágódott a földre és zokogott. Cicot- tót elvesztette. — Te boszorka! Gyilkos! Csavargó ! Tolvaj 1 . . . Elvesztetted Cicottót ? Nesze, ez a tied! . . . Elvesztetted Cicottót ? Nesze, ez is a tied ! . . .
