Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1902-12-21 / 51. szám

XII. évfolyam. 51. szám. Szegzárd, 1902. deczember 21. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. fclőflzetesi ar Egész évre . Fél évre Negyed évre I Egy szám ára 12 korona. 6 •» 3 » 24 fillér. | Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- hivatalon kivül elfouad Krammer Vll- moB könyvkereskedése Szegzárdon. Megjelenik minden vasárnap Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Segédszerkesztő: SZÉKELY FERENCZ. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető köz­lemények, valamint az előfize­tések és a hirdetések is a szer­kesztőséghez intézendő«. Hirdetések mérsékeljen megállapító árszabály szerint számíttatnak. A nyomor. Dermesztőén hideg van. A jólétben élő ember, mikor prémes bundában nyugodtan sétál a sima aszfaltjardan, vagy csilingelő szánon sebesen végig hajt az országúton, mikor a korcsolyapálya parkettjén zenei ütemekre kacagva lejt fel és alá, vagy a villanyfénynyel kivilágított szalon meleg kan­dalója mellett fogyasztja el illatos teáját, nem is tudja, nem is sejti, hogy mi az a nyomor. Pedig embertársaink nagy sokasága szenved, nélkülöz, fázik és éhezik. Borzasztó még csak elgondolni is, hogy' egy embernek, Isten képére alkotott élő lénynek nincs meg a betevő falatja. Elmegy egy hentesbolt vagy fűszeres üzlet kirakata előtt és arca kipirul a vágy­tól és szemeit epedve mereszti egy jó falat után, hisz már esteledik és még nem evett egy karaj kenyeret. Képzelhető-é fájdalma­sabb érzés, mint egy anyáé, ha nem adhat didergő gyermekeinek dermedező testére meleg ruhát, ha a konyhában nem gyújthat tüzet, mert elfogyott a tüzelő és a kész­pénzállományból nem telik egy liter tejnek az ára sem. Az idén ebben a rendkívüli hidegben még a szokottnál is nagyobb a nyomor, több a szűkölködő. Az a szerencsétlen ember, kinek nin­csen egy talpalatnyi földje sem és mester­séget nem tanult, hanem csak nyers munka után él, téli időben hiába keres munkát, nem talál. Minden mezei munka szünetel ilyenkor. Csoda-e, ha munka nélkül, fázva és éhezve, kétségbeesik és elkeseredésében elzüllik és bűnös ösztönök támadnak meg­sértett, lázongó lelkében. A humanizmus szelíd gondoskodásával kell őket megnyugtatni, sorsukat enyhíteni és a társadalom s a socialis rend számára őket megnyerni s visszahódítani. A jótékonyság gyakorlása épugy ál­lami és hatósági, mint társadalmi feladat. Necsak a városok, hanem a községek is alakítsanak hatósági körükben egy jóté­konysági ügyosztályt, vegyék kezökbe a szegény nép téli élelmezésének ügyét, ha mást nem, adjanak felszerelést, tűzifát és helyiséget, ahol a társadalmi utón össze- gyüjtendő ételadagokat kiosztják. További feladata a hatóságnak, hogy minden községben pontosan kinyomozzák a munka- és keresetképtelen szegényeknek kilé­tét, nehogy bárki is éhséget szenvedjen csak azért, mert észre nem vették. A társadalom pedig sorakozzék a jóté­kony egyletek és társulatok mellé, hogy ezek hivatásukat minél szélesebb körökben gyakorolhassák. . Nem elég bevárni a farsangot, mig egy-egy bálnak temérdek költséget föl­emésztő esetleges tiszta jövedelméből jut pár forint a jótékony célnak, ez a módja a jótékonyságnak ki nem elégít. Itt a népkonyha, küldjük oda adomá­nyainkat, ahol pedig még nincsen nép­konyha, létesítsék azt minél előbb. — A jótékony nőegyletek, óvodák, menhelyek, asztaltársaságok stb. vezetőségénekne csak tagsági dijainkat küldjük be, hanem adjunk nekik ruhát, cipőt, küldjünk oda fát, tejet, adjunk nekik termesztményeinkből, vagy he­lyettesítsük azt készpénzadományokkal. A pénz lehet sok, lehet kevés, de soha sem elég, mondotta egy államférfiu, meny­nyivel inkább áll ez a jótékonyság gyakor­lására. Most, hogy a szeretet magasztos ünne­pének küszöbén állunk, hassa át lelkünket az igazi emberszeretet érzése, melynek lángja átcsap a család szűk körén és meghallja nélkülöző, szűkölködő embertársainak jaj­szavát is. Segítsünk szerencsétlen embertársain­kon, — enyhítsük a nyomorgók kínját, kiki a maga viszonyaihoz képest, de ne marad­jon el senki, az ő könyeket száritó obulu- sával. Ha nem lesz éhező ember a hazában, akkor lesz boldog karácsonya a nemzetnek. VARMEGYE. Rendkívüli közgyűlés. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága múlt csütörtökön rendkívüli közgyűlést tartott gróf Széchenyi Sándor főispán elnöklete alatt. A tárgysorozat első pontjaként tudomásul vették a pénzügyminiszternek a m. kir. állampénz­tár és számvevőség elhelyezésére vonatkozó leiratát és egyúttal elhatározták, hogy ebből folyólag egy Írnok, 1 díjnok és 1 szolga lizetésének az állami TÁRCA. Pihenni. Messze, igen távol, Hol a nap se lángol, Hová sosem téved Egy parányi élet Ebből a világból; Hová e vásári Zajból sem hat semmi: Odamennék mindörökre Nyugodni, pihenni. Ahol nincsen emlék, Ahol lét és nemlét Sejtelembe olvad; Hol a fájdalomnak Nem érzem gyötrelmét; Hol mindent el tudnék Temetni, feledni: Odamennék mindörökre Nyugodni, pihenni. Nyugodni, pihenni?! ... Hát csak ennyi, ennyi, Amire én vágyom? Az egész világon Nem tartóztat semmi? — Ó én balga lelkem, Hová tudnál menni? Hol tudnál te nála nélkül Nyugodni, pihenni. KÜRTI NÁNDOR. Az utolsó kísérlet.* A gázlángok lobogó fénye erősen megvilágí­totta a már csaknem megtelt termet. Jöttek azon­ban még egyre fiatal leányok, akiknek arca az izgatottságtól piros volt, és asszonyok, inkább egykedvűen, fehéren, gyönyörű ruhában. Csopor­tokba verődtek, beszélgettek és táncrakészen vár­ták a zene első hangját. Mennyi kívánság és remény kavargóit ezek­ben a gondosan megfésült fejekben, és lobogott föl mint forró érzés a szivekben. Ahogy ott körül­ültek a bársonypadokon, a kicsiny és szép lábúak, egymásra vetett lábakkal, egy kissé félrehúzott • Megjelent az »Uj Idők« 49-ik számrban. A szerk. szoknyával, a kevcsbbé szerencsések szemérmes mosolylyal, földig eresztett ruhával: valamennyi dicsekedett a bájaival, amelyeket a véletlentől ka­pott. Még a legszerelmesebbik is első sorban ön­magára gondolt és a tükörbe tekintgetett, ha szerét ejthette . . . Az élet nagy bajai és apró gondjai látszólag távol maradtak ettől a teremtől és alig volt arc, amelyen szomorúság mutatkozott. De az egyik leánynak, aki egészen magába mélyedve ült egy széken, ott, hol a lámpák fénye legkevésbbé vilá­gított, a tekintete mégis gyanúsan csillogott. Nem az az üde nedvesség volt az, a mely a szenve­délyes fiatal lények szemét teszi ragyogóvá, hanem a visszatartott könnyek csillogása, amelyek fájdal­masan összeszoritják a torkot és vörösre festik az orr hegyét. Ez a visszafojtott sirás pedig nem vált elő­nyére a leánynak. Bizony már nem volt fiatal és a derekának túlságos hossza is a temperamentum hiányát árulta el. Ez a némileg aránytalan és erő­sen fűzött test, halványsárga, jól megválasztott ruhába volt öltözve, amely elárulta, hogy viselője jó ízlésű, mig ellenben a csipkedisz szerénysége takarékosságról tanúskodott. Előrehajtott fejjel, összecsukló derékkal és két kezét összekulcsolva ült ott, sűrűn pislogott két fekete szemével és igyekezett leküzdeni a pil. Hátralékos előfizetőinket egész tisztelettel kérjük, hogy a hátralékos összegeket a kiadóhivatalhoz mielőbb beküldeni szíveskedjenek. _ T .npirnle mni SZáLTTlcL XO oldalra. t©rjed.

Next

/
Thumbnails
Contents