Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1902-11-23 / 47. szám

4. TOLNA VARMEGYE. 1902. november 23. — A csongrádi képviselőválasztás. A Curia a Csongrádon, 1901. évi október hó 10-kén megtartott képviselőválasztást, mivel az ellene beadott panasz következtében megindult vizsgálat nagyfokú etetést és itatást derített ki, — mint ismeretes — megsemmi­sítette s a választások curiai elbírálásáról szóló törvény rendelkezése szerint a vizsgá­lati iratokat áttette a képviselőházhoz, a végett, hogy a kerület képviselő-választó jogának felfüggesztése tárgyában határoz­zon. A sorsolás utián kijelölt kilencz tagú bíráló bizottság tagjai közt volt a szegzárdi kerület orsz. képviselője : Boda Vilmos is. E bizottság javaslata az volt, hogy a kép­viselőház ne jüggeszsze fel Csongrádnak képviselőküldési jogát. Ezzel szemben Boda külön véleményt jelentett be s ezt a kép­viselőházban terjedelmes beszédben okolta meg. Hivatkozással a Curia Ítéletére, mely­ből az etetés-itatás nagy mértéke kétségtele­nül kiderül, erélyes szavakkal követelte, hogy a választások tisztasága érdekében alkotott törvények helyes célzatát éppen a legelső alkalommal teljes szigorúságában meg kell valósitani. A képviselőház a bizott­ság véleménye ellenére elfogadta a Boda által beterjesztett kisebbségi véleményt és 175 szavazatnak óriási többségével, párt­állásra való tekintet nélkül hozott határo- zatával kimondta, hogy Csongrád kepviselő- küldési jogát a mostani időszakra felfüggeszti. A megromlott kerületnek ily megbüntetése jól alkotott példa, bizonyára nem marad hatás nélkül a jövő választásokra s örö­münkre szolgál, hogy ezen üdvös határozat megalkotásában oly kiváló része van kerüle­tünk orsz. képviselőjének, kit ezen .ügyben kifejtett parlamenti szereplése alkalmából örömmel üdvözlünk. — Erzsébetnapi vásár. Szegzárdon e hét elején voll az erzsébetnapi vasár, mely a legjobb vásárok közé szokott tartozni, azonban a beállott hideg időjárás és havazás ártott neki; Hogy nép- telen és gyenge vásár volt, az is mutatja, hogy csak egy zsebmetszés történt az egész vásáron. Ugyanis Kleiner Adámné tolnai lakos zsebéből horvdih Rudolfné cigányasszony 4 kor. 26 fillért csent el. A csendőrök elfog ák, a cigányasszony erősen tagadott, de megmotozásakor a pénzt nála megtalálták. Egyéb baj vagy verekedés az egész vásáron nem történt. — Hitközségi Ülés. A szegzárdi r. k. hit­községi tanács és iskolaszék í. hó 18-án tartott ülésén Wosinsky Mór hitközségi elnök bejelentette, hogy a hitközségnek minden nagyobb megterhel- tetése nélkül a belvárosi róm. kath. templomba bevezettette a villanyvilágítást 1000 korona költ­séggel, melyből már 600 korona a hívek közada­kozásából betolyt. A világítás évenkint 120 kor, mely összeget a hitközségi tanács készséggel meg­szavazta. Elíogadta továbbá a tanács a beterjesz tett 1903. évi költségvetést is, mely 42.645 kor. 50 fill, bevétellel és 28601 kor. 58 fill, kiadással irányoztatott elő. — A hitközségnek az adóssága 30.520 korona 78 fillér. — Vizsgálat Dunaföldvárott. Ismeretes olvasóink előtt az a hajsza, amit Stauber Antal j dunaföldvári lakos indított az ottani községi szám- i adások miatt, mely ügyben 17 pontból álló fel jelentést intézett a belügyminiszterhez, aki azonnal szigorú vizsgálatot rendelt el. A kiküldött Schneider János vármegyei alszámvevő tételről-tételre meg­vizsgálta a község 1900. évi számadását, melyet teljesen rendben talált. — Névmagyarosítás. Kohn Karolin tamási lakos családi nevét belügyminiszteri engedélylyel »Kertész «-re változtatta. — Helyettesítés. A szegzárdi róm. kath. hitközségi tanács múlt kedden tartott ülésén ideig­lenesen megbízta Tarlós János és Nemes Győző újvárosi tanítókat a Ketskés Elek volt újvárosi kántor távozása folytán a kántori teendők elvég­zésével. Ugylátszik, a hitközség ismét egyesíteni akarja a tanítói állást a kántorsággal. Ez intézke­dés jóváhagyás végett beterjesztetett .az egyház- megyei hatóságnak. — Házvétel. Dánai János kir. telekkönyv­vezető e hó 17-én tartott árverésen 3320 koronáért megvette a béd-patak mellett levő Hencz Lipót- féle házat. — Képviselőtestületi tagok választása Szeg- zárdon. Szerdán volt a képviselőtestületi tagok választása, mely reggeli 8 órától délután 4 óráig tartott.' Rendes tagok lettek: Boda Vilmos, Nagy János, Vesztergombi István, Vesztergombi Antal, Groszbauer Ferencz, Föglein János, Nyéki István, Szondy István, Török Béla, Dr. Fent Ferencz, Si­pos Márton, Majsai György András, Kováes János Szászi, Fejős Károly. — Póttagok: Simon Takács Ferencz, Ferger Mihály, Fránek János, Frei János Takler, Mészáros Károly, Orbán József Csárdás, Török László Ranga, Kocza József Szeremlei, Ko­vács József Szászi, Prantner Mátyás. — Uj lelkész. Szakács Imrét, jelenleg sár­egresi reform, lelkészt, a tolnai egyházmegyébe kebelezett Mórágy ev. ref. németajkú gyülekezete e hó 9-én egyhangú meghívás utján lelkészének választotta. — A Nádor-csatorna társulat folyó évi november hó 29-én délelőtt 9 órakor Szegzárdon, a vármegyeháza kistermében reades közgyűlést tart. Előtte való napon délután fél 5 órakor pedig választmányi ülést tart. — Megzenésített költemények. Aiföldy László, aki genialitásának és pompás zenei ötletes­ségének nem egy Ízben nyújtotta már fényes bizo­nyítékát, ismét kellemes meglepetésben részesítette a magyar zenevilágot, de különösen azokat, kik derék földink zeneszeszerzői mőködése iránt érdek­lődéssel viseltetnek. Aiföldy László ugyanis újabban Anima Sola (ifj. Leopold Lajos) »Öreg cigány . . .« »Hallgatnék egy nótát . . .« cimü hangulatos két versét poétikus, szindús hangjegyköntösbe öltötte. Mély kedély, kiválóan finom érzék és bő zenei invenció nyilvánul meg Aiföldy eme újabb művei­ben, melyekkel a tehetséges szerző eddigi fényes sikereit csak fokozta. A bájos két dal — mely Hegedűs Aladárné úrnőnek van ajánlva — Bárd Ferencz és testvére előkelő budapesti zenemű- kereskedő-cég kiadásában jelent meg; ára 60 fillér. — A főszolgabíró és a nép. Az újév elején életbelépő vármegyei ügyviteli szabályok rendelete szerint a főszolgabíró a vármegye közönsége által rendszeresített tárgyalási napokon, ilyenek nem létében pedig havonkint legalább egyszer, bizonyos előre meghatározott s a közönség tudomására ho­zott napokon járásának a szomszédos községek részéről is könnyen elérhető, nagyobb községeiben megjelenni köteles s itt a panaszok és kérelmek : meghallgatása, az esetleges felvilágosítások meg- j adása, a kihallgatások és vizsgálatok foganatosítása, valamint a szükséges intézkedések közvetlen meg­tétele végett tárgyalási napokat tart. A sorrend megállapításánál figyelemmel kell lenni arra, hogy a tárgyalási napok felváltva, a járás különböző vidékein tartassanak. A nem közérdekű szóbeli panaszoknál első sorban az egyezség létesítését kell megkísérlem s csak ha ez nem sikerül, kell a panaszról jegyzőkönyvet felvenni. Hasonlóképpen intézkedik a községi és körjegyzői ügyviteli sza­bályzat, amennyiben a jegyző a panaszok meg­hallgatása végett hasonlóképpen előre megállapított látogatási napokon személyesen megjelenni tartozik a körzetéhez tartozó községekben. — Vidéki városok vízvezetékéi és csator­názása. A belügyminisztériumban fontos javaslaton dolgoznak, mely kötelezőleg ki fogja mondani, hogy minden város, melynek legalább 10 000 lakosa van, tartozik magát vízvezetékkel és csator­názással ellátni. A kormány e javaslat keretében a tervnek végrehajtását is meg akarja oldani. A költségvetést már elkészítették a minisztériumban s e szerint a munkálatok 120 millió koronát igé­nyelnének. A végrehajtást a kormány a városok által egységesen felveendő kölcsön utján óhajtja. — így talán végre Szegzárd is vízvezetékhez jut és nem lesz kénytelen a város lakosságának leg­nagyobb része egészségtelen ivóvízzel élni. — Kivételes nősülési engedélyek. A hon­védelmi miniszter az általános védkötelezettségi jog fentartása mellett kivételes nősülési engedélyt adott Walter Antal varasdi, Faragó István szakcsi, Koch Juszt felsőnánai, Páli József agárdi, Magyar István bölcskei, Schöffer János diósberényi, Finta József agárdi, K. Angyó Péter decsi, Dorner Henrik felső­nánai, Waffenschmidt Henrik szárazdi, Grillmann József hanti, Schrödt János mázai lakosoknak. — Kitüntetett plébánosok. Ő Fel- sége a pécsi püspök felterjesztésére Strei­cher József paksi plébánost ez. apáttá és Fekete Ágoston tolnai plébánost zz. préposttá kinevezte. Streicher József életéből kiemel­jük a következőket; 1850-ben született 1873- ban szentelték fel pappá. Több helyen volt segéd elkéss és mindenütt nagy érdemeket szerzett a hitélet felvirágoztatása körül. 1887-ben Dulánszky püspök Német-Bólyba. nevezte ki plébánosnak. Az ő buzgó fára­dozásának köszönhetik a paksiak, hogy ér­demes elődei’által megkezdett adakozásból uj templomuk megépült. — Fekete Ágoston a másik kitüntetett, 1864-ben született. 1887-ben szentelték fel pappá. Több helyen káplánkodott, többi közt néhány évig Tol­nán is. Rokonszenves egyénisége, udvarias modora, férfias jelleme és szép szónoki tehetsége kedveltté tették őt összes állo­másain. 1895 ben elnyerte a Döry család kegyurasága alá tartozó kisdoroghi plébániát majd ugyanazon évben ugyanazon kegyur- tól a zombai javadalomra kapta meg a pre- zentiát. 1898-ik évben Dräsche Richárd báró a Péchy József halával megüresedett tolnai plébániára mutatta be plébánosul Hetyey Sámuel püspöknek, aki a fiatal tol­nai plébános részére a herczegprimásnál a budavári templomba az idén a Szent-István napján elmondandó szónoklatra való meg­hívását kieszközölte, most pedig felterjesz­tésével neki a főpapi jelvényeket is meg­szerezte. — Ad multos annos. — Ádventi felolvasó-estélyek. A »Szeg­zárdi r. k. Olvasókör« az ádventi szt. időben, azaz 1902. év nov. 30-án,. decz. 7., 8,, 14., és­21-én az egyleti dalkör közreműködésével a kör helyiségeiben ^felolvasó-estélyeket rendez. A fel­olvasó-estélyek műsora: November 30-án (39. felolvasás.) Himnus. Előadja a k. kör »Dalköre« Nemes Győző tanító ur vezetése alatt. Adventben. Paksy Gáspártól. Szavalja: G r ó s z Rozika. Be­számoló a harmadik kath. nagygyűlésről. Irta és felolvassa: Szabó Géza főgimn. hittanár, a k. kör alelnöke. A kath. körök országos kongresszusára. Markos Gyulától. Szavalja: Bajomi Ferencz r. t. Pápai hymnus. Előadja a Dalkör. Deczember 7-én (40. felolvasás.) »Dicsőit Téged«. Elő­adja a Dalkör. A magyar nemzetért. Szavalja: Prantner I Örzsike. A katholicizmus hatása a művészetek terén. Irta és I felolvassa. H a u g h Béla főgymn. tanát ur. A legdrágább kincs. Kis Menyhérttől. Szavalja: László Katicza. Zengjen a dal. Előadja a Dalkör. Deczember 8-án (41. felolvasás.) Salve Regina. Elő­adja a Dalkör. Jézus szivének szürete. Rosty Kálmántól. Szavalja: Fehér Rozika. A lourdesi csárdákról. Irta és fel­olvassa : Sipos István faddi s. lelkész ur. Szeplőtelen fogan­tatás. Koncz Józseftől. Szavalja: Steiner Juliska. Meghaj­tom fejemet. Bán Aladártrl. Szavalja: Búzás József r. t. Ó Mária. Előadja a Dalkör. Deczember |4-én. (42. felolvasás.) Viharban. Előadja a Dalkör. Jó az Isten. Lévay Mihálytól. Szavalja: Fehér Rozika. Magyar lakodalmak a 16-ik és 17-ik században. Irta és felolvassa: Wölfel Ferencz s. lelkész ur. Téli világ. Petőfitől. Szavalja: Bonyai János r. t. Egy házasság. Tompa M.-tól. Szavalja: Búzás István r. t. Egy tót zatyafi meghalá- lozása. Kakuk Miskától. Szavalja: Baka Antal r. t. Magyar kesergő. Előadja a Dalkör. Deczember 21-én (43. felolvasás.) Estharangszó. Elő­adja a Dalkör. Riadó. Simon Pétertől. Szavalja Bajomi Ferencz r. t. Jézuskának. Niki Jenőtől. Szavalja: László Katicza. Karácsonyi gondolatok. Irta és felolvassa: Szabó Géza főgymn. hittanár, a k. kör. alelnöke. Mosolygás és köny a jászolyon. Rosty Kálmántól. Szavalja. S t r é n y er Paula. Kifakadás. Mohl-tól. Szavalja: Runyai Ferencz r. t. Csen­des éj. Előadja a Dalkör. Pipás kántor. Tompa M.-tól. Sza­valja: Ádám Antal r. t. Karácsonyi ének. Előadja a Dalkör. A felolvasó-estélyek kezdete d. u. fél 5 órakor. Belépő­díj nincs. — Orvvadászok tanyája. Folyó hó 10-én Farkas István szegzárdi lakos baranyavölgyi ta­nyája gondatlanság folytán kigyulladt és leégett. A tanyában valószínűleg orvvadászok raktak tüzet melegedés végett s midőn távoztak, nem oltották el gondosan a tüzet. — A vonat elé vetette magát. F. hó 20-án Kurdon egy Pichler Péter nevű legény a gyorsvonat elé vette magát, a mely azonnal megölte. Az illető nagy beteg volt. — Tanítói korpótlók. A vallás- és köz- oktatásügyi miniszter Lindauer*A.ákm grábóci r. k_ tanitó korpótlékát államsegélyként kiutalványozta.

Next

/
Thumbnails
Contents