Tolnavármegye, 1902 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1902-10-05 / 40. szám
XII. évfolyam. 40. szám. Szegzárd, 1902. október 5. TOLNAVARMEGYE ___ POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. _ Előfiz etési ár: I Egész évre ... 12 korona. Fél évre ... 6 » Negyed évre . , 3 » jEgy szám ára . . 24 fillér. I Előfizetéseket és hirdetéseket a kiadó- ivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Meg-jelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szegzárdon, vár-utca 130. sz. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Dr. LEOPOLD KORNÉL. Segédszerkesztő: SZÉKELY FERENCZ. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendő i. Hirdetések mérsékeljen megállapítot árszabály szerint számíttatnak. Vasúti mizériák. Ezen cím alatt — sajnos — állandó rovatot vezethetnénk lapunkban, mert se szeri, se száma ama indokolt panaszoknak és kifakadásoknak, amelyek a mi vasúti állomásunknál uralkodó szomorú állapotok ellen napról-napra felhangzahak és a melyeknek orvoslása érdekében eddigelé hiábavalónak mutatkozott minden felszólalás. Az irányadó körök ugylátszik nem akarják figyelembe venni azt az óriási haladást, ami a mi állomásunk személy- és áruforgalma tekintetében az utóbbi években történt; az utasok száma ezen a vonalon és főlég a szegzárdi állomáson meg- sokszorosodott, azonban maga az állomás ma is abban a primitiv és kezdetleges állapotban van, mint volt húsz év előtt, mikor azt egy bizonytalan kezdet küszöbén megnyitották. Minden rohamos léptekkel fejlődött azóta — főleg az állomási pénztárak bőséges bevétele — csak egy ami nem változott — a mi vasutunk döcögése, a sok késés, amelylyel az indul és érkezik és a mi »pályaudvarunknak« szánalmas arányai és szégyenteljes berendezése. A vonatjárás gyorsaságáról (itt ugyan iróniaszámba megy a »gyorsaság« kifejezés) és a késésekről már nem szólunk, ezeknek megváltoztatása állítólag óriási átalakítást igényel. Alapos kétely fér ugyan ahhoz is, hogy a mostani pályatesten nem-e lehetne minden nehézség nélkül nagyobb sebességet alkalmazni és az alig hatvan kilométernyi utat a jelenlegi 3—4 óra helyett két óra alatt megtenni. Különösen botrányosak és tarthatatlanok a »pályaudvart körül létező állapotok. Nincs az országban megyei székhely, a hol ilyen perspektívát nyuj:ana egy tindbházx.. Nem megyei székhelyre, egy élénk forgalmú városba, milyen Szegzárd, melynek kebelében van a vármegyei székház, a kir. törvényszék, a kir. ügyészség, kir. pénzügyigazgatóság, főgimnázium, polgári fiú- és leányiskola, selyemgyár, közkórház és más temérdek hatóság, hivatal és közintézmény, ahol a ki- és beszálló, valamint átutazó utasoknak száma naponként átlag legalább két- báromszázat tesz ki, hanem legfeljebb a sajó-szent-kozári igényekhez és szükségletekhez illik ez a »pályaudvar*.. A legfőbb baj a »pályaudvarnak« nevetségesen szűk volta. Ezért a sok késés, a tolatásoknál való örökös baj és kellemetlenség. — Az első és második helyen utazó közönséget egyetlen kis szobában szorítják össze. Ezt a helyiséget az I. és II. osztályú utasok »várótermének« csúfolják. A harmadik osztályú utasok már nagyobb helyiségben vannak, de ezen »váróterem« egyúttal a jegykiadó és podgyász- mázsálb helyiség, melyen keresztül lehet csak az I. és II. osztályú váró szobába bejutni. Ha egy ragályos vagy fertőző beteg utazik — ami gyakran előfordul — azt is csak beleszoritják a többi utas közé, mert nincs egy külön helyiség, egy fölösleges kis fülke sem. Perronnak nevezhető helyiségről a mi állomásunkon természetesen szintén nincsen szó. A várószobából kilépve rögtön Isten szabad ege alá érkezik az ember. Isten ments, hogy egy kis födött tér mentené a közönséget eső és zivatar elől. Ennek nagy hiányát és hátrányát nemcsak rossz időben érzi és sinli a közönség, hanem olyankor is, ami pedig nálunk szintén igen gyakran esik meg, a mikor valakinek tiszteletére a vasútnál ünnepélyes fogadtatást rendeznek. Lehet a legelőkelőbb notabilitás, a fogadtatás hóban és esőben, csak a szabadban történhetik. Szerencsétlenségünkre este nyolc óra körül két vonat érkezik Szegzárdra és ugyanakkor kettő indul is. Ilyenkor sok a ki- és beszálló utas és az érkezőket fogadó, vagy az elutazókat kisérő közönség. — A »pályaudvaron« ennek a késő este lebonyolítandó igen nagy forgalomnak dacára ilyenkor is pokoli sötétség uralkodik, egy pár TÁRCA. Pillangó. Megittasodva hamvas kelyheken Parányi pille, hova, merre szállsz? Himporszivárványfödte szárnyakon Osapongva, nyugtot nem találsz. — A vergődésed nézem, Szegény pillangó, boldog balga te, A szellő visz, a merre ő akar, Könnyelmű tested harmat fojtja meg, Lepergő rózsák szirma eltakar. — S te nem tudsz semmiről. Szegény lelkem, te balga pille te, Himporszivárványfödte szárnyon szállsz, Valami hív, de nem tudod hová, De szállsz utána s nyugtot nem találsz, — A vergődésed "érzem. Ezer virágnak illata m araszt, Ezer virágtól el kell újra válnod, Pillangósors: fürödni fényözönben, Alkonyba veszve kergetni egy álmot, — Egy hiú lepkeálmot. Lys-Noir. Este. Irta: Eóbor Tamás. Ködben az ember dohány nélkül is pipálhat, de nem lát messzire. Vavranek Mihály is fújta magából a lehelletet s képzelte, hogy az füst. Belefujta az esti ködbe s majd lefújta a Doleschall András fejéről a sipkát, akit csak most ismert meg. Szervusz, — szervusz. Hát hogy vagyunk ? Nincs munka, a kis Doleschall könyedén, félvállról mondja. A hórihorgas Vavranek szinte búgva. Nagy, vörös keze tétova reszket a nyári zeke zsebe felé, de nem dugja be, meglátszanék rajta, hogy fázik. Borzasztóan együgyü és tehetetlen alak igy a maga nagy magasságában. Sárga a zekéje, sárga a kalapja. Nyáron talán urnák néznék. Az orra is nagy és vörös, a szeme aprókat pislog és kékes, mint a viz. A másik alig látszanék ki a földből. Kicsi és a téli sapka még kisebbre nyomja, de valóságos téli kabát s nagy csizma van rajta, ez tekintélyessé teszi a külsejét. Szakálla le van borotválva, de sürü a bajusza, sürü a szemöldöke és huncut a nézése, ólálkodik és^ mosolyog egyszerre. Hogy nem tudna valahol munkát ? Hehehe! Ilyen kérdés ilyen időben. Hát nem olvas, újságot? Nem jár az egyletbe? Rossz viszonyok, ingyen kenyeret kaphat a kinek lecsúszik a torkán, de megdolgozni érte manapság tilos. Vavranek olyan hangot hallat, mintha fütyülne. Ha nagyon sajog a szív, vagy kínlódik a lélek, akkor fütyölnek igy. — Bizony, bizony, — motyogja és odébb akar állni. De a másik tartóztatja: — Ne siess már, ki tudja, mikor találkozunk megint, a műhelyben alig egyhamar. Kiesett a világ feneke, a bognárnak még sincs munkája. Hol voltál utoljára? Hát a petroleum gyárban dongákat reperálni, de kitetíék, mert ő volt a legfrisebb munkás. Akkor keresett nyolc forintot is hetenkint. Most éhes ő is, az asszony is, no meg a két ökölnyi gyereke. Itt megint fütyülni kell. Doleschall mosolyog. Minek házasodni ? Az a legnagyobb bolondság. Ha jól megy sorsa, többet költhet magára, ha rosszul, könnyebben vergődik át a nyomorúságon egymagában. — Az embernek lelke is van, — mormogja Vavranek. — Hát aztán? Azért még nem kell a pap. A kinek mozdul a szive, az togja a lányt, táncoltassa meg, aztán vigye visssza a helyére. Annak is jobb, megkeresi a kenyerét magában, s nem rabja a nyomorúságnak. Avagy jobb e most, hogy két kicsi kölyök is koplalja nagy tisztesség miatt? Vavtaneknek ez a beszéd kellemetlen. — .Szervusz, — mondja ismét, de a másik csak nem engedi. — No, sétáljunk egy kicsit, hiszen ráérsz^ Hátralékos előfizetőinket egész tisztelettel kérjük, hogy a hátralékos összegeket a kiadóhivatalhoz beküldeni szíveskedjenek. mielőbb
